2010. február 14., vasárnap

KÖZLEMÉNY

Nyílt levél a BKMÖ Pszichiátriai és Fogyatékos Betegek Otthona Vezetőinek

Tisztelt Vezetőség!

Alulírott Uray Erzsébet, azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulok az intézmény vezetése felé, hogy az intézményben folyó visszaélések miatt, továbbá az elmúlt hetekben kialakult helyzetért felelősséget vállalva, annak következményeivel számolva, konzekvenciáit levonva, nyújtsák be lemondásukat!

Kérem továbbá, hogy a munkatársak irányába tanúsított folyamatos nyomásgyakorlást, fenyegetést, haladéktalanul szüntessék meg! 

Kérésem megfogalmazásakor a szociális szakmáért, a munkatársak emberi – szakmai megbecsüléséért, méltóságuk megőrzéséért, és az intézmény lakóiért érzett elhivatottság vezérelt.

A fentiek szíves átgondolását követően kérem, hogy az egyetemes értékek, és a szakma alapját képező jóindulat figyelembe vétele mellett, hozzák meg felelős döntésüket!


Megértésükben bízva, tisztelettel, és köszönettel:

                                           Uray Erzsébet
                                  foglalkoztatásszervező
                                közalkalmazotti tanácstag


LETÖLTÉS 


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Nincsenek megjegyzések: