2013. január 14., hétfő

Köztisztség tisztességgel, vagy anélkül


.
Ismét sok feltáró, segítségkérő hozzászólás érkezik blogunkra. Nagy dilemma ez nekem, hiszen már nem az intézménnyel kellene foglalkoznom, hanem miképpen korábban többször megírtam, tovább kellene lépnem. Ahogyan sokaknak…
Bár vannak fórumok, keretek, valahogy mégsem azokat használják a munkatársak… sőt, ahelyett, hogy egyre jobban összefognának, annál többen rekesztik ki magukat a még meglévő védő hálókból, (pl. szakszervezet) s temetkeznek saját kis önző érdekeikbe, mondván, csak az állásom megmaradjon.

Könnyebb lenne a dolguk, ha megtanultak volna a köz szolgáiként közösségi emberré válni és rájönni, hogy a közösség (család, haza, nemzet) előbbre való az egyéni érdekeinél
Mert mi (magyarok, keresztyének) csak akkor érezzük jól magunkat, ha mindenkinek jó… Önnek mi a fontosabb?
Ezzel az egy kérdésre adandó válasszal mindenki eldöntheti magában hovatartozását is… Ez lehetne az én utolsó segítségem az önismerettel, identitástudattal nem, vagy vajmi kevéssel rendelkezők felé… Mert hiábavaló a segítségnyújtás, ha valaki nem képes az elfogadásra, befogadásra, vagy tanulásra és változásra. Ahogy ezt, az „Egy pályázat  felolvasó est margójára” (lásd: ITT!) című írásban kifejtettem.

A munkaügyi peremben kértem a visszahelyezésemet, s erre csak az az egy dolog kötelezheti a munkáltatót, hogy a közalkalmazotti tanács tagjainak járó egy év felmentési tilalmat sem tartották be… Azóta eltelt több mint másfél év, de az intézményben a helyzet nem javult, az esélyek a változásra, igazságra nem növekedtek… Sőt…
Tehát, megértik talán, hogy nincs kedve az embernek egy olyan munkahelyre visszamenni dolgozni, ahol továbbra is a káosz uralkodik… Mivel azonban nagy úr a muszáj, nem lehet tudni hogyan alakul a jövő… Felkészülök a legrosszabbra, de várom a legjobbat. Ezért nekem nem mindegy, hogy ahova a legrosszabb esetben visszatérni kényszerülök, ott milyen állapotok uralkodnak… Ezért írok még mindig, hiszen az építő kritika minden normális embernek segítségül szolgálhat, s hátha valami pozitív változás is elkezdődik… Nem a rossz kérdéseket kellene már folyton feltenni, hogy ki és mit írt fel a blogra, s honnan származik az info, hanem azt, hogy a kialakult helyzetben hogyan lehetne továbblépni eredményesen, mindenki számára megnyugtatóan… Mert a rosszból már volt elég, irányt kellene végre változtatni!

Mindenesetre állást keresek továbbra is. Tisztességes munkát, tisztességes körülmények között, tisztességes bérért. Tudom nagy kérés, de nem szeretném az igényeimet lejjebb adni.
Minap erről panaszkodtam egy ismerősömnek, hogy azt hiszem nem nagy kérés ez részemről, mire ő azt mondta nekem, hogy nincs ilyen, felejtsem el! Ő is közszférában dolgozik, és éppen ezért nem lehet tisztességes… Nem csak a szokásos „nekem el kell tartanom a gyerekeimet, ezért behunyom a szemem, befogom a szám” kifogásra gondolok, hanem arra, hogy ha betartja a törvényeket, rendeleteket, határozatokat és a különböző utasításokat, már nem lehet tisztességes, mivel maguk a rendelkezések is a kliensek ellen vannak!
Emlékszem egy vezető köztisztviselő azon sajnálkozott, hogy milyen kár, hogy ő még nem volt itt Kiskunhalason az olaj és benzin-biznisz idején, mert ő már biztos, hogy milliárdos lenne! (A sorozatos bűncselekményekből!)
Tudom, hogy szélmalomharc a mi harcunk, mégsem ismerek más utat, ami célhoz vezet. Nem igaz az, hogy a cél szentesíti az eszközt - lásd: Cél-egyenes. A mi utunk, a keskeny ösvény. Ez az út pedig jelenleg a széles úttal, a tömegekkel éppen szembe megy… Egyébként ezen a keskeny ösvényen mindnyájan elférnénk, de csak rendezett sorokban, azonos ritmusban, megfelelő tempóban…
A döntés mindenkinek a kezében van, s a felelősség is az övé… Az ürügyet, melyet ennek elodázására felhoz, nem kenheti rá többé a vezetésre, politikára, gyerekei jövőjére… Ha most nem dönt és nem cselekszik helyesen, nemhogy nem alapozza meg a gyerekei jövőjét, hanem pontosan aláássa azt. Mert az ön gyerekei – az ön birkasága miatt - az ő gyerekei irányítása alatt fognak nyögni a jövőben is! Nem lesz kire felnézniük, már nemcsak a munkahelyen, de az életbe sem… S ha már ön továbbra sem tesz semmit sem, legalább imádkozzon, hogy a gyerekei megtérjenek, keresztyénné legyenek, s kiálljanak a jó és az igazság mellett… Sőt, még ön mellett is.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Nincsenek megjegyzések: