Arcbeszéd

. 
Megtérésemet követően az egyik Istentiszteleten néztem az énekkarunk szolgálatát. Azért mondom, hogy néztem, - túl azon, hogy hallgattam – mert döbbenten vettem észre, hogy mindenki milyen szép! Azok is nagyon szépek voltak, akiket eddig a küllemük alapján nem láttam annak. Ez a szépség, nem az ő szépségük volt, hanem annak az isteni személynek a kisugárzása, akiket ők korábban befogadtak… Szépségüket, a későbbiekben sem láttam mulandónak.

Hasonló élményem volt Csíkszeredán, amikor bemutattak egy néptáncos fiút. Barátjával, akinél vendégségben voltunk – együtt táncoltak a Hargita együttesben. Vendéglátónk - akit évek múlva, az István a király csíksomlyói produkciójában láthattuk viszont – pironkodó gúnynévvel illette őt. Mivel a legény helyesnek sem volt mondható, ráadásul a gúnyneve is ártott a külső megítélésének, sajnálatot, részvétet éreztem iránta, barátnőmmel egyetemben. Aztán este együtt mentünk szórakozni, és láss csodát… Megszólalt a népzene, s ez a fiú felkért egy táncos lányt, s úgy igazán megtáncoltatta… pörögtek, forogtak… a fiú közben szólót is táncolt… egyenes tartása, örömtől, büszkeségtől, öntudattól áradó arca oly széppé, igen széppé (!) és vonzóvá tette, hogy barátnőmmel nem tudtuk levenni a szemünket róla… Kiderült, hogy gúnyos becézése ellenére, igen nagy népszerűségnek örvend a lyányok körében. Ugyanazt gondoltuk… soha többé nem láttuk őt, nemhogy csúnyácskának, de még átlagosnak sem…

A hagyomány őrzőjében ugyanazt a sugárzó szépséget véltem felfedezni, mint korábban az énekkari tagok esetében… Hiszem, a két különböző alkalom ellenére, ugyanazt a Lelket láthattam áthatolni boldog lényükön. Ez a szerelem… Aki szerelmes, az megszépül… akiben szeretet van, abban szépség van.

Persze ennek az ellenkezője is igaz.

Nemcsak a bennünk levő szépség, hanem a bennünk levő gonoszság, kín is kiül az arcunkra. Az indulataink, érzéseink nyomot hagynak az arcunkon, vonásainkon, tekintetünkön… mély nyomokat… A ráncoknak, azok arcformáló erejének átütő üzenete van. Gondoljunk csak az arcberendezés kifejezésünkre. Sokan, komoly tudományos megfigyelést szenteltek már e témakörnek.

Egyik politikai választás alkalmával, sokat tapasztalt kolléganőmnek, egy - számára ismeretlen - jelölt fényképét mutattam meg, ezt kérdezve tőle: Mit gondolsz ránézésre, erről az emberről?

- Erről? Pár másodpercig elmélyült az arc tanulmányozásában, majd leszögezte:

- Ez egy alattomos, sunyi, kétszínű, minden hájjal megkent ember. Semmi jó nem várható tőle…

- Talált, süllyedt… 

Sajnos…

Jó hír azonban, hogy mi is tehetünk azért, hogy bizalmat ébresszünk embertársainkban…

Perennis kedvenc mondása jutott eszembe ismét, amivel változtathatunk belső, lelki állapotunkon, ami külsőnkre is kellemes kihatással lehet: Mert, jónak lenni jó!

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek