Kis ünnep

Tárgyalásról tárgyalásra II.

Munkaügyi per
.

A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is (lásd: ITT!).

Aznap két tanú meghallgatására került sor.

B. Brigittát mint kismamát hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták, hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.

Elmondta, hogy én „a foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás. Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a neveltetésünkkel is.

S hogy én róla írogattam a blogon 10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt – elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon, hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje, hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény, hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.

Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot azért, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.

Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?

Az én tanúm, becsületére legyen mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő többször megállította, mondván, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a bírónő azt mondta, neki, hogy „Mondja csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Mindenestre Martinov Tibor, az intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített. Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz nincs több kérdése!”

Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak beállítani.

Egy külső szemlélő szerint, B. Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve próbálta nem tudomásul venni…

Szomorú, de az elfogultság manapság nem meglepő…

Ennek ellenére egyik bírónőt sem érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Tárgyalásról tárgyalásra I.

Rágalmazási per

Két perről történő beszámolóval is adós vagyok az érdeklődőknek… Úgy volt, hogy bezárjuk a blogot, mert részben okafogyottá vált (öt érintett vezető hagyta el az intézményt, az igazgató asszony pedig már nem igazgató), részben pedig pozitív változásokat vélelmezünk, és azt is reméltük, hogy túlléphetünk a blogot érintő perek egy részén, de sajnos, tévedtünk.

A rágalmazási perünk tovább húzódik, majd két hónappal elnapolásra került a tárgyalás… Olyan hosszúra sikeredett K. Z. beosztásainak változásáról szóló beszámoló, hogy kifutottunk az időből… Így, Nográdi Krisztina és Borbás Andrea feljelentők meghallgatására már nem kerülhetett sor.

Találgatások helyett, K. Z.-tól tudtuk meg, hogy bár már nem dolgozik az intézménynél, továbbra is gazdálkodási osztályvezető a megyénél, igaz már nem tartozik hozzá a szociális ágazat, hanem a közművelődési és közgyűjteményi részlegért felel.

A pernek több érdekessége mellett egy jellemző gondolatát ki kell ragadnom. A bírónő megkérdezte K. Z.-tól, hogy szerinte én miért írogattam róla a blogon azokat, amiket ő sérelmez? Azt válaszolta, hogy véleménye szerint azért, hogy én ellehetetlenítsem, kirúgassam és lejárassam a családját!

Hogy mindezt ki tette velem és miért, abba ne menjünk most bele, mindenesetre furcsa, hogy ő azt gondolja rólam, hogy engem vezetett az a szándék, amit velem szemben vetettek be… Érdekessége a mondandójának, hogy pont velem történt meg mindaz, amiről beszélt, s nem vele… Az elszólásokról és a projekcióról oly sokat szóltam már, hogy ettől most inkább eltekintek. A feltételezést visszautasítottam, hiszen ha így lett volna is, nem én voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Egyébként pedig sosem tenném meg. Amit még hozzáfűznék, mivel ott a bíróságon – megrökönyödésem közepette - nem jutott eszembe: Miért is kívánnék neki rosszat? Kinek lenne az jó, ha munkanélkülivé válva *.............................................................................................................................. Mellesleg, ha én lennék az igazgató, nem tehetne olyat, amiért ki kellene rúgnom. Nem engedném. Ha ennek ellenére mégis megkárosítaná a rábízottakat, hát nem haboznék a döntéshozatalban. (Nem a feljebb „bukásra” gondolok.)

K. Z. előadta még Perennissel kapcsolatban, hogy ő nem érti miért ír róla, amikor ő korábban személyesen nem is találkoztak. Perennis elmondta, hogy ő nem róluk írt, hiszen nem is ismeri őket. Valóban, a korábbi meghallgatásokon elhangoztattak újabb moralizáló írásra indították, amit a feljelentők magukra vettek… Elmondta még Perennis, hogy elkerülhettük volna a tárgyalást és az ezzel járó költségeket, ha ő(k) is élnek a lehetőséggel, - ahogy ezt sokan megtették -, s a blogon közölt nyilvános e-mailcímen megkeresve kérték volna a sérelmesnek tartott írás(ok) törlését. Aminek, mi minden alkalommal eleget tettünk. Ekkor a bírónő Perennisnek megjegyezte – mihez tartás végett hangnemben -, hogy „nehogy már úgy csináljon, mintha ő lenne itt a sértett!”

A bírónő nem ismerheti a benti eseményeket, a terrort és a megaláztatást, melynek következtében több kolléga önkezével vetett véget életének… Nem dolga olvasni a blogunkat, sem az ellenblogot (melyet pusztán lejáratásunkra, rágalmazásunkra hoztak létre), ezért nem is ítélheti meg reálisan ezt a részét az eseményeknek. Engedje meg, hogy ezúttal ellenkezzek önnel. Tisztelt bírónő, igenis a párom a sértett fél! (Mellesleg velem együtt.) Igaz, nem ezen a tárgyaláson, hanem az üggyel kapcsolatban. Először is ő a beteg, aki ismeretlenül és önzetlenül is kiállt a betegtársaiért, az érdekeikért… saját idejét, energiáját, anyagi lehetőségeit, eszköztárát, és infrastruktúráját feláldozva, önmagát nem kímélve, éjt-nappallá téve fáradozott védelmükért, jobblétükért, a tisztességes ellátásért… Ellentétben azokkal, akik viszont ezért kapják a fizetésüket. Ráadásul, soha nem engedte eldurvulni a személyeskedést, nem tűrte az öncélú sértegetést, kivéve, ha ez rá, rám, vagy ránk irányult… Ehhez képest azok, akiknek a beteg emberek képviselete lenne a dolga, *................................................................ megsértve a legelemibb szabályok sokaságát (kommunikáció, betegjog, becsületsértés, rágalmazás, fenyegetés…). Visszás, hogy most ő áll a bíróság előtt azért, amit ellene elkövettek… Igaz, megjósolták előre. Ezúttal, több mint két éve húzódó, mondvacsinált eljárást akasztva a nyakába, oly módon, hogy semmi elmarasztalót nem tett. Sőt…

Tehát, véleményem szerint, igenis neki lehet sérelme, s erre minden oka megvan. Ezt nem a védelmére szántam, hanem közbevetésnek, még ha így utólag is…

Azt azért elmondtam az új ügyvédjüknek, aki hosszasan olvasta fel a szerinte általunk elkövetett „bűn”lajstromot, köztük többször is hangsúlyozva, hogy aljas indokból, vagy valami hasonló… Aljas indokból? Ahogy az egyik barátnőm szokta volt mondani, ahhoz hogy mi aljasak legyünk, vagy, hogy az aljasság vezéreljen bennünket, nekünk újra kellene születnünk!

folyt.köv.

*törölve, megelőzés végett

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Az ártó pszichiátria

Betegnek, hozzátartozónak, orvosnak, ápolónak, terapeutának és szomszédoknak…

Minap egy előadást hallgattunk a Mindentudás Egyetemén. Ezúttal egy pszichiáter, Kéri Szabolcs gondolatainál ragadtunk a képernyő előtt. Lásd: ITT! 

Megdöbbenten hallottuk vissza pár évvel ezelőtti – tudományos megerősítést nem nyert – gondolataimat (lásd: ITT!), hipotézisemet, melyet tanulmányaim és tapasztalataim során összegeztem: a pszichiátriai betegek felmenőinél a különböző nációk keveredése vélelmezhető… (lásd: ITT!)

Utánanéztem Kéri Szabolcsnak és az alábbi cikkre lettem figyelmes, mely ugyancsak megerősíti a munkám során tapasztaltakat éppúgy, mint férjem kálváriáját, melyet a pszichiátriai gyógyszeres kezelések kapcsán átéltünk és átélünk mind a mai napig. Tudniillik: "az antidepresszívumok hatástalanok, sőt kimondottan kártékony szerek"…

„…ha egy szer álmosít, lehet, hogy a beteg pocsékul van tőle, de "alvása javult" besorolást kap. Vagy kába, mint akit leütöttek, de ekkor "szorongása oldódott" címkét húznak rá. Vagy zabál, mint egy víziló, de "étvágya javult" minősítést kap. A tünetekre szétdarabolt páciens, miközben éppen belehal a mellékhatásokba és eredeti tüneteibe, az egyes tünetekben mutatott szelektív javulása alapján kikiáltják a szert hatásosnak.” - írja a cikkíró.

Kéri Szabolcs: „Mit kell tudnia egy optimális antidepresszívumnak ahhoz, hogy a skála szerint maximálisan hatékony legyen? Csináljon jó kedvet (de ne túlságosan, és függőség nélkül), oldja a szorongást, aktivizáljon (de ne okozzon nyugtalanságot), javítson az alváson és az étvágyon (de napközben ne idézzen elő tompaságot és fáradtságot, valamint ne "hizlaljon"), és végül tegye lehetővé, hogy az egyén ne érezzen bűntudatot, kilátástalanságot és reménytelenséget, még akkor se, ha most veszítette el mindenét. Nyilvánvaló képtelenség…”

A teljes cikk megtekinthető: ITT!

Ugyan a pszichiátriai megbetegedések nem gyógyíthatóak kizárólag gyógyszeres terápiával, eredményesen és tartósan csak pszichoterápiával és szocioterápiával kombinálva kezelhetőek, ennek ellenére a két utóbbi gyógymód a mai napig nem áll a betegek rendelkezésére!

Úgy látszik a gyógyszerlobbi szereplői csak a gyógyszerek eladásában érdekeltek, a betegek egészségessé tételében már nem. Nagy kérdés, hogy az orvosok hajlandók-e a valódi gyógyítás oldalán síkraszállni? Képesek-e a gyógyszergyártók, -forgalmazók érdekeivel szemben a betegek mellé állni, és korábbi esküjüket megerősítve harcolni gyógyulásukért, egészségük megőrzéséért?

Mert ha ez nem változik, az marad, amit Papp Lajos professzor mondott korábban: ha a beteg nem hal bele a szívinfarktusba, vagy a műtétbe, a temérdek gyógyszer biztosan megöli majd…

Bár én reménykedek, de azért mégis azt mondom, Gyógyítók készüljetek!

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek