2010. október 15., péntek

Munkával büntetnek...

.
„Nem lehet az embereket munkával büntetni!” – hangzott el Gyurcsány Ferenc szájából pár évvel ezelőtt.

Igen ám, de nekünk a munka nem büntetés. Persze ezt sokan nem értik, mert azt nézik, hogy lehet úgy hozzáállni, hogy más jobban hozzáférjen, vagy úgy csinálni, mintha…

A mentálhigiénés csoport szakmai(inak álcázott) kirándulást szervezett, a változatosság kedvéért – ismét – egy börtönbe: a két IMEI-s (Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet) látogatás után harmadikként a Kalocsai Börtön és Fegyházba. Nálam ez már súrolja a perverzitás határát. Na meg, ha „sikerül bejutni és belefér az időnkbe”  - amit mellesleg már rég leszerveztek, - „akkor megnézzük az Érseki Palotát.” 
Sajnos én nem tudok velük menni, mert nem tudták előre bediktálni az adataimat, és nem volt meg az elérhetőségem.(!) Megjegyzem, a lakcímem 10 éve nem változott, és másnapra ideér a levél az intézményből… ahogy ezt korábban, többször is sikeresen megtette a tájékoztató. Arról nem is beszélve, ha a bloggal kapcsolatban kifogást emelt, azonnal megtalálta elérhetőségünket e-mailben.

Kis buták. Miért nem mondták, hogy nem akarják, hogy én is menjek. Megértettem volna. Ráadásul mindenki óhaja ez, az övék is, az enyém is… én szívesebben dolgozom, mint hogy huszonötödször elmenjek egy általam jól ismert nyomasztó helyre, nyomasztó légkörben. Elkerülhették volna a kínos magyarázkodást is, meg ezt a blogbejegyzést is.

Tehát a kollégáim kirándulnak, - azok is, akik nem tartoznak a csoportba, – én dolgozom a kreatív műhelybe, ahol újabb meglepetés várt…

Folyt. köv.

„Le vagyok írva!”


Munkatársamat helyettesítve a betegektől tudom meg, hogy ő már rég leírt engem, mert feljelentettem a saját kollégáimat!(?)* Megrökönyödtem… Soha nem jelentettem fel őket, tehát az állítás nem igaz. Másfelől, hogyan lehetséges az, hogy egy segítő egy másik segítőt a lakóknak elmarasztalóan véleményez, ráadásul háta mögött. Arról nem is beszélve, hogy hazugságot állít. Ez nem csak a szociális szakmai etikát sérti, hanem a legelemibb társas érintkezés alapszabályait. Nem elég, hogy hazugságot állít, hanem elhallgatja, hogy a nevezettről, felsőbb biztatásra, többed magával, rágalmazó leveleket írogat az igazgatónőnek!
Akik rólam vezetői utasításra valótlanságokat írogatva jelentgetnek, azok vádolnak meg azzal, hogy én mindenkit feljelentgetek. Ezt a pszichológia projekciónak hívja.
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy szociális munka napján megyei kitüntetett dolgozóról van szó! Amiket még halkabban kellene megjegyeznem, azokat már nem is fogják hallani… Tőlem nem.
S ha most azt állítom, hogy ennek ellenére nem neheztelek rá, úgy sem hiszik el nekem, pedig így igaz.


(*Arra nem gondolhatott, amikor a főnővért fel kellett jelentenem, mert a  lakók és kollégák előtt fenyegetett meg tettlegességgel, hiszen akkor nem használt volna többes számot.)



posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Nincsenek megjegyzések: