2010. szeptember 9., csütörtök

Szembe sülés – szem besülés


Tegnap szembesítésre hívtak a rendőrségre, abban az ügyben, melyben feljelentést tettem egy kolléganő ellen, aki tettlegességgel fenyegetett meg munkahelyemen. Lásd: ITT!  és ITT! 

Az eredmény elmaradt, mint azt előre tudni lehetett. Egy állítás, egy tagadás, a tanúk pedig nem tanúk, mint kiderült.

Nem is értem, miért nem tanítják már a jogi egyetemen, és a rendőrtiszti főiskolán, hogy nem kell szembesítést tartani olyan emberrel, aki szemrebbenés nélkül belenéz a másik arcába, és belehazudik! 

A kolléganő, aki három nappal az eset után igazgatónőnél a jegyzőkönyvbe még azt nyilatkozta, hogy nem emlékszik hogy megfenyegetett és sértegetett, tegnap már határozottan emlékezett, hogy ilyen nem történt, s ilyet ő nem mondott!

Eszembe jutott egyik kolléganőm, aki felháborodva azon, hogy őt a rendőrség beidézte tanúként, azt mondta munkatársi megbeszélésen nekem, hogy hagyjam ki ebből a kollégákat, és őt is! Majd két kezét felrakva azt mondta: Oldd meg, ez a te problémád! (Csak csendben jegyzem meg, ő hivatalos minőségében, segítő egy szociális intézményben!)

Többed magával, tanúja volt a készülődő eseményeknek, csakúgy mint az esetnek, sőt, még vállveregetéssel is megerősítették tettében a fenyegetőt! Biztos kellemetlen lehet… Főleg úgy, hogy a hazugság mellett kell hamisan tanúznia, ráadásul többször is! Sajnálom őket. Nem lesajnálom, hanem őszinte aggodalommal tekintek jövőjük elé, mert ők nem tudják, hogy  minden helytelen tettük visszaköszön a későbbiek során. S ez nem csak a hívekre vonatkozik: Isten nem ver bottal… Ez azt jelenti, hogy nem az Isten bünteti meg őket, - ahogyan sokan, így szeretnék értelmezni, - hanem ők, saját magukat.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Nincsenek megjegyzések: