2010. március 12., péntek

"Személyi igazolványt kérek!"


Újabb törvénytelen utasítás, - gondolom megint csak szóban - a portai szolgálatot ellátóknak a kiskunhalasi pszichiátriai otthonban!
A pszichiátriai betegek otthonába, ezután nem léphet be senki, csak személyi igazolványában található adatainak rögzítését követően! Ez az igazgatónő és a ............... vezető utasítása.
Személyiségjogi, adatvédelmi szempontból nem aggályos?
Pár kérdés vetődik fel ezzel kapcsolatban:
Mi történik a rögzített adatokkal? Ki kezelheti? Tárolásra kerülnek? Mennyi időre? Milyen jogcímen?

Megsemmisítik? Milyen módon? Kommunális hulladékként - személyes adatokat?

Ki finanszírozza és milyen keretből?
. 
Abszurdum. Egy portás, az nem hatósági személy. Nem rendőr, így nincs joga elkérni a személyi igazolványomat! Én pedig nem adhatom oda!
Börtönben, látogatáskor igen! A hivatásos állomány dolgozójának. De azért itt még nem tartunk. Vagy mégis?!
(Még éjjeli menedékhelyen sem kérhettünk személyi igazolványt, a szállást-kérőktől! Nevüket bemondásra regisztráltuk.)

Várjuk a szakértői és magánvéleményeket! 

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 11., csütörtök

Ma itt, holnap ott...

Az áthelyezés, mint büntetés...

Minden osztály egy kisebb közösség, ahol a lakók és egymás ismerete elengedhetetlen a munkavégzés szempontjából. Megismerik, megszokják a kollégákat, a munkát, a lakókat… A betegeknek egyébként is az állandóság ad biztonságot.

Mert minden munkahelyváltás, egy újabb stressz. Még akkor is, ha jobban jár az ember. Új munkahelyen meg van az esélye annak, hogy jóra fordul valami… Más vezetés, más szemlélet, más feltételek, megbecsülés (anyagi, erkölcsi), támogatás, segítség, stb… De itt, ilyenről szó sincs. Minden marad a régiben, mégis minden változik. Más a munka, más hozzáállást, más szakértelmet igényel. Új vezető, új munkatársak, új betegek (más profillal), más teendők, más típusú gondozás, terhelés. Ráadásul a régi kollégákkal való összetalálkozást, beszélgetést a vezetés nehezményezi, rosszallóan megszólja.

Lehetne ezt humánusan is kezelni, s megkérdezni a dolgozót, a közösséget, hogy mit szeretne, elfogadná-e a javaslatot? Szükség lenne valakire az egyik osztályon, van-e aki szívesen vállalná?

Nem utasításra, hogy: „holnap már ott kezdesz!” Miért, meddig? Senki nem meri megkérdezni, senki sem tájékoztatja erről!

Nem kellene változtatni végre a hozzáálláson, és azt is tekintetbe venni, hogy mi jó a betegnek, a munkavállalónak, a közösségnek, és így együttesen az egész intézménynek?

Ha valaki jól érzi magát, zavarja azokat, akik rosszul érzik magukat a bőrükbe.

Embereket arra biztatnak, ha jót akar, nehogy elárulja magát, hogy szeret ott dolgozni, mert majd áthelyezik!? Sőt, azt tanácsolják neki, hogy inkább panaszkodjon időnként! Nem tudja a vezetés, ha az emberek jól érzik magukat, akkor jobban is teljesítenek? Jó hatással lesznek a betegekre, és a közhangulatra!?

Eszembe jut egy eset, amikor egy rehabilitációs otthonban dolgoztam. Egy bántalmazott állami gondozott fiú, gyakran kiprovokálta a balhét. Amikor mindenkit összeugrasztott, akkor mosolyogva hátradőlt, és elégedetten nézte, mi történik, mint a színházban. Ez ismerős pálya volt a számára… Végre otthon érezte magát… Így működött. Szomorú. Akkor kezdett el változni, amikor rájött, hogy nem kell szerepet játszania, nem kell ragaszkodnia korábbi státuszához, s nem kell félnie többé.

Remélem, itt nem erről van szó, mert ha igen, akkor ez azonnali beavatkozást, és segítséget igényel!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

A gyanú árnyékában

Hosszú idő telt el a gyanú árnyékában… Így dolgozni, nagyon nehéz... Mégis úgy érezni, nem történt érdemi változás…

Amikor a két ápolónő – betartva a szolgálati utat -, jelezte a főnővér után az igazgatónőnek, a főorvosnőnek, a főápolónak a súlyos vádakat, fel kellett volna menteni a megnevezett személyeket, az ottani munkavégzés alól, és másik vezetőt helyezni az osztály élére! Mert, ha csak a gyanú árnyéka fölmerül, akkor ott azonnali intézkedésnek kell történnie! Ezt kívánná a lakók biztonsága.
Ha a vádak alaptalannak bizonyulnak, akkor úgyis kiderül, és lehet, - sőt kell is - orvosolni a problémát.

Ilyen esetekben ugyanis fennáll a bűnismétlés, illetve a tanúk befolyásolásának veszélye, vagy a bizonyítékok eltusolása, kijátszása, megsemmisítése. De ez nem az én asztalom…
Az azonban sokak számára kétségbeejtő, hogy mindenki maradt a helyén… Hogy mi történt, nem tudni biztosan, de mindenképpen nyugtalanító…

Kik, és mire várnak? Hát már nem az ember a legfontosabb? Vagy a pszichiátriai és fogyatékos személy, az másodlagos? Ki bízná ezek után jó szívvel az intézmény munkatársaira a saját gyermekét, házastársát, szüleit, nagyszüleit, testvéreit, kedves ismerőseit? Gondolom senki. Amennyiben önök érintettek lennének, mint hozzátartozó, akkor is ugyanígy járnának el?


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Emberismeret II.

Sokan nem jól ismerik meg az embereket, mert társaikkal többnyire hivatásukon keresztül kerülnek kapcsolatba, mint egy tudós, vagy orvos, vagy lelkész… Nekik nehéz az emberek valós arcát megismerni, mert hozzájuk mindenki a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyük alapján közeledik. De azért nem reménytelen… Sokat elárul, ha megnézik, milyen a viszonya, például az elesettekhez


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Emberismeret


Ha meg akarja ismerni embertársait, akkor kétféleképpen is megteheti:
Adjon hatalmat a kezükbe és kiderül milyen emberek valójában!
Vagy, helyezze őket terhelés alá, és világossá válik jellemük!

Szomorú apropóját mindkettőnek tapasztaljuk. A hosszú ideig tartó, nagy nyomás azonban nem fenntartható egy olyan munkahelyen, ahol az ember a személyiségével dolgozik. Ahol az a dolga – többek között -, hogy derűt sugározzon, és nyugalmat árasszon!

Itt volna az ideje, a cselekvésnek, a rendrakásnak: fejekben és lelkekben egyaránt!

Várjuk az illetékesek megértését és belátását, valamint mielőbbi beavatkozását!

Folyt. köv.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 10., szerda

Cicaterápia


Cica segít a kórházban

Biztató eredményeket könyvelhet el az a kelet-csehországi klinika, amely a hosszú kórházi tartózkodásra kényszerülő páciensek kezelésére macskaterápiával rukkolt elő. A cicás gyógymódot elsősorban pszichés problémákkal küszködök, kiegészítő terápiájaként alkalmazták, de az új módszer egyéb betegségek gyógyítására is hatékonynak bizonyult. Jónás kandúr jelenléte felvidította és bizakodóbbá tette a kórtermek fogságában pihenőket, akik így gyorsabban felépültek. A klinika egyik főnővére örömmel újságolta: a gyógycica hatására, egy agyvérzése után lábadozó idős hölgy idővel ismét talpra állt.


Olvasónktól kaptuk. Köszönjük!

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 8., hétfő

Szociális szakvizsga margójára I.


Egy osztályértekezlet elmaradt témája I.

Szociális szakvizsga kapcsán folyamatos hiányérzetem volt, néhány kérdés megközelítését más alapokra helyezném, és a szakmai képzés egységesítésére felhívnám a figyelmet.
Az állatterápia jelentőségének pusztán érintőleges volta (hospice) okozta a hiányérzetemet. A (kis) állatterápia, annak tudományosan igazolt jótékony hatása – gondoljunk csak a fogyatékos, pszichés, demens betegekre, vagy a haldoklókra – méltóbb helyet kellene kapjon a képzésben.
Súlyos kataton betegek csak a házi macskával képesek kapcsolatba kerülni… Geriátriai osztályon (nem Magyarországon) az orvosok macskával járnak vizitelni, tudják, ha valaki mellé odafekszik, és nem mozdul mellőle, annak rövid ideje van hátra. A macska jelenléte, mintegy átkíséri a haldoklót a másvilágra.  
Az öregedés problémakörének vizsgálódásakor a szakemberek a születéskor várható élettartam kalkulációjával számolnak, ami Magyarországot tekintve Európában igen rossz mutatókkal bír… Valósabb képet kapnánk Magyarország jelenlegi helyzetéről, illetve jövőre vonatkozó esélyeiről ha, - mint arra több európai államban is példa van – a fogantatástól számított élettartamból kiindulva kalkulálnánk. Ezen statisztikai adatok szerint, nem az európai, hanem a világ legelmaradottabb országai (pl.: Etiópia, Szudán) között foglalunk helyet. Ennek függvényében egészen más cselekvési irányokat kell szorgalmazni a jövőben…
A másik döbbenetes észrevételem, amelyet a konzultációk csak megerősítettek: az egészségügyi szemlélet elhatalmasodása a szociális szférában. Ez komoly szervezeti, szakmai, morális és etikai problémákat vet föl:
  • Az egészségügyi hierarchikus szemlélet beágyazódása, a szociális szakmai sztenderdekben irányzott multidiszciplináris team munkával szemben;
  • Kommunikációs és értelmezési zavar (a hierarchiában alatta állótól nehezen, vagy nem képes elfogadni javaslatot, eltérő véleményt);
  • A segítséget kérő betegként kezelése;
  • A klienssel szemben támasztott személyi és környezeti higiéné dominanciája, pl. a kisállat- terápia elutasítása (fertőzéstől való félelem, valamint higiénés okok miatt);
  • A paraszolvencia kérdése - az egészségügyben elfogadott, míg a szociális szférában (etikában) elfogadhatatlan;
  • A segítő alkalmassági (személyi, pszichés, szakmai, mentális, vezetői képesség…) vizsgálatának hiánya;
  • Kompetenciahatárok megkérdőjelezése, hierarchikus gyakorlása; presztízsveszteség megélése;
Szociális intézményünk szakmai team-jében nincs szociális képzettségű, végzettségű szakember. (Annak ellenére sem, hogy külön jeleztem ennek szükségességét! Az intézmény szakmai és nem szakmai vezetéséből hiányzik a szociális látásmód.) A munkaköri leírásokban nem szerepel a szociális munkások etikai kódexe, mint irányelv!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Szociális szakvizsga margójára II.


Egy osztályértekezlet elmaradt témája II.

 A képzések során több figyelmet kell fordítani a szociális identitás elsajátítására (önismeret, személyiségfejlesztés, szituációs játék, asszertív tréning, polémia, terepmunka, interjúk, esetmegbeszélések stb.), valamint arra, hogy a hallgatók milyen szakmai előképzéssel rendelkeznek (egészségügy, pedagógia…), s hogy mely társadalmi csoportból érkeznek. A munkatársak többsége az alsó decilisből kerül ki, ahol a titoktartás ismeretlen, a szükség mindennapos, a bántalmazás, szitkozódás, sértegetés, üvöltözés elfogadott nevelési, kommunikációs módszer… A házimacska túlnyomórészt nem kedvelt állat. Olyan követelményeket állítani a segítők elé, melynek önhibáján kívül nem képes megfelelni, átgondolásra kell ösztönözze a szakképzést!
Végezetül, egységesíteni kellene a szakmai képzések elméleti és gyakorlati tematikáját. Ugyanolyan végzettségű szakemberek (pl.: szociális munkás) a legkülönbözőbb képzettséggel rendelkeznek. Különösen a szemléletbeli és gyakorlati ismeretek területén látok nagy különbségeket, hiányosságokat.
Lényeges elem ugyancsak, hogy a képzést melyik felsőoktatási intézmény integrálta (Bölcsészkar, Orvosi Egyetem, Tanárképző, Gyógypedagógia, Teológia…) Ez alapvetően meghatározza, a klienshez fűződő segítő kapcsolat milyenségét, minőségét: elemezzük, kutatjuk, gyógyítjuk, ápoljuk, oktatjuk, neveljük, fejlesztjük, támogatjuk, megmentjük, megtérítjük, gondozzuk…   
Ha a szakmába egyre több olyan végzettségű munkatárs kerül, aki nem képes síkra szállni a kliensekért, szakmája megőrzéséért, mert érdektelen, eszköztelen, vagy egzisztenciális félelemben él, akkor a segítő szakma csak papíron fog létezni, presztízse tovább romlik, és elveszti eredeti küldetésének lényegét.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 4., csütörtök

Elkövetők vagy áldozatok, avagy ki az igazi felelős?


Vissza kell állítani a szakma és az intézmény becsületét és bizalmát…
Ez azonban nem történhet meg, ha a felelősök a helyükön maradnak. Ez feltétele az intézmény további működésének, jó hírnevének és a bizalom visszaállításának.
Ítélkezés helyett, azt is érdemes átgondolni, hogy az elkövetők is áldozatok… Áldozatai egy szakmai szempontokat nélkülöző, hozzá kevéssé értő és elhívatott rendszer működésének, fenntartásának.
Véleményem szerint négy féle szűrőn kellett volna átesniük az ápolóknak:  elsőként a segítő szakma választásánál, majd a szakmai profil, az intézmény, és nem utolsó sorban a 7. osztályra való felvételüknél. Felmerül még hét szakember esetleges mulasztása az ápolók tetteiért: a főnővér, és helyettese, a főápoló, a szakmai vezető (főorvos asszony), a főorvos, az igazgató és az intézmény munkáját segítő szupervizor. A fenntartó felelőssége szintén felvetődik, tudván, hogy a munkatársak tíz éve folyamatos jelzéssel éltek, és érdemi intézkedés nem történt.
Az intézmény további, tisztességes működése mindannyiunk elemi érdeke.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 3., szerda

Olvasóink kérték

(részlet)

A cikk teljes terjedelmében megtekinthető: ITT!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

2010. március 1., hétfő

Olvasói levél XXXII. - Ott voltál

Válasz a XXXI. olvasói levélre 
.
Válaszolj, kedves Egy dolgozó!
- Ott voltál Te, akkor, amikor felállítottak a munkahelyedről, semmi indokkal, sokévi tisztességes munka után, belekényszerítve egy helyzetbe (mert szükséged volt megélhetésre)?
 - Ott voltál, amikor megfenyegettek fegyelmivel, jogtalanul?
- Ott voltál, amikor szemedbe hazudtak, mert az ő helyzetük azt kívánta, és neked megalázkodva el kellett tűrni?
- Ott voltál, amikor minden nagyobb vezetővel egy szobában, szemben, egy személyben meg kellett védeni magad, mert rád mentek?
- Ott voltál, amikor olyan munkát akartak rád kényszeríteni, ami nem fért össze a munkáddal?
- Ott voltál, amikor láttad, hogy egyik innen, a másik onnan igyekszik kiszakítani magának a koncot?
- Ott voltál, amikor a kolléganőd bántották és nem volt szabad kiállni mellette?
- Ott voltál, amikor úgy megalázták, hogy az ideg majd szétvetett, és mégsem szólhattál?
- Ott voltál, amikor láttál jogokat sérülni?
- Ott voltál, amikor kedvező lett volna egy jogszabály neked, vagy a többieknek, és eltitkolták?
- Ott voltál, amikor szerettél egy munkahelyet, és töretlenül, a legjobb tudásod szerint igyekeztél jól dolgozni, és azért, mert kiálltál a magad igaza mellett, megutáltatták veled?
- Ott voltál, amikor orvost kellett hívni hozzád?
- Ott voltál, amikor hálát adtál az Istennek, hogy el tudtál jönni sok – sok év után?
Kívánom Neked , hogy maradj meg ennyire optimistának. Kívánom, azt is, hogy tudj lapozni… .
Üdvözlettel, egy Ismeretlen


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray