2010. december 23., csütörtök

A Blog válaszolt XIX.– A gyengék ereje


Névtelen írta...

„Ezek szerint hazugság,hogy az ápolók verik a betegeket!Olvastam már e blogon azt,hogy a betegek verik az ápolókat!Elszenvedett sérülések pl.álkapocstörés stb.Huha!!Az ápolók nem védekezhetnek?„
2010. december 22. 18:19

------------------------------------------------------------------------

"Milyen hazugság? 
Hol itt az ellentmondás?

"Az ápolók nem védekezhetnek?"
Az ápolók természetesen védekezhetnek, de soha nem támadhatnak! Soha kezet nem emelhetnek betegre!
Ha nem tudja elhárítani, akkor védekezhet, maga elé teheti a kezét, hogy védje magát... kihátrálhat, ha van rá módja... Ha máshogy nem tudja megvédeni a gyengébbet (mert pl. az a földön fekszik és rugdossák), akkor ráfekszik, hogy megvédje... Én, ezt tanultam, és ezt hangoztatom, ellentétben a főorvosnővel, aki azt tanítja, hogyha baj van, megnézi, melyik a legrövidebb útvonal és távozik... ahogy ezt többször megtette, a főápoló asszonnyal karöltve, hátrahagyva betegeket, kollégákat, s kitéve őket a veszélynek!
Én így tanultam, de nálunk még a kitüntetett kollégák is azt hangoztatják önökkel együtt, hogy ha kell, székkel verik hátba, fejbe a rájuk támadó beteget...

Ez, teljességgel elfogadhatatlan! Mint az ön cinizmusa is."

Előzmény: ITT! 


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 22., szerda

Felelőtlen felelősök, avagy amikor a protekció (is) visszaüt


M. Alíz kollégámat megverte egy fiatal fogyatékos, férfi beteg, munkavégzés közben. Ököllel verte és rugdosta, és a vele dolgozó, tapasztalt kolléganő nem tudott segíteni rajta…

A hír mélyen megrendített, együttérzek vele… Mintahogy, azzal a kolléganővel is, aki vele volt… Talán neki még nehezebb…

Ilyenkor mindig azt kérdezzük, mit tehettünk volna, hogy megelőzzük.
Nem bűnbakot keresek, hanem felelőst… Körültekintő volt-e aki megbízta a munkával, ki nem tájékoztatta a beteg állapotáról… Felvetődik a munkáltató felelőssége, – tételezzük most fel, hogy segíteni akart - aki azzal, hogy szakképzetlen munkaerőt alkalmaz, helytelenül cselekszik… Felmerül szülei felelőssége, akik saját, veszélyes munkahelyükre felvetették dolgozni lányukat… (Lásd: ITT!

Elsősorban a szülők a felelősök, még akkor is, ha nekik fájt a legjobban, ami történt... Ugyanis ők mindketten, már többször szenvedtek el lakók részéről bántalmazástTudták, hogy a betegek veszélyesek lehetnek… S ha velük megtörténhetett, annak ellenére, hogy ezt tanulják, gyakorolják, tapasztalják hosszú évtizedek óta… Ha velük is megesett, annak ellenére, hogy a lakókkal szinte csak ápolói felügyelet mellett érintkeznek… Akkor mennyivel inkább megtörténhet azzal, aki nem tanulta, nem tapasztalta, nem gyakorolta… Ráadásul, annak ellenére történt mindez, hogy az éles helyzetektől  igyekezték gyermeküket megóvni, megkímélni… Egy újabb kolléga, akire vigyázni kell, akit óvni kell… Ezután még jobban… Olyan ez, mint egy nő, vagy egy homoszexuális a seregben, vagy a rendvédelemben… Eltereli, elvonja a többiek figyelmét a lényegről, s ezzel veszélybe sodorja őket is és a feladat elvégzését is! 

Persze, van egy friss nyelvtanári egyetemi végzettsége… papíron, akár még foglalkoztatható is. Arról most ne beszéljünk, hogy a törvényalkotók miért nem látták be, hogy egy mezei pedagógust nem lehet szociális területen foglalkoztatni, ilyen betegek mellett… Más identitása van egy pedagógusnak (oktató), mint egy szociális szakembernek (elfogadó)…

Hosszú évekig tanuljuk a segítségnyújtást, hogy felismerjük a helyzeteket, értelmezzük a történéseket, megelőzzük a konfliktusokat… megnyugtassuk, elengedjük, kihátráljunk… felmérjük az állapotukat, hangulatukat, bevonhatóságukat, pillanatnyi készségüket, elvárható teljesítőképességüket…

Akinek nincs élettapasztalata, aki ezt nem tanulta, aki nem szerzett gyakorlatot, sem speciális ismeretet, azt nem lehet kitenni egy ilyen helyzetnek, csak azért, hogy szülei védőszárnya alatt munkához jusson. (Azt, hogy a lakóinkkal, szüleivel és barátnőjével együtt ő is (ingyen) nyaralhatott, azt ugye nem minősíthetjük gyakorlatnak…)
Ezek ismeretében bizony, akárhogy csűrjük, csavarjuk, veszélyeztetés történt… Szándékos, tudatos veszélyeztetés, még ha akaratlan is…  Nemcsak a kolléganőt, a kollégákat, hanem a bántalmazó fiút is veszélyeztetvén ezzel…

És fájdalmas… mindannyiunknak…

U.I.: Nagyon remélem, hogy a fiút nem büntették meg (se kicsit, se nagyon)… 

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 21., kedd

Áldatlan állapot áldása


A folyamatos terror, a tartós stressz, a hozzánemértés, s annak folyamatos palástolása, előbb utóbb robbanáshoz vezet…  A nagy nyomás miatt, az emberek valódi jelleme egyre nyilvánvalóbbá válik, némelyeknél torzulást, másoknál  megerősödést mutat… Mindenki választ, az is, aki nem választ…

Korábban, szívesen dolgoztam volna x munkatárssal, de a konfliktusban nem jól vizsgázott. Nem bíznám rá többé a szeretteimet, s így másokat sem… Nem elég ugyanis jól bánni a betegekkel, vagy nem bántani a betegeket, meg is kell tudni védeni őket! Másoktól is… Ha kell, a barátainktól is… Arról nem is beszélve, hogy ki akar magának egy olyan barátot, aki veri a beteg embereket?

Meg kellene tanulniuk az erős embereknek, hogy az erőt nem támadásra, hanem védelemre kapták.  A haza, a gyengébbek, az elesettek védelmére…

A megfelelő segítéshez azonban hivatástudat, felelős kiállás, bátorság, tartás szükséges… Ahogyan az ápolónők tették… Ettől többet mi sem tehetünk, de kevesebbet sem! Aki őket bántja, elmarasztalja, vagy kiközösíti – akár felsőbb utasításra, mint ahogyan, azt velem kapcsolatban is elrendelték, és végrehajtották – az, nem sokban különbözik a betegbántalmazóktól! Ugyanis egy követ fúj a visszaélőkkel, s azzal a vezetéssel, aki okozója és felelőse a történteknek. Nincs több kifogás, nincs mentség… Nincs már helye a gyávaságnak, csak a helytállásnak…

A krízist, - ahogyan Pik Katalintól tanultam – nem szabad kudarcként megélni, hanem kihívásnak kell tekinteni… Próba is egyben, hiszen elválasztás, szétválasztás történik… Automatikusan… A helyes és helytelen, a jó és a rossz (akarása) elválik egymástól…

Sorsunk többé nem áldatlan állapot – még ha így is érezzük -, hanem áldásos lehetőség a hősies helytállásra, kiállásra…

Csatlakozzanak a szívük diktálta jóhoz, jobbhoz…


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 15., szerda

Dr. Papp Lajos beszéde a Parlamentben

. 
Megtekinthető: ITT!  
(Tanács, a képernyő jobb sarkában állítsák át a 360 p-t 240 pixelre!)

Beszéde végén  Thomas Morus-t  (Morus Tamás) idézte: 

„Az igazság akkor is igazság, ha egy ember képviseli, sőt akkor is, ha senki sem képviseli!”

Felszólította a tudósokat, hogy az Alkotmánymódosítással kapcsolatban bátran emeljék fel a szavukat!

„Azt szeretném, ha egyre többen viselnék az igazsággal járó veszélyeket!
Hol van a bátorság? Hol az igazság kimondásának bátorsága? Az igazság felszabadít!...”

(2010. 12.10.)


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 14., kedd

Helyzetjelentés - kitekintéssel

 . 
Tanulmányaim során, egy nemzetközi kutatás eredménye mélyen megmaradt bennem.
Azt vizsgálták, hogy milyen motivációval, és milyen társadalmi csoportból kerülnek a pályára a segítők. Megállapították, hogy külföldön (jóléti államban), a szociális szférában dolgozókat nem a saját tapasztalat, hanem az elesettek iránti felelősség indította cselekvésre. Összetételüket tekintve, túlnyomórészt a közép- és felső középosztálybeliekből verbuválódtak.
Ennek köszönhetően, komoly gondozási tevékenységet képesek felvállalni, hiszen a szakembereket érdekli a kliensek élettörténete, helyzete. Bátran, a mélyre ásnak a segítő kapcsolatban.
A tisztesség, a méltányosság, a titoktartás, a másik ember tisztelete nem jelent nehézséget, ahogyan a köztulajdon, vagy a magántulajdon megbecsülése is evidens számukra.. Ezek az értékek lényük részét képezik, személyiségük,  neveltetésük, kultúrájuk, életmódjuk sajátosságait tükrözi. 

Az eredményeket összevetették a hazai pályaválasztók motivációjával és társadalmi helyzetével. Jelentős eltérés mutatkozott a vizsgált szempontok alapján. Nálunk a segítők többségét saját élmény motiválta. A társadalmi helyzetüket tekintve többségük, ugyanabból a szociális környezetből érkezik, mint a klienseik. Ez határozza meg a segítő kapcsolat milyenségét, és gyakorta a minőségét is. Gátat jelent a gondozás mélységének felvállalásában, hiszen ki akarna folyton a saját problémájával szembesülni egy klienssel való kapcsolatában…
A külföldi kollégáknál a felebarát iránti elköteleződés, míg nálunk jobbára a lehetőségek beszűkülése, kényszere hívja a pályára a segítőket (munkanélküliség, képzési lehetőség, elhelyezkedési lehetőség szűkös volta). Aki a középosztályból érkezett, az többnyire ugródeszkának használta a szociális területet, képzést, vagy hasonlóan karitatív indíttatással bírt.

Itthon a rendszerváltozást követően a potenciális munkanélkülieket magába szippantotta - többek között - az újonnan alakuló szociális ágazat. 
A munkatársak nagy része, maga is rászorult, komoly anyagi nehézségekkel küzd… Nem a jólét megtartása kérdéses számukra, hanem a puszta megélhetés.

Szomorú, hogy a jóléti államokkal ellentétben, nálunk mennyire nincs megbecsülése a szociális ágazatnak. /A fenti kutatás sajnos nem terjedt ki erre a tárgykörre./ Ez pedig véleményem szerint nemcsak azzal magyarázható, hogy a segítők társadalmi megítélése alulértékelt, hanem azzal is, hogy a döntéshozók és a szakemberek nagy része szintén ugyanabból a társadalmi miliőből "emelkedett" ki… Az „oda nekik az is jó lesz” (szociál)politikai, szemléletről, már korábban többször írtam.
Be kell látnunk, amíg alapjaiban nem történik változás, addig ezen nem is tudunk változtatni! Amíg önmagunkat nem becsüljük meg, nem állunk ki a helyes, az igaz mellett, addig minket sem, és a munkánkat sem fogják megbecsülni!



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Helyzetjelentés - betekintéssel

.
Az azonban, hogy valaki az alsó decilisből érkezett, mégsem szolgálhat mentségül munkája során, sem a rossz hozzáállásáért, sem a kifogásolható bánásmódjáért… 

Az egyik rossz mozgatórugója a vezetés köré felsorakozó közösségnek, az egzisztenciális félelem és az irigység. Néhány eset, hogy mindenki megértse, mire gondolok. 
Munkatársam nem mer járni autóval dolgozni, nehogy szájukra vegyék, hogy milyen jól megy nekik…

Több dolgozó is mesélte korábban, hogy vettek lakást – befektetésképpen – és lelkemre kötötték, nehogy elmondjam bárkinek is, mert akkor nekik annyi…

Váratlanul toppantam az egyik dolgozónk lakásába, aki örömmel – dicsekvés nélkül - mutatta meg otthonukat… Gyönyörű volt… Mondtam neki, ha rám hallgat, megfogadja a tanácsomat, és nem engedi be ide a főnökét… Beengedte, a következménye hosszú időn át tartó zaklatás lett.

Amikor zsebpénzt osztottam, biztattam a főnővéreket, hogy vegyenek a betegeknek minőségi dolgokat, kényeztessék őket, ugyanis sok lakó jelentős pénzösszeggel bírt, amit nem tudtak elkölteni… Páran mertek ekképp vásárolni... Csak nem fogja a betegnek a drága gyógypapucsot megvenni a fájós lábára, mikor neki se telik rá! Hát mit képzel a beteg? Itt él, alig fizet, nem csinál semmit, mi meg dolgozunk, s nem jutunk egyről a kettőre… Nemhogy Scholl papucsra nem futja a dolgozónak, de még másra sem… S ha az én akciós sportcipőm kiveri az irigyeknél a biztosítékot, akkor elképzelhetik, milyen indulatokat, történéseket vált ki hasonló helyzet, mondjuk egy lakó esetében… Ez a szemlélet az uralkodó. Mellesleg, az ilyen típusú embernek, ha van pénze, vesz ugyan drága dolgokat (pl. menő Samsung telefont), ugyanakkor nem vesz minőségi, értékálló termékeket, mert ismeretlen, értelmetlen, értéktelen a számára…

Ha valakit nem a kényszer hozott erre a pályára, vagy ráadásul még módosabb is, azt gyakran rossz szemmel nézik… el kell tüntetni, mert nem jó fényt vet rájuk nézve, ha kilóg közülük… Más a hozzáállása, más a motivációja, más az elvárása, az életvitele, az értékrendje. Túl nagy a kontraszt… Emlékszem orvosra, pszichológusra, könyvelőre, ápolóra, szakmunkásra... akiknek menniük kellett...

Nem tudják, - honnan tudnák? - hogy a tisztes szegénység nem szégyen. Nekünk a becsületünk, méltóságunk, hivatástudatunk, munka szeretetünk maradt… Senki ne merjen szégyent hozni rá! Aki ezt teszi, annak semmi keresnivalója a tisztességes munkavállalók között, akár szegény, akár jómódú.



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 11., szombat

Kézi vezérlés helyett…


Minap azt hallottam, hogy Bányai Gábor elnök úrnak a fejére koppintottak, legfelülről

Az ellene benyújtott panaszt jogosnak találták, és „leszóltak”, hogy vegyen vissza egy kicsit… Mert az azért mégsem járja, hogy független szervezetek vezetőit kioktatjuk, munkájukat elmarasztaljuk, eljárásukat megkérdőjelezzük, illetve ellehetetlenítjük… Ráadásul, épp egy olyan személy teszi ezt, akinek - saját elmondása szerint is - nehezére esik a törvényesség betartása, alkalmazása (lásd: Kimpián Ildikó - JUHAR – felmentése).
Én már rég a fejére koppintottam volna, na nem azért, hogy fájjon neki, hanem azért, hogy a helyes irányba tereljem, ha még lehet. Amíg nem késő…

Szóval a hatóságok teszik a dolgukat, persze, ha hagyják… pontos hatáskörökkel, feladatkörökkel, törvények, rendeletek, szabályok alapján… Vezetőinknek tudni kellene, s hozzá kellene végre szokniuk, hogy már nem működtethetik tovább kézi vezérléssel  az embereket, a dolgokat, az intézményeket. Akkor sem, ha ők így tanulták, s így szokták meg… Változniuk kell… ha erre nem képesek, át kell adni a stafétabotot…
A kisembereknek, akik „naggyá” lettek, meg kell tanulniuk, hogy nem uraskodásra, hanem szolgaságra szegődtek. A nemzetünket, a hazánkat, s a választóikat kell képviselni. Azokat is, akik nem rájuk szavaztak, vagy akik nem szavaz(hat)tak.

Sokáig nem értettük, hogy miért nem történik már változás az intézményünkben… A Ki ellenőrzi az ellenőröket sorozatunkban megpróbáltunk választ adni erre a kérdésre is. Be kell látnunk azonban, hogy szinte semmit sem tudunk… Nagy játszma akaratlan részesei vagyunk, amibe szerencsére nem látunk, nem láthatunk bele… Valószínű, hogy Zuschlag János egy kis kifutófiú a mi „nagyjainkhoz” képest…

A tűzhöz közel állók tanulják meg, hogy nem játszunk a tűzzel! A demokrácia független intézményeit többé nem irányíthatja a pártvezér, a belügyminiszter, az elnökúr. Független hatóságként működnek, egyetlen dolgot kell betartaniuk, a törvényességet.
Vizsgálniuk csak azt kellene, megállnak e az intézkedések, paragrafusok a józan ész, az igazság és Isten parancsa előtt. Ha igen, rendben, ha nem, jelezni és változtatni kell!
Semmi sem maradhat törvényes, ami istentelen…



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Nem magamba beszélek…

. 
Régóta vagyok levelezésben Bányai Gábor elnök úrral, igaz ez a kommunikáció nem nevezhető párbeszédnek, inkább csak monológnak.
A leveleim, e-mail-jeim – elmondása szerint - nem érkeztek meg a megyéhez. Ezért hosszas egyeztetés után személyes találkozón, hatszemközt kértem bizalmas jellegű meghallgatást, melynek tartalmát – kérésére -, utólag e-mailben is megküldtem neki… Válasz nem érkezett

Hamarosan azonban, legnagyobb meglepetésemre a beszélgetést kiszivárogtatta az elnök úr,  persze egy olyan párttársának, aki szintén nem képes a titoktartásra, sőt dühében, közvetve, meg is fenyegetett…
Ez az én olvasatomban több dolgot jelent, az egyik az, hogy feloldhatom az általam kért titoktartást, mivel azt megszegte… Így nekem, csak magamat kell feloldanom, nem kell engedélyt kérnem ahhoz, annál is inkább, mivel a beszélgetés is egyoldalú volt… A többi dolgot, melyre felnyitotta a szemem, arra nem szeretnék itt kitérni.
Hozzá intézett nyílt levelemre blogunkon (Lásd: ITT! e-mailben megküldve saját címére), melyben tudatom vele, hogy párttársa megfenyegetett, szintén  nem érkezett válasz

A Fidesz etikai bizottságához benyújtott levelemre nem reagált megfelelő formában senki, ellenben a blogon még aznap gúnyolódó válasz érkezett: Etikai vizsgálat? Nem lesz itt semmi!

Korábban több, elnök úrhoz írt segítségkérő levelemben jeleztem, hogy a munkatársak – velem együtt - nagy nyomás alatt dolgoznak évek óta, ami súlyos egészségkárosodáshoz vezet…
Viszont megkeresés nem érkezett, a panaszlevelek sorra visszakerültek az intézményvezető kezébe, amit újabb retorziók követtek…

Jeleztem ezt úgy is, mint a közalkalmazotti tanács elnöke, majd mint tagjaA válasz azonban mégis elmaradt.
A közalkalmazotti tanács üldöztetéséről értesült a megyei önkormányzat is. Kétszer még a megyei főjegyző úrral, Dr. Ferenczi Istvánnal is beszéltem telefonon, akitől állásfoglalást kértem, mivel nem biztosítják a közalkalmazotti kedvezmény kivételét a tanácstagoknak az intézményünkbe… Ezt több hónapos huzavona előzte meg, végül a főjegyző úr második telefonon közölt üzenetét – melyet én tolmácsoltam a vezetőink számára – kénytelenek voltak elfogadni. Tudniillik, a főorvosnő és az igazgatónő nem fogadták el a főjegyző úr (aki már a negyedik jogász volt, aki engem erősített meg!) első telefonos üzenetét, ezért írásban kérték azt… Másodjára telefonon azt üzente a jegyző úr, hogy amennyiben nekik a szóbeli tájékoztatása nem elegendő, úgy kérjék azt írásban tőle, és meg fogják kapni írásban is a válaszát!
Az újabb választásokat követően kezdődött előröl az egész cirkusz… Dr. Martinov Tibor ügyvéd úrnak kellett őket meggyőzni - úgy tudom kellő utánajárást követően - a közalkalmazotti kedvezmény munkáltatóra vonatkozó kiadatási kötelezettségükről...

Segítséget kértem a munkakör önkényes módosításaival és az azt körülövező terrorral kapcsolatban is, de válasz, segítség nem érkezett… Eddig.


Őszintén sajnálom.

U.i.: A gyengébbek kedvéért jegyzem csak meg: a fentiek között nem volt egy feljelentés sem!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 9., csütörtök

(K)ápolók II.


Az alábbi eset a kórházunk ambulanciáján történt. Ismerősöm hívott fel, és megerősített küzdelmünk szükségességéről…

Intézményünk lakóját, L. Zoltánt a 7. osztályról bevitte a mentő, mert cipőfűzővel akarta felkötni magát. Elmondása szerint, azért, mert nem kapta meg a kávéját
A beteget kísérve a mentősök folyamatosan gúnyolódtak vele, és cipőfűzős kísérletén. Ennek, - súlyos alkalmatlanságukról árulkodva - mások előtt is hangot adtak…

Az eseménynek szem és fültanúi voltak ott jelenlévő hozzátartozók is, akik felháborítónak tartják, hogy ilyesmi egyáltalán megeshet… Kifakadva azt kérdezték, hogy: Mi a fenéért nem adták oda neki a kávéját?!
Szintén megdöbbentek a mentősök viselkedésén, s azon, hogy a láthatóan beteg fiút csúfolták, s nevetségessé tették idegenek előtt! Nem csak a fiúnak, hanem nekik is rosszul esett ez a bánásmód, aminek önkéntelenül váltak tanúivá.

Nem értették, hogy engedhetnek betegek közé olyan embereket, akikben egy szemernyi empátia, jóérzés, tapintat sincs.

Nálunk pontosan tudják az ilyen betegek, hogy mit, mikor kapnak, mi az ami jár nekik. Kevés dologhoz ragaszkodnak: cigi, kávé, zsebpénz… Három dolog… Ha ezek közül nem kapják meg valamelyiket, életük azonnal kizökken a megszokott mederből, s a következmény – bár sokszor kiszámítható, mégis – beláthatatlan…

Abba ne menjünk most bele, hogyan fordulhat ez elő, miért nem lehet megelőzni, kezelni, s miért kell mentőt hívni ilyen esetben... Ezek súlyos szakmai, etikai hiányosságokról árulkodnak
Lehet védekezni, lehet mentséget, vagy kifogást keresni…

Egy dologban azért egyet kell értenünk. Nem állíthatja senki, hogy túl sokat kérnek a betegek.
Ha mégis, akkor itt az ideje elgondolkodni, mit keresnek ezen a pályán…

(K)ápolók című korábbi bejegyzésünk megtekinthető: ITT!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 7., kedd

Ahova senki sem akar bekerülni...


Évről-évre statisztikákat készítünk a minisztériumnak, a fenntartónak, a módszertani központnak…

Még az előgondozási munkát végeztem, amikor – többek között - a várakozókkal kapcsolatos információkat kellett formanyomtatványon kitölteni és továbbítani. Ceruzával töltöttük ki… persze mindig tegnapi határidőre.
Sohasem írtam rá fars számot, pontosan kiszámoltam a várakozók átlagéletkorától kezdve, a várakozás pontos idejéig… Az adatokat rögzítettem, majd amikor szóban is referáltam az eredményről, azt mondták, hogy ennyit nem lehet beírni… Az „ennyit” a várakozási időre vonatkozott, amit a felére módosítva lehetett csak továbbítani… Három évről, másfél évre… Nem értettem egyet vele: miért kell valótlanságot állítani?
Ha én kérdezném, bizony a valós adatok érdekelnének, hogy hiteles képet kapjak, és hathatós intézkedéseket kezdeményezhessek…

A másik alkalommal a kollégáim egy bácsborsódi szakmai konferencián vettek részt. Egyik előadásban hallották, hogy Bács-Kiskun megyében a pszichiátriai elhelyezésre várakozók száma: nulla. Valójában, ez akkoriban, úgy száz főre volt tehető... Ekkorát tévedni nem lehet, csak szándékosan!
Az esetről egy kötetlen beszélgetés kapcsán tettem említést igazgató asszonynak, aki vélhetően már tudott róla, hiszen rejtélyes mosoly volt a válasza…

Emlékeztet ez arra, amikor a szakemberek azt tanították, pl. a hajléktalan ellátásban, hogy egyfelől, minél előbb vissza kell őket integrálni a társadalomba,  másfelől pedig olyan pályázatokat írnak ki, melyek ennek az ellenkezőjét szorgalmazzák! Lásd még: ITT! 

Tulajdonképpen a valóság senkit sem érdekel, csak úgy kell csinálnunk mintha… Ha az adatokat szándékosan hamisítják, vagy meghamisíttatják, akkor a számok mögött álló emberéletek miért, és kinek számítanának?
Hol vannak a felelős szakemberek, akiket valóban érdekel az elesettek sorsa?
Meddig, engedhetjük ezt így tovább?



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 5., vasárnap

Búcsú egy fasortól

A természet nem felejt!


Nagyításért kattintson a képre! 

Mi sem...


"...Mondom, mégis van határa e pusztai tájnak.
A tájnak láthatárt a fasorok adnak.

Tömör, zöld sávjukkal húzódnak be az ég és a Föld közé,
egyben teremtenek szép keretet a pusztai táj köré.
Jó Istenem! Nagyon hálás vagyok Neked e táj-csodáért…"


Részlet Halász István: Ameddig a szemem ellát c. verséből.
(2008. április 26.)


A pusztításról többet: ITT!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. december 2., csütörtök

A mulasztás vétke

. 
Vádol a csönd
  
Intézményi rendezvényen az egyik, - erőszakosságáról ismert - ápoló mellénk állt, és ápoló kollégájának, az „Aki nekem rosszat akar…” kezdetű mondattal fordult felénk. Lehet, üzenni akart valamit… 
Nem értettem teljesen, de hogy fél, az világossá vált előttem…

Nem vagyok katolikus, legalábbis teológiai értelemben… Mégis nagyon hiányolom, hogy a protestáns bűnvallásból kimaradt a mulasztás vétke…
Sokaknak ismerős ez, az érintettek közül is sokan ott ülnek hétről-hétre és hangosan mormolják az imádságot:
„Gyónom a mindenható Istennek és nektek testvéreim, hogy sokszor és sokat vétkeztem: gondolattal, szóval, cselekedettel és mulasztással: én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem”…

A mulasztás vétke a hallgatás is.

Van aki azért hallgat, mert nem bírja a konfrontációt…
Van aki azért, mert nem akar bajba kerülni… (aki eddig nálunk egy problémát, jobbító szándékkal feltárt, annak így, vagy úgy, de komoly hátránya származott belőle)
Van aki azért hallgat, mert nem tudja kitenni magát az azt követő tortúrának…
Van aki azért hallgat, mert megfenyegették…
Van aki azért hallgat, mert a barátja is érintett…
Van aki a betegsége mögé bújik…
Van aki azért, mert ő sem vétlen…

Mind alapos indok a hallgatásra, de egyik sem méltányolható, vagy elfogadható.

Tekintsünk el attól, hogy mi is belekeveredtünk tanúként, vétkesként, cinkosként…
Felejtsük most el, hogy néha eljárt a kezünk…
Ne hozzuk fel mentségünkre, hogy minket is megzsaroltak…
Hagyjuk figyelmen kívül azt is, hogy milyen barát az, aki veri a betegeket, s nem mellesleg tőlem hamis tanúzást vár el…

Az egész úgy rossz, ahogy van. S még erről sem csak mi tehetünk, hiszen ilyen a szakma, nincs szűrés, ilyen a vezetés, ez a bevett módszer, ide közvetítettek ki, csak itt kaptam munkát, máshol nem tudnék elhelyezkedni, stb…
A „Ne szólj szám, nem fáj fejem” szólás nálunk folytonos megerősítést nyert a fejekben, a vezetés részéről. Ennek betartása azonban nem vall bölcsességre, mint ahogyan a „Hallgatni arany” közmondás sem.

Ez a csönd, vádként hatol a lelkekbe, ami már-már felér egy üvöltéssel…

A hallgatás bére

Sokan azért hallgatnak, mert már nincs erejük szólni… Vannak, akik taktikusan kivárnak, hogy mások kikaparják nekik a gesztenyét.
Teljesen mindegy azonban, mi okból hallgatunk. Egy kérdést kell feltennünk és megértenünk. Miért fizetnek az adófizetők minket? Azért, mert ránk bízzák a szeretteiket, az elesetteket. Bizalmi állásban vagyunk, ha úgy tetszik.
Nem azért fizetnek, hogy hagyjuk, támogassuk az erőszakot, a rossz bánásmódot, a megaláztatást, a visszaélést! Ha valaki hagyja, hogy ez eggyel is megtörténjen, az az összessel  ezt teszi!

Van aki úgy próbálja lelkiismeretét enyhíteni, hogy igyekszik kiválóan ellátni munkáját. De műszak után, ő is hazamegy, tehát ott hagyja a kiszolgáltatott betegeket azokra, akikre saját hozzátartozóit sosem bízná! Struccpolitikát folytat  Hiszen tudja, vannak, akik kifejezetten ártanak a betegeknek. Az alkalmatlanok pedig – köztük vezetők is - a legjobbakat is magukkal  rántják, ha másért nem, hát azért,  hogy hallgatásra kényszerítsék.
Ezzel meghazudtolja saját értékeit, hivatásához is méltatlanná válik, és saját maga alkalmatlanságáról tesz tanúbizonyságot!

De a belső hangot, nem lehet végtelenségig elnyomni… Ugyanis vagy megszűnik, s akkor már nincs is nyomás, vagy kitör, és teljességgel felszabadul a teher alól… Az előbbi a pusztuláshoz, az utóbbi gyógyuláshoz vezetMindenki választ! Az is, aki nem választ. Ha nem választ, vagy nem választja a helyeset, akkor rossz döntést hozott!

Aki tehát a hallgatást választja a jelzés, a szólás, a vallomástétel, vagy intézkedés helyett, az mulasztást követ el. A mulasztás pedig bűn. Ez a bűn, pedig újabb bűnt szül, ugyanis ilyen a gonosz(ság) természete.
Aki pedig ezt önös érdektől vezérelve hivatásából adódóan is elköveti, annak nem lehet többé hivatása. Felelnie kell Isten, és a bírák előtt egyaránt!

A kolléga félelme nem alaptalan, bár neki tudnia kellene, hogy nem a hatóságok szorongattatják, hanem a lelkiismerete. Tudja jól, van ami sokkal rosszabb a börtönnél…
Ezen pedig csak egy módon lehet segíteni…


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 28., vasárnap

(K)ápolók

.
Három különböző, de mégis egybevágó történetet szeretnék megosztani önökkel. Mindháromban egy  közös vonás van, melyet önök is fel fognak ismerni.

Panaszkodik a lakó, hogy nincs cigarettája…
Megértem. Aki dohányzik és nincs cigarettája, annak bizony ez, - a meglévőkön felül - egy újabb stresszt jelent. Elmondja az egyik súlyos beteg - aki nem szokott hazudni -, hogy aznap még nem kapta meg a cigarettáját… Mondom az nem lehet, hiszen neki úgy osztják be az ápolók… Azt mondja, igen, de ma nem kapta meg… Erősködik: Tényleg, nem hazudok! 
Tudom. Mit mondtak, miért nincs? - kérdezem. Először, azt mondták nem találják, majd azt, hogy már megkaptam! De nem kaptam meg!

A másik beteg, aki ezt türelmesen hallgatja, figyeli reakciómat. Látja, hogy hiszek neki… Kis idő múlva megszólal, és azt panaszolja el, hogy megalázónak tartja, hogy a saját cigijéért, ott kell állni és várakozni a nővérszoba ajtaja előtt… Úgy érzi, hogy időnként könyörögni kell érte, már neki kellemetlen. Meggyőződése, hogy sokszor szándékosan váratják őket, bár a hivatalos magyarázat az, hogy nem érnek rá. Elmondta még, hogy ő is megérti, ha sok a dolog, vagy kevesen vannak, vagy történés van. Különbséget tud tenni azonban e között és a szívatás között. Kávézzanak, cigizzenek, beszélgessenek, nincs ezzel gond, - mondja -, de előbb adják oda, ami az övék!

Bekapcsolódik egy másik osztály lakója is a beszélgetésbe. Náluk az a gyakorlat, hogy a betegek akkor kapják meg a cigijüket, ha előbb felmossák a folyosót

Ha ez így van, az felháborító! Nem csak azért, mert ilyen előfordulhat, hanem azért, mert olyan ápolók dolgozhatnak nálunk, akik szándékosan megalázzák és kiszolgáltatottá teszik a betegeket, csak azért, hogy megmutassák nekik, ki a „főnök”. A legtragikusabb az egészben, hogy az ilyeneket nem vetik ki maguk közül a többiek. Ez két dologról árulkodik, ők vannak többen (remélem nem így van), illetve őket erősíti meg a vezetés (ez utóbbiról meggyőződhettünk: tüntetés, kitüntetés, jelölés…).

Eszembe jutottak a híradásokból jól ismert képsorok, ahol a foglyokat szándékosan megalázzák, kínozzák… Aberráltak, akiket nem szabadna fegyveres testületnél alkalmazni, sőt, emberek közelében sem. Ahogyan nálunk se a kápósokat ápolóként alkalmazni.
Azoknak a kápós ápolóknak, aki a fentiekben magukra ismernek, azt tanácsolom, amennyiben nem tudnak változtatni hozzáállásukon, azonnal távozzanak!

Ne felejtsék el, mi vagyunk a lakókért, nem ők miértünk! Persze ez nem jelenti azt, hogy kénye kedvük szerint ugráltathatnak minket, de igenis jelenti azt, hogy haladék nélkül ki kell szolgálnunk őket mindabban, ami megilleti őket, és a javukat szolgálja.



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 25., csütörtök

Miért szűnt meg a pszichiátrai betegek foglalkoztatása?

. 
Ellehetetlenítés

Korábban írtam már, hogy felsőbb utasításra a fogyatékos betegeket a hét foglalkoztatós kollégából hat fő foglalkoztatja, míg a pszichiátriai betegeket egy fő. A szakmai vezető szerint csak egy főnek van képzettsége, pszichiátriai betegek foglalkoztatására (megjegyzem: nem a pszichiátriai végzettségem ad felhatalmazást pszichiátriai betegek foglalkoztatására, sőt az erre nem ad!). Ez sem állja meg a  helyét, hiszen hogyan foglalkoztathatnak akkor a többiek pszichés demens betegeket? Azok, akiknek ehhez nincs képesítésük (legalábbis szerintük). A többi hat személy kiléte, - akik a pszichiátriai betegek foglalkoztatására lettek felvéve – többszöri kérdésem ellenére is ismeretlen maradt. A csoportvezetőm kérdésemre minduntalan azt válaszolta, hogy ő ehhez nagyon „kis ember”.

Igen, engem ért az a megtiszteltetés, hogy a csoportomban egyedül foglalkoztathatom a pszichiátriai beteg lakókat, hálóterves foglalkoztatáson belül… Igaz, nincs terapeuta végzettségem, sem pszichológusi, se asszisztensi… A foglalkoztatás-szervező nem azt csinálja amihez ért.  Nem az tartja a foglalkozásokat aki tanulta, vagy van tapasztalata, gyakorlata, hanem az, akinek nincs ehhez jogosítványa, nem csinálta, nincs tapasztalata… Hogy ez nem jó a lakóknak, az nem érdekli őket…

Adaptív viselkedés, életmód, stresszkezelés… három témakörben, 35 perces(!), 5-7 fős csoportok, 10 perces szünettel, két épületben, napi 5-7 foglalkozás… A vezetők által elfogadott – általam megírt - protokollokban kért eszközök közül, egyik sem áll rendelkezésre… Orvosi javallat miatt egyelőre nem cipelhetek, ennek ellenére hátizsákkal és teli kézzel cűgölhetem az öt foglalkozás kellékeit a másik épület tetejére. Lásd: ITT! (Egyébként azon az osztályon kell tartanom a foglalkozásaimat, amelyiknek a főnővére tettlegességgel megfenyegetett! Lásd: ITT!) Ráadásul a legnagyobb csoportos foglalkozások megtartására az egyik legkisebb helyiséget jelölik meg, ahol további mozgáslehetőségre már nincs hely és mód. (Csendben jegyzem meg, hogy korábban a legnagyobb csoportok miatt a legnagyobb helyiség állt rendelkezésemre, szerény feltételek mellett. Ezt a helyiséget most, 1-4 fogyatékos  személy foglalkoztatására rendelték. Amikor benyitottam, láttam, hogy a kolléganő három fogyatékossal ül a 20 fős könyvtárban, és mesét hallgatnak CD-ről. Igazi szakmai kihívás!) A végleges csoportjaimat a gyógypedagógus állította össze, természetesen egyeztetés nélkül. (Elég nehéz úgy kommunikálni, hogy nincs velem köszönő viszonyban sem!) A hálótervemet a foglalkozás előtt 5 perccel kaptam meg vezetőmtől, hiába kértem egy héttel korábban, hogy felkészülhessek… Igaz, azt is utólag tudtam meg, hogy nem kell énekkart, Bibliaórát, filmklubot tartanom
A témakörökkel kapcsolatos kifogásomra az volt egy képzett kolléga cinikus válasza, hogy olyan hosszan soroltam  a blogon, hogy mi mindent tanultam és csináltam, hogy ez nekem nem okozhat gondot… Lásd: ITT! és ITT! 
Ha figyelmesen olvasta volna el, akkor tudná, hogy részt vettem, nem pedig vezettem önismereti csoportot, pszichodrámát, szituációs játékokat… Azt is tudnia kellene, hogy a kettő nem ugyanaz, de nálunk ennek – mint annyi másnak is -  nincs jelentősége. 5 éve nem vesznek fel pszichológust, mert a munkáját más szakemberek helyettesítik „kompetenciájuk figyelembevételével”!  (No komment.) Ráadásul a hálótervben szereplő lakók nem egészségesek, hanem betegek, pszichésen. Különböző diagnózissal, intellektussal, korral, neveltetéssel, állapottal, képességgel, készséggel, stb… Részvételük sem nevezhető teljesen önkéntesnek. A heti négy délutánból kettőben, délután is kell tartanom hálóterves foglalkoztatást… A csendes pihenő alatt…

Ismerjük már a vezetés gondolkodását: Oda, nekik, az is jó! (Oda nekik az Uray is jó!)

Az, hogy ezzel bárkinek az a célja, hogy engem ellehetetlenítsen, azt most tegyük félre…

Érdektelenség

A lényeg, a kérdés amit korábban feltettem, kinek jó ez? Ennyit érnek, számítanak a betegek? Ennyit érdemelnek? Ennyire fontosak? Uray eltávolítása előbbre való, még a betegeknél is?

Uray negyedik hete táppénzen van. Kérdezem első héten, ki helyettesít engem? Ki foglalkoztatja a pszichiátriai betegeket? Senki. Helyesebben senki sem. Második héten, harmadik héten, negyedik héten… Senki sem… Hol vannak a "magas szintű szakmai munkát végzők"? ITT!

Azt nem lehet mondani, hogy akadályoznám a csoport „magas szintű szakmai munka végzését”, hiszen nem vagyok ott! Ahogyan az ellenem kreált összeférhetetlenségi beadvány elkészülte idején sem hátráltathattam őket a munkában. Lásd: ITT!

Ki a felelős azért, hogy - a törvényi előírásokkal ellentétben - nincs a pszichiátriai betegeknek foglalkoztatás az intézményben idestova egy hónapja?  Ki a felelős, a helyettesítés megszervezésének elmulasztásáért? Hiszen van rá hat ember valahol az intézménybe. Vagy tévedek?
Ha összeülnek pénteken, szakmai megbeszélés címen a nem szociális képzettségű szakemberek, ejthetnének szót esetleg a lakók foglalkoztatásának megszervezéséről.

Kérem…



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 24., szerda

Főszereplők


A bejegyzés 2011. október 12.-én törlésre került.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Főszereplők mondásai


Vigyázat! A felsorolás megtekintése, csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott! 

A főszereplők mondásai: 

  1. Érted?
  2. Izé, izé… meg minden.
  3. Az bolond!
  4. Nem lehet mögcsinálni!
  5. Az hülye!
  6. Kicsinállak!
  7. Behozhatják a kávémat!
  8. Én, én, én…
  9. Azt gondolom…
  10. A büdös apja f@szát!
  11. Főzött e valaki kávét, mert sietek el!
  12. „Az én kisfiam olyan okos, hogy magától tanult meg olvasni!”
  13. „A párom édesanyja nem mondta, hogy a fiának volna családja vagy bármi.”
  14. Oszt minek?
  15. El lehet menni! Én a kapuig is lekísérlek!
  16. Közöd?
  17. Kicsim, na pá!
  18. Nem szabad széllel szembe pisálni! 
  19. Nem muszáj ám itt dolgozni!
  20. „Add má’ kölcsön a szótárodat, látom neked kettő van!” (Nyelvvizsgán) „Persze hogy kettő, az egyik német-magyar, a másik magyar-német!”
  21. „A szociális munka napja, nem a szociális munkásokról szól!”
  22. „Miért nem hagytok már minket békén!”
  23. h
  24. De viszont!
  25. Kompromisszumokat kell kötni! 
  26. Én azt „hunnan” tudjam!
  27. És önben ez milyen indulatokat ébreszt?
  28. Tele van a p.csám!
  29. Ezt is elmentettük! 

A mondások kiegészíthetők, folytathatók! Lehet tippelni, de adják meg hozzá a számokat is, hogy mindenki okulhasson!



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

A hálózat

.
Az intézményi hierarchia fenntartására létrehozott besúgó rendszer, nagyban hozzájárult a 10 éve kezdődött és kiépített intézményes terror megszilárdításában.

Régi recept szerint elbocsátottak kiváló szakembereket, helyükre beültették a saját embereiket: sógor-koma-jóbarát… A papír megszerezhető… az államkassza mindent elbír: mindenkit beiskoláztak, támogattak. Magukat is. A színvonal nem minősíthető… pályaelhagyók, kényszer-munkavállalók, munkanélküliek, feltörekvők. Bárki jöhet, ha beáll a sorba
Egy a fontos, ne követeljen, ne képviseljen… vegyen részt a farsangon, a névnapozáson, a nyaraltatáson… Hajbókoljon, nyaljon, majmoljon, fröcsögjön, röhögjön, bármit megtegyen amit várnak tőle…  

Hogyan lehet ezt elérni… Egyszerű a taktika. Minden csoportban, irodában legyen egy-két, de lehetőleg minél több emberük, akik mindenről alapossággal  - szájízük szerint – beszámolnak…
Mára oda jutottak, hogy senki sem mer senki előtt, semmit se mondani. Sőt szemlesütve járnak, nehogy a tekintetükbe fürkészve leolvassanak, vagy ráolvassanak bármit: Pl. Te vagy a Cica!, vagy: Te írsz a blogra!, vagy: Te jóba voltál az Urayval!
Persze ők a kivételezettek, a kitüntetettek, akiknek nem kell a munkavégzésbe megszakadni – ellentétben a többiekkel -. Nekik külön munkaköröket kreálnak, persze nem írásban, csak szóban… Nekik a főnök se mer szólni, hogy dolgozzál már, beosztásától függetlenül… Ha minden „kikímélés” ellenére, valami nagy hibát vét, eltussolják, másra fogják és megjutalmazzák… Erre mondtam azt, hogy nálunk mindenki azt csinálja amihez nem ért, vagy azt ami nincs a munkakörében, vagy azt nem csinálja, ami a munkakörében van… Teljesen mindegy, mert egy ellenőrzés sem terjedt ki még arra soha, hogy a valós munkavégzést egyeztesse az illető munkakörével... Ne adj Isten személyesen megkérdeznék erről! Nálunk mindig csak papírokat vizsgálnak… Általában azzal minden stimmel, ha mégsem egyezne, azt úgysem lehet – mint megtudtuk felsőbb utasításra – vizsgálni!

Mindenki tudja a maga területén, hogy kik a besúgók, kik a kedvezményezettek, akik pl.  ingyen ebédhez is juthattak. Akik hamis igazolások beszerzésével, egyéb jogtalan előnyökre tesznek szert... Akik mindig előnyt élvezhetnek a beosztásnál, másodállásuk, vagy más okok miatt… Akiket elengednek haza jutalomból, vagy csúsztathatják azt, amit más kikapart nekik… Akiknek nem kell bejárni dolgozni, vagy mindennap előbb elmehet, ha késve bejött... Nem kell kiírni a szabadságot, sem táppénzes papírt leadniuk…
Az év végi jutalomosztások - ajándékkosarak -, arany pecsétgyűrűk, aranyláncok, karkötők, pohárkészletek… mindenki kap, aki „megérdemli”, illetve kiérdemli… Az évközi juttatások, rendkívüli jutalmak, év végi pénzjutalmak a vezetőségnek, hűségeseknek…

Szóval mindenki tud mindent… mi tudjuk, hogy kik azok, ők meg eljátszzák a bizalmasainkat… Általában butuskák, jellemtelenségükhöz nem fér kétség. Könnyen manipulálhatók, megvezethetők… Úgy üzengettünk fölfele, hogy hozzátettük, de ez nagyon bizalmas, nehogy tovább mondd! S figyeltük az információ útját, ami hamarosan visszaköszönt…

Van egy jó hírünk, nem kell tovább titkolózniuk. Pontosan, név szerint tudjuk, hogy kik azok, akik a hálózat tagjai az intézményben, de még azon kívül is…



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 23., kedd

Pikszisben(t) - kint


Egy megmosolyogtató történet, csak hogy érzékeljék önök is…

Az egyik csókos, aki állítólag besúgó is egyben, kirinyálja (kisírja) magának az ingyen étkeztetést. Munkavégzését tekintve ellenőrzi, többek között, hogy megtörténik-e a szabadságok részarányos kivétele az összes dolgozó részéről! Ennek törvénytelenségére korábban felhívtam a vezetés, majd az ő figyelmét is. Hiszen, hogyan pihenhetné ki a dolgozó az éves fáradalmát, ha havonta két-három napot kell kivennie? 
„Tudja ő, de ezt kell csinálnia!” válasszal buzgólkodik a törvénytelenség megvalósításában, mint ellenőr. Pontosan, amolyan belső ellenőr helyettesféle, igaz a munkaköre szerint foglalkoztatós, vagy szociális nővér a beosztása. (Ez nálunk rendszeresen változhat.) 
Az egy főre kiállított ebédjegyével – amit persze nem kell kifizetnie -, megy étkezni, ételhordóval a kezében. Az ételosztásnál általában bejelenti, hogy ő ezt nagyon szereti… Aztán leül, eszik egy kis levest a tálból, a többit (teljes ebéd repetás adaggal kiharcolva) elviszi ételhordóban… Nincs értelme őt ellenőrizni, mert nincs is rajta a befizetési listán… 
Nem értenek ugyan egyet vele, de ápolni kell a jó kapcsolatot, hiszen a konyhát is ő ellenőrzi a munkája során… ezért jól megpakolják ételesét. Nem mintha lenne takargatnivalójuk, de kinek hiányzik még egy belső ellenőr, aki napokig a nyakukon ül, és még nehezebben dolgozhatnának, az egyébként is szűkre szabott létszámmal…
A megerősödése csúcsán pedig egyszerűen kijelenti, hogy ő annyit kér, mint B. Andrea főápoló asszony, aki szintén egy adagot vinne, de hat fasírt landol az ételhordójába… Ez már mégis csak sok. Ettől a kottyantásától  – a hálózatnak köszönhetően, még aznap visszajut a főápoló asszony fülébe - kiesik a pikszisből, amit szán és bán, s azt se tudja, hogy pedálozza vissza magát  Állandóan sírdogál, persze mindig magánéleti ürüggyel… Ekkor van a leggyengébb ponton, most alkalmas kicsinálni, gondolja az igazi „gáncsoskodó” a csoportban, B. Andrea barátnője. Két legyet üthet egy csapásra, imponálhat barátnőjének, s megbosszulja alulmaradását egy korábbi  vitájukban. Intézkedése nem várat magára, hősünk se’perc alatt máshol találja magát…
No de visszatérve a történetére, amikor volt jegye, amiért nem fizetett, egy napi távolléte kapcsán átruházta ebédjegyét nélkülöző kollégájára, aki örült az ebédnek. Aztán amikor visszatért, legombolta a kollégáról az ebéd árát!
Nem sokat változtat a helyzeten az a tény, hogy abban a tudatban élt, mi úgy tudjuk, fizet az ebédért!

Azt azért elárulom, a történet belülről, nem is olyan megmosolyogtató…

Az elbeszélés kapcsán, párom háromszor nyúlt a gyógyszeréért… Ön hányszor tenné ezt?
Rejtvény mindenkinek: Hány nonszenszt talál a leírtakban?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

2010. november 18., csütörtök

Ki ellenőrzi az ellenőröket? VII.


Közigazgatási Hivatal


Tíz éve folyamatosan jelezték az intézmény dolgozói a nyilvánvaló visszaéléseket, égbekiáltó szabálytalanságokat a hatóságok felé. Nevezetesen a fenntartóhoz, és a megyei közigazgatási hivatalhoz, mint felügyeleti szervhez, majd a regionális közigazgatási hivatalhoz, majd most újra a megyeihez… Nem történt semmi, soha…

Vajon miért? Tették fel sokan a kérdést, köztük azok is, akiket – mint panaszosokat – időben menesztettek az intézetből, az általuk jól bevált módszerrel: agyonterhelni, megbetegíteni, ellehetetleníteni, rászállni, folyton áthelyezni, meghazudtolni, megrágalmazni, megzsarolni fegyelmivel, stb…

A válaszra egy magát megnevezni nem kívánó illető hívta fel a figyelmünket, aki a közigazgatási hivatal munkatársa…

Az ok egyszerű: A leveleket nem volt szabad iktatni, felsőbb utasításra! Fel kellett bontani, elolvasták, de iktatás nélkül visszaküldték az intézményvezetőnek, aki saját hatáskörben járhatott, és járt el!

Ez miféle eljárás? Kedves senkiháziak! Ki mer ilyen utasítást adni, fejvesztés terhe mellett?
Munkatársuk elpanaszolta, hogy, már neki is túlzás és gyomorforgató az a sok disznóság, amire fátylat kellett borítaniuk… S ezzel nincs egyedül, de ő is fizetésből él…

Hol van az a sok fiatal, agilis, becsületes köztisztviselő, akiket az Orbán Kormány előre felkészített az ellenőrzési hivatalok állásainak betöltésére? Még nem értek ide, vagy már őket is meg lehet félemlíteni?

Kedves felelősök! Ki ellenőrzi az ellenőröket, és meddig kell még erre várnunk?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 15., hétfő

Önkéntelen sétáló…

.
Minap találkoztam egy volt munkatársammal, akinek munkáját érintőlegesen láthattam és érzékelhettem osztályos foglalkozásaim során, az intézménybe.
Kérdezte, mi újság van kint nálunk? Mondtam, semmi extra… Újra megkérdezte, mondom,  nem változott semmi, mióta nem dolgozik nálunk… Neki, egyébként tudnia kell, hiszen a hozzátartozója is kint dolgozik!
De hát amiket beszélnek? Ő azt nem hiszi el! Még hogy a fürdőbe megerőszakolnak valakit!? Hát az lehetetlenség, ott olyan nagy az állandó nyüzsgés fürdetéskor…”
Én ugyan nem hallottam, hogy fürdetés közben történt a bántalmazás… de lehet, hogy ő jobban informált. Folytatta:
„Még ilyet, ha valaki a beteg vállához hozzáér /nyomatékosításképpen a vállára ütött/ -, már mindjárt azt mondja neki, hogy feljelentem! Fel ám, az anyád… /fejét kicsit hátraszegve, kezét visszakézből pofonra emelte/.” Az volt az érzésem, ha ez vele megtörténik, elcsattant volna az a pofon… Persze ez csak egy érzés…
Emlékszem, néha viccből masszírozást mímelve, úgy megszorította a betegek vállát, hogy felszisszentek… Rá is szóltam néhányszor,  hogy finoman! Mindig azt mondta, hogy ők nagyon jóban vannak és csak szeretetből teszi, sose okozna szándékosan fájdalmat neki… „Igaz?”, kérdezte az illetőt, tekintetét fürkészve…
Egy másik kollégáról is hasonló tapasztalatom volt, ő még mindig nálunk dolgozik. Igaz, az ő neve felmerült a bántalmazások kapcsán is.
Én máshogy érzékeltem a jópofaságot, bár tudom, hogy nem egyforma az emberek fájdalomküszöbe!

A nagybátyám mindig úgy ölelt meg, hogy az nekem fájt, pedig nagyon szeretett. Akkor is megszorongatta például a karomat,, amikor nem akartam… Igaz, nem ment ápolónak… 

Meg kellene tanulni, hogy nem érintjük meg fölöslegesen a betegeket, főleg nem a pszichiátriai betegeket! Tiszteletben kell tartani az intimszférájukat éppúgy, mint a személyközi távolságot, ami az ő esetükben, a normális többszöröse is lehet…

Beszámoltam a történtekről egy ismerősömnek, aki elmondta, hogy az illető ott sétált a bántalmazókért az első sorban, az intézeti lufis tüntetésen…
Nem láttam a tüntetést... Elgondolkodtam… Vajon így próbáljuk leplezni erőszakosságunkat, hogy az erőszakosra azt mondjuk, hogy nem az? Vagy tényleg fogalmunk sincs róla, hogy mi magunk is erőszakosak vagyunk?! Nem tudom, melyik a rosszabb…
Egy biztos, ma már mindkettő szűrhető, csak akarat kérdése…
  


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. november 14., vasárnap

Jelöltállítás okán


Újra választunk. Pontosabban újra választat a vezetőség. Most éppen a közalkalmazotti tanács tagjait jelölteti. A vezetőváltás küszöbén ettől az újabb „hűségeskütől” várják a megerősítést.
Mi értelme volt a közalkalmazotti tanács visszahívásának, a tagok lemondásának, illetve a  mostani jelöltállításnak? Hogy könnyebben érthető legyen, egy kis múltba tekintéssel kezdeném.

Tudjuk, hogy az előző közalkalmazotti tanács választásánál kiket kellett „benyomni”: K. Judit (7. o. főnővére), Gy. Attila (7. o. ápolója), V. Ferenc (kisebbségi képviselő – itt nem a származására, hanem a státuszára utalok). Miért? Hogy kilökjék Uray Erzsébetet, aki sok borsot tört a vezetőség orra alá… Nem sikerült, mivel így is ő kapta a legtöbb szavazatot…

Közalkalmazotti tanács visszahívása, hogy U. E.-t kivonják a forgalomból, többek között a blog miatt is. Az aláírásgyűjtés szervezése – nagy presszió mellett -  sikeres, de még sem eredményes. A közalkalmazotti ülésen bár felmerül, de nem vetik be fegyverként, hanem U.E. kivételével, inkább lemondanak a jelenlevők a tagságról.

Újabb tanácsválasztás – jelöltállítás. Az önjelöltek: 
K. Judit (a hírhedt 7. o. főnővére), aki indoklás nélkül lemondott a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
Gy. Attila (7. o. ápolója), akinek neve szintén felmerült a bántalmazások során, s aki önként, indoklás nélkül lemondott  a tanács tagságáról, hogy megszűnjön a tanács!
P. Krisztián (7. o. volt ápolója), tüntetésszervező, lelkes és hű ellenblogger, akinek a neve szintén felmerült a bántalmazások során.
N. Krisztina (Senki).

Bár értelme a jelenlegi helyzetben, nem volt sem a visszahívásnak, sem a választás megindításának, de a cél gyakran túlmutat a történéseken. Ahogyan évről évre, a legjobb dolgozó választásnak álcázott szavazás – aminek az eredménye, többszöri kérés ellenére is titokban maradt mindig, csak arról szólt, hogy kiszedjék a dolgozókból, hogy mire gondolnak… (Mellesleg azóta nem számlálhatja a szavazatokat a közalkalmazotti tanács, mióta U.E. az elnöke, illetve elnökhelyettese, akiről köztudott, hogy nem manipulálható…) Most is ez volt a cél!
A közalkalmazott tanács választásában rendszeresen – még az előző igazgató idejétől – megbízható emberek közreműködtek, akiket félre kellett állítani… Ezt úgy sikerült elérniük, hogy névtelenül mindenfélével megrágalmazták őket ezen a blogon (persze csak olyanokkal, amik a rágalmazókra jellemzőek), így a felkéréskor már tudták, hogy nem fogják vállalni…  A felkérő persze, - nem fognak meglepődni – a rágalmazók egyike, így aztán sejthetik, hogy a válasz elutasító volt. Így „kénytelenek” voltak a maguk embereit felkérni: F. Gyöngyi (ismert főnővér, érdekképviseleti fórum), Sz. Orsolya (bármit megtesz a /látszólagos/ nyugalmáért, még azt is, amivel nem ért egyet! – ő mondta); B. Zsuzsa (mosodavezető – korábbi megyei kitüntetett)…
Ha ehhez hozzávesszük a hosszú évek óta tartó, folyamatos terrort, és ismerjük a Stockholm-szindrómát, akkor az eredmény, előre borítékolható

Sokan nem jelöltek senkit, ahogy én sem… El is mondták, miért… Helyeseltem. Néhány öntudatos dolgozó azonban szavazott, ami arra volt jó, hogy kiszedjék belőlük, amit tudni akarnak… szerintük ki van még U.E. és társai mellett. Mert akiről tudják, azok már régóta „büntiben, vagy mondhatni futkosón ” vannak U.E.-vel együtt… Egy biztos, aki U.E.-vel, vagy más „renitenssel” együtt szerepel valaki listáján, az is biztos, hogy üldözendő… S ezt már be is bizonyították, a szociális munka napján.
Így aztán főorvosnő, igazgatónő, ............... vezető, főápoló, belső ellenőr, főkönyvelő, foglalkoztató vezető újabb áldozatot (becsületes dolgozót) pécézhetnek ki, és kiélhetik kisebbségi komplexusukból adódó, beteges, felsőbbrendűnek vélt hajlamaikat… A kérdés már csak az, hogy meddig?
Mindezt a fenntartó tudtával, támogatásával… Mert akik beszámolhatnának a valóságról, azok élvezik leginkább a jogtalanul és érdemtelenül megszerzett előnyös pozíciójukat!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray