Nehezen vettem rá magam, hogy a munkaügyi központba
menjek, mert nem éreztem magam munkanélkülinek… Sosem voltam munka
nélkül, akkor sem, ha nem dolgoztam… Mivel azonban nagy úr a muszáj (TB
ellátás), hát rávettem magam…
Három
alkalommal kellett mennem, a negyedik a megszüntetés volt… Manapság,
három hónap segélyt érdemlünk 11 év közalkalmazotti munkaviszony után
(is)…
Közben
több pályázatot nyújtottam be állásra, többek között a volt
munkahelyemre, intézményvezetőnek. Mivel azonban a - blogon feltárt
visszaélések miatt - többször, világosan is tudtomra adták, illetve
adatták, hogy nem fogok munkát kapni nemcsak a városban, de még a
régióban sem, nem lepett meg az elutasítás. Szerencsére ezek a dolgok
sosem okoznak csalódást, vagy kudarcot nekem. Megteszem, amit meg kell
tennem, aztán kívülállóként szemlélődve konstatálom az eseményeket…
No,
nem vártam a munkaügyi központba se nagy nyüzsgést, vagy kiemelt
figyelmet, de azt gondoltam, hogy legalább „álcából” megkérdezik: Talált
munkát?, Keresett munkát?, Tudunk segíteni?, vagy „Lenne itt valami,
nem érdekli?” stb… De nem, soha egy szót sem szóltak, illetve kérdeztek…
Bemegyek, köszönök, visszaköszönnek, odaadom a kiskönyvet, belenéznek a
számítógépbe, beírják a következő dátumot, kezembe adják,
viszontlátásra… Ennyi, mind a három alkalommal…
Emlékszem,
amikor két-három éve egy ismerősöm helyett kellett intéznem a
papírjait, mert hétvégén már kezdenie kellett az új helyén, be kellett
írnom hét-nyolc munkahelyet a kilépési papírjára, hogy milyen
munkahelyekre közvetítették ki, illetve milyen munkahelyeket keresett
föl állásügyben… cég neve, címe, ajánlott munkakör, időpont, és ha jól
emlékszem az elutasítás okát is rá kellett írnom! Mindezt, azt ajtón
kívül ügyintézve, cetlivel a kezembe, az én telefonköltségemen…
Visszaadva a kitöltött nyomtatványt, sikerült megkapnom az iratait, az
immár sikeresnek mondható szolgáltatótól… végül is pár hónap alatt sok
munkahelyre kiközvetítették, amit végül siker koronázott meg… Akkor még
próbálták eljátszani, mintha… Ma már semmi nem történik, senki sem
csinál úgy, mintha…
Aki tudja, cáfolja, lehet, hogy csak velem történt ez meg és egy peches szériát fogtam ki…
Ezután – amennyiben továbbra is igényt tartok a társadalombiztosítási ellátásra – a polgármesteri hivatalban kell igényelnem az aktív korúak támogatását… Így aztán, még aznap beballagtam a népjóléti irodába… Többször is…
Az
előzetes tájékozódásom ellenére is három (!) alkalommal kellett
bemennem a hivatalba ez ügyben; egyszer a nyomtatványért, amit ott
helyben kitöltöttem, másodízben a párom aláírásával kellett kiegészíteni
és jövedelemigazolását (a 17.840,- forintos rokkant nyugdíjáról!)
csatolni; majd harmadízben, mivel nem volt elegendő a nyomtatványon már
kitöltött TAJ- és Adószám feltüntetése, személyesen kellett bemutatnom a
kártyáimat, beazonosítás végett, hiába ellenőriztem a számok
helyességét újra, nem fogadták el.
Mellesleg, a kérelmemet határozatban elbíráló osztály vezetője Simon István, Simon Ilona exigazgatónőnk férje,
akivel másodízben személyesen is összefutottam. Sőt Rostás László (CKÖ)
is berobogott, ő nyilván más ügyében járt el, hiszen nem húzott
sorszámot. Láthatóan, még mindig otthonosan mozog az ügyintézők és a
vezető irodája között…
Nyolc
kisebbségi származású igénylővel várakoztam az iroda előtt… mindenki
beelőzött (tudjuk, hogy nehezen bírják a sorbaállást, ahogy az orvosnál
is sokszor tapasztaltam)...
Aztán
jött és leült mellém egy alkoholbeteg, akiből áradt a cefreszag… Régen,
ilyen elő nem fordulhatott, hogy valaki segélyért, vagy bármely más
juttatásért piásan érkezzen… Ha mégis, az bizony dolga végezetlenül
távozhatott… Nem úgy ő, aki segélyért jött, kapott, és elment… Aztán
megszánt egy kedves alkalmazott, - látva, hogy sorra beelőzték a
sorszámomat – és intézkedett…
A vége felé befutott egy sorstársam… Őt nyugdíj előtt 7 évvel menesztették, ha jól értettem…
Mindez persze nem meglepő egy olyan városban, ahol – szerintem példátlan módon – a rászorulók a gyermekvédelmi támogatást hiánytalanul, csak a városszéli Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál vehették fel! Ma már persze nem így van… Járjanak utána, kinél, hol lehet levásárolni a támogatást!
Eszembe jut egy hozzátartozóm, aki folyton azt mondogatja, hogy ő is volt hajléktalan (kirakták a lakásából) és igenis ki lehet lábalni a nehéz helyzetekből… Ő nem volt hajléktalan,
csak nem volt saját lakása… Volt viszont jó állása, szerető családja,
akik befogadták… Egy hajléktalan ezt nem mondhatja el magáról…
Tehát, ha megbetegszünk is, és tönkre is akarnak tenni, nem valószínű, hogy klienssé válunk, még akkor sem, ha rászorulók leszünk…
Miért?
Mert rendelkezünk azzal tartással, hittel... szeretetteljes, gondoskodó
közeggel, valamint mentális, érzelmi, szellemi érettséggel és
intelligenciával, amelynek köszönhetően, bár egy sorban ülünk, mégsem
egy irányba tartunk… Mert mi nem csak magunkban gondolkodunk, hanem másokban is… Mert nekünk nemcsak a ma létezik, hanem a múlt is, ami kötelez minket a jövőnkre nézve is. Mert terveink vannak, melyek nem önös tervek… és reménységünk szerint, mindig is lesznek…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
