Magánügy a szexualitás?
Igen a szexualitás magánügy. Nekünk, magyaroknak különösen. Nem beszélünk róla, nem tesszük mások előtt. Nem csókolózunk nyilvánosan, még akkor sem, ha erre milliós reklámok buzdítanak, vagy, ha világrekord kísérletet kell megdönteni az Erzsébet hídon.
Nem magánügy viszont, ha ezt egy vezető nyíltan teszi. Mert egy vezető akaratlanul is mintául szolgál a többi ember számára. Ez viszont, egy egész intézmény morális hanyatlásához vezethet. Ráadásul, ha ő ezt teszi, jutalmazni fogja követőit, mint ahogyan tapasztaljuk is. Gondoljunk csak a „csókos”, vagy néhány kitüntetett kollégára.
Bűnösnek lenni jó, de csak akkor, ha mindenki benne van. Ha mégis akad valaki, aki kilóg, azt ki kell lökniük maguk közül. Még a puszta, néma jelenléte is irritáló, főleg ha időnként megszólal! Félre kell állítani, mert egyébként még arra inti őket lelkiismeretük, hogy nincs minden rendben… Már pedig „bűnözni csak lelkiismeret furdalás nélkül jó!” Ezt megkönnyítendő pedig, ott az alkohol! Látjuk hova vezet…
A hűség lejárt lemez? Akkor miért kenődik el mindenki, ha őt megcsalják? És az ő hűtlensége hova vezet? Ilyenkor hova lesz a gyerekcentrikus szemlélete? Vagy azt csak a gyermektelenekkel szemben lehet fegyverként használni? Vagy azt gondolja, hogy hűtlenségének nincs ára, vagy következménye? Hogy a gyerekei nem sínylik meg? Ez magánügy? Egy munkahelyen? Egy olyan munkahelyen, ahol az embereknek az a dolguk, hogy nyugalmat árasszanak, derűt sugározzanak és békét teremtsenek! Láttam széthullott egzisztenciákat, láttam embereket tönkremenni az intézetben erkölcsileg, morálisan, érzelmileg, egészségileg, anyagilag… Nem fogadtak el segítséget. Akiktől várták, azok pedig inkább rásegítettek, minthogy orvosolták volna a bajt!
Már pedig a felfokozott szexualitás, a magamutogatás nyugtalanságot, fölösleges figyelemelterelést jelent. A kolléga zaklatottá, figyelmetlenné, megbízhatatlanná válik.
Olyan kollektívára van szükség, mely a szakmai felelősségen, a családi élet szentségén, a másik nem tiszteletén, a kölcsönös bizalmon és megbecsülésen alapul. A szexualitás tehát, amennyiben veszélyezteti egy munkahely működését, megmaradását, az igen is, nem magánügy!
A vezetők házasságon kívüli szexuális kapcsolatai pedig nem magánügyek, főleg nem, ha „házon belül” zajlanak. A szerelmi háromszögek odavezettek, hogy a vezető nem vezet, hanem hibái eltussolása ürügyén terrorizál, és más(ok) által engedi terrorba hajtani, és tartatni az intézményt!
Ennek látja kárát az intézményünk.
De ez már a nevén nevezzük sorozat egyik elkövetkező részéhez kívánkozik…
Igen a szexualitás magánügy. Nekünk, magyaroknak különösen. Nem beszélünk róla, nem tesszük mások előtt. Nem csókolózunk nyilvánosan, még akkor sem, ha erre milliós reklámok buzdítanak, vagy, ha világrekord kísérletet kell megdönteni az Erzsébet hídon.
Nem magánügy viszont, ha ezt egy vezető nyíltan teszi. Mert egy vezető akaratlanul is mintául szolgál a többi ember számára. Ez viszont, egy egész intézmény morális hanyatlásához vezethet. Ráadásul, ha ő ezt teszi, jutalmazni fogja követőit, mint ahogyan tapasztaljuk is. Gondoljunk csak a „csókos”, vagy néhány kitüntetett kollégára.
Bűnösnek lenni jó, de csak akkor, ha mindenki benne van. Ha mégis akad valaki, aki kilóg, azt ki kell lökniük maguk közül. Még a puszta, néma jelenléte is irritáló, főleg ha időnként megszólal! Félre kell állítani, mert egyébként még arra inti őket lelkiismeretük, hogy nincs minden rendben… Már pedig „bűnözni csak lelkiismeret furdalás nélkül jó!” Ezt megkönnyítendő pedig, ott az alkohol! Látjuk hova vezet…
A hűség lejárt lemez? Akkor miért kenődik el mindenki, ha őt megcsalják? És az ő hűtlensége hova vezet? Ilyenkor hova lesz a gyerekcentrikus szemlélete? Vagy azt csak a gyermektelenekkel szemben lehet fegyverként használni? Vagy azt gondolja, hogy hűtlenségének nincs ára, vagy következménye? Hogy a gyerekei nem sínylik meg? Ez magánügy? Egy munkahelyen? Egy olyan munkahelyen, ahol az embereknek az a dolguk, hogy nyugalmat árasszanak, derűt sugározzanak és békét teremtsenek! Láttam széthullott egzisztenciákat, láttam embereket tönkremenni az intézetben erkölcsileg, morálisan, érzelmileg, egészségileg, anyagilag… Nem fogadtak el segítséget. Akiktől várták, azok pedig inkább rásegítettek, minthogy orvosolták volna a bajt!
Már pedig a felfokozott szexualitás, a magamutogatás nyugtalanságot, fölösleges figyelemelterelést jelent. A kolléga zaklatottá, figyelmetlenné, megbízhatatlanná válik.
Olyan kollektívára van szükség, mely a szakmai felelősségen, a családi élet szentségén, a másik nem tiszteletén, a kölcsönös bizalmon és megbecsülésen alapul. A szexualitás tehát, amennyiben veszélyezteti egy munkahely működését, megmaradását, az igen is, nem magánügy!
A vezetők házasságon kívüli szexuális kapcsolatai pedig nem magánügyek, főleg nem, ha „házon belül” zajlanak. A szerelmi háromszögek odavezettek, hogy a vezető nem vezet, hanem hibái eltussolása ürügyén terrorizál, és más(ok) által engedi terrorba hajtani, és tartatni az intézményt!
Ennek látja kárát az intézményünk.
De ez már a nevén nevezzük sorozat egyik elkövetkező részéhez kívánkozik…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Uray & Uray
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése