A „Csapat”

Munkaügyi perem folytatásaként újra szembesültem azzal, milyen is egy igazi „csapatjátékos”… Nos, az állításaik szerint ez nem én vagyok.

Igazuk lehet, amennyiben ugyanarra a „csapatra” gondolunk… Bár én inkább klikknek nevezném…

Nekem, - aki a csapatsport kebelében nőttem fel – visszás ezt egy olyan ember szájából hallani, aki sohasem sem volt csapatjátékos, sőt még csak nem is sportolt… ennél furcsább már csak az volt, amikor az utána következő sportember szájából hangzott el ugyanez… Mintha csak összebeszéltek volna… Még a szószerkezet is megegyezett.

Nyilván nem véletlen, hogy egyikük sem csoportról beszélt, hiszen abból nem csak én szorultam ki, hanem lassan közel a fele a csoportnak!

Az első tanú – szakmája etikai kódexének ellentmondva -, nevét adta az összeférhetetlenségi indítványokhoz, sőt az egyik legterjedelmesebb indoklást igyekezett jegyzőkönyveztetni, azt állítva, hogy  velem nem lehet együtt dolgozni… Hogy a dolgozáson mit értett, azt nem fejtette ki, igaz nem is lett volna könnyű dolga, hiszen a csoportban uralkodó két munkamorál élesen elkülöníthető volt egymástól, sőt nagyjából ennek mentén vált ketté a közösség… (Mint megtudtam, távozásom óta, olyannyira kettévált a csapat, hogy néhányukat a megbízott igazgató „átmentette” a főépületbe a csapat szárnyai alól.)

A bírónő a tanúnak intézett kérdésében a mi blogunkkal kapcsolatos véleményét firtatta, mire ő egy szóval válaszolt: Undorító!

Hogy a szakmai-, etikai-, morális-, vagy az igazságfeltáró – soha, senki által meg nem cáfolt – tényfeltáró írások közül melyik volt számára undorító, azt nem taglalta. Azt sem, hogy az volt-e undorító számára, ami visszaélések és visszásságok megtörténtek az intézményben, vagy az, hogy ezt mi feltártuk, miután mindenhol süket fülekre találtunk… Vagy azt találta-e undorítónak, hogy őket is raporta hívogatták az én kiállásom miatt? Netán azt sérelmezte ekképpen, amit róla névtelenül (s)írdogáltak a blogon, ez sem derült ki. Ahogy azt is elmulasztotta megemlíteni, hogy telefonhívására azonnal töröltük a számára kellemetlen bejegyzést, amiről mi nem is tudtuk, hogy róla szól… Persze az, hogy minket a bíróságon csak egy hangyányit is jó színben tüntessen föl, ez nem fér bele a központi koncepcióba… pedig ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért a párom egy bizonyos szűrést is elvégzett, hogy kizárjon egy települést, ahonnan nem érkezhetett az a bizonyos komment, nem mellesleg az ő oldalukról… (Mert sokan közülük, – mint már néhányszor megírtuk – arra használták blogunkat, hogy egymásnak névtelenül beszólogassanak.)

Nem említette, hogy a csoport szószólójaként sérelmezte szerinte ellentmondásos viselkedésemet, hogy a volt korábbi vezetőt, a csoport "jogos" bosszúja miatt védelmembe vettem, sőt egyedül nem voltam hajlandó igazgatónő azon kérésének eleget tenni, hogy egy esetleges munkaügyi perben, ellene tanúskodjak…

Tagadta a bíróság előtt azt is, hogy amikor már naponta raporton voltam, bejött hozzám az irodába és azt mondta négyszemközt, hogy tudom, hogy neked igazad van, de én nem fogok kiállni melletted, mert nekem a gyerekem mindennél fontosabb és fel kell nevelnem… (Egyébként ezt a gesztust a csoportból többen is megtették, hasonlóan egzisztenciális kifogásokkal.)

S amikor a tanúmeghallgatás végén egyet nem értésemet fejezhettem ki és végre megcáfolhattam néhány kijelentését, akkor felemelt hangon és erőteljes testbeszéd kíséretében vitába szállt velem, mondván, hogy nincs igazam, majd a bíróság felé fordulva megjegyezte: Látják, pontosan erről beszéltem, nem lehet másnak igaza, mindig csak neki!

Erre már én sem tudok mit mondani…

A másik tanúnak az édesanyja az intézmény régi megbecsült dolgozója. Már ez az egyszerű tény is elég indok lehet arra, hogy tanúnk ne mondjon ellent a főorvosnő által támogatott „csapatnak” (aminek vele együtt a főorvos házaspár lánya is a tagja).

Ő is aláírt minden indítványt ellenem, sőt önállóan is megfogalmazta, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni… Igaz, elmondta a legelején a bírónőnek, hogy velem soha semmilyen konfliktusa nem volt, mindig tisztelettel viseltetett irányomba. (Ez kölcsönös volt.) Leszögezte azt is, hogy ő soha nem olvasta a blogot. Az ezzel kapcsolatos tevékenységemet az írásos indoklásában mégis elítéli, sőt pocskondiázásnak nevezi!? Amikor erre rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy ugyan ő nem tud konkrétumokat, de hallotta, s ő megbízik a közvetlen munkatársaiban, s elhiszi, amit mondtak rólam… Ő egyébként nem foglalkozott a blogos témával, ő ment és tette a dolgát… A bírónő megkérdezte tőle, hogy ezek szerint mégis lehetett dolgozni abban a légkörben? Válaszul elmondta, hogy ő férfi, más beállítódású, (ezeket a nők gerjesztik) s ő nem foglalkozik ilyenekkel… Van, ahol öt férfi van, s nincs konfliktus, de ahol két nő van, ott már nincs egyetértés, valamiért nem férnek össze… Ez a kijelentése volt, amiben azt hiszem a teremben lévők, mind egyetértettünk vele… Elmondta még, hogy én megkérdőjelezem a kollégák szakmai hozzáértését, pedig minden kollégájának pedagógusi végzettsége van. Nem akartam megkérdezni, hogy azt tudja-e, hogy a munkahelye nem oktatási, hanem szociális intézmény, mert nem akartam kötekedőnek tűnni. Ráadásul van pedagógiai végzettségű kolléga, nem is egy, akikre felnézek, igaz ők nem tartoznak a „csapatba”, „csak” a csoportba.

Amit nem mondott el, de bizonyosan megerősítené, hogy őt, ez a női „csapat” tenyerén hordozta, kényeztette, csakúgy, mint másik fiatal férfi kollégáját is. Zavart ugyan a csapatban lévő néhány kolléganő infantilis, affektáló viselkedése, de igyekeztem nem foglalkozni vele… Elfogultsága, egyoldalú tájékozódása azonban nem lehet kérdés…

Úgy tűnt a bírónő is felüdüléssel hallgatott végre egy férfi tanút… aki – gondolom az érdeklődésnek köszönhetően - hosszasan taglalta a munkáját, a gerinctornától a body buildingig…  

A legközelebbi tárgyalásig sokat kell még „kondizni”, hiszen három hónap múlva kerül csak rá a sor… Arról nem is beszélve, hogy a következő tanúk a csapatból, - Nográdi Krisztina gyógypedagógus és Molnár Alíz a főorvos házaspár lánya - fajsúlyosnak számítanak...

Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán…

"Csapat"kivonás

S hogyan lehetne a csapatból és a perifériára szorulókból újra csoport? Kellene egy adekvát vezető, aki átlátná az erőviszonyokat, s rendezné a sorokat… S persze mindenki munkáját, valós szakmai teljesítmények alapján kellene értékelni… Legelőször is megszüntetni az elkülönülés privilégiumát…

Arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint a nővérszállón a mai napig jogellenesen tartózkodik a mentálhigiénés csoport, hiszen az egyetlen jóléti szolgáltatást az intézmény vezetése a Közalkalmazotti Tanács véleményezése, beleegyezése, sőt tudta nélkül szüntette meg, a dolgozók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával.

Egyet nem értésemről – mint a Közalkalmazotti tanács elnöke – nemcsak a helyi vezetés, de a fenntartó is mélyen hallgatott…

Véleményem szerint a nővérszálló visszaállítása sokak megelégedését szolgálná, s a csoportban is elkezdődhetne végre a lakók érdekeit szolgáló, közös szakmai munka…

.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Beidegződés

"A félelem, az éhség, behódoló reflexet vált ki."                                                                   

                                                                                              Ivan Petrovics Pavlov

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Netre fel! blogper - elmarasztaló ítélet...

Becsületsértés és rágalmazás miatt ellenünk indított, több mint két éve húzódó büntető eljárás, e hónap 5-én  lezárult. A kiskunhalasi bíróság, Pásztor Ottília bírónő vezetésével meghozta az ítéletet, mely azonnal jogerőre emelkedett, mivel mindannyian elfogadtuk azt. 

Igaz, nem értek egyet az abban foglaltakkal... s ezzel, azt hiszem nem vagyok egyedül.

Ahhoz képest, hogy a sértettek jogi képviselője fogház büntetést és az otthoni számítógép(ek) elkobzását kérte, az ítélet kedvezőnek mondható... Mondom, ahhoz képest...

Nagyításért kattintson a képre!

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

„Tetszettek volna forradalmat csinálni!”

Antall József köztársasági elnök úr – számomra unfair – szavai jutottak eszembe, egy blogunkra érkezett anonim levél kapcsán.

Először arra gondoltam, felrakom olvasói levélként, de meggondoltam magam.

A levél tartalma, szemlélete és célja idegen blogunktól. Ezért az ehhez hasonló üzeneteket a jövőben nem szándékozunk közölni. Ennek indoklását a levél alatt taglalom.

Íme az anonim levél (javítás nélkül):

„Közröhely és felháborodás

Mint cím is tartalmazza közröhelyt és felháborodást váltott ki az intézeti új rendszer bevezetése.

2012. november 1-től minden intézményi dolgozó a portán elhelyezett két irattartóban elhelyezett jelenléti íveken köteles beírni, hogy mikor érkezett be dolgozni és mikor távozik el az intézetből.

Az egyik dosszié tartalmazza a 9 osztály és egyéb szakmai dolgozók jelenléti ívét.

A másik dosszié tartalmazza a kisegítő szolgálatosok jelenléti ívét.

Reggel 7 óra körül van az osztályokon a váltás, ami azt jelenti, hogy mintegy 30-40 fő érkezik és ugyanennyi távozik az intézményből.

Egyesével tudnak csak a dossziékhoz hozzá férni, és ha plédául az egyes osztály dolgozója után a kilences osztály dolgozója következik, akkor végig kell lapozni az egész irat állományt.

A portai hely nagyságát figyelembe véve maximum három - négy fő tud egyszerre bent lenni.

Ha esik az eső vagy fú  a szél egyszóval hideg van a többi dolgozó kint szépen várakozik és  ha az első beírástól az utolsóig  egy óra is eltelhet, meg is fázhat.

De egy óra munkaidő kiesés mindenképpen keletkezik az első és utolsó beírás között.

A dosszié pedig az össze visszatörténő átlapozásoktól 3-4 nap alatt salátává válik.

Azok a dolgozók, akik a hátsó kapun jönnek és mennek, esetleg saját gépkocsival jönnek  a  kapu előtt kell hogy  várakoznak, vagy hátra viszik az autót és vissza mennek a portára aláírni, de akor már nem a munkakezdésnek megfelelő időpontot írják be.

Egyszóval az egész egy nagy káosz és a munkaidő rovására megy.

Hazamentelkor pedig ha valakinek családi gondja van vagy időre kell menni nem tudja megoldani a munkaidőn túli problémáját.

Az újak azt igérték, hogy minden új intézkedést, amit bevezetnek, megkonzultálják a  helyiekkel és a pozzitív és negítv vélemények figyelembe vételével vezetik be.

MOST SEM EZ TÖRTÉNT !!!!!!!”

A levélíró arról tájékoztatja az olvasókat, hogy az új vezetés, új intézkedéseinek egyike, szerinte „közröhely” tárgyát képezi, sőt „felháborodást” okoz a dolgozók között…  

Felháborodásuk olyan „hangos”, hogy nem jut el az intézmény vezetésének a fülébe!? Lehet, hogy nem a kerítésen kívüli „dohányzóba” kellene a volt vezetésnek szidni a jelenlegit, hanem javaslatait megosztani az erre hivatott fórumokon (vezetői értekezlet, referálás, szakmai team…), vagy a hivatalos csatornákon (közalkalmazotti tanács, szakszervezet, véleményláda…), vagy csak egyszerűen és őszintén feltárni ennek az intézkedésnek a következményeit, úgy, ahogyan le is írta… De ez túl egyenes volna… Ezért aztán úgy gondolja, hogy inkább ide (s)ír egy anonim levelet, hogy „bátor” módon rajtunk keresztül (akikkel vsz. sosem szimpatizált), a mi kontónkra – hiszen a blog működtetésének is vannak költségei - üzenje elmarasztaló és becsmérlő  mondandóját a mostani vezetésnek, persze szokásához híven névtelenül… Gondolom a problémamegoldásnak ezt a „magas” fokát az előző vezetés alatt sajátította el (vagy mást nem ismervén egyetlen eszközként használja), és azóta is ezt  a módszert alkalmazza, ily módon – ismeretlenül is –  biztosítva bizalmatlanságáról a mostani vezetést.

Így többszörös hasznot is elkönyvelhet, hiszen más háta mögül, jól leszólhatja a vezetést (persze ezt Simon Ilonánál sosem tette meg), és hátha valaki majd ezért is feljelenti Urayt, hadd járjon bíróságra még évekig... 

Lehet, hogy ezegyszer tévedek, de nem valószínű… Hiszen már olyan sokszor eljátszották önök azt, hogy felírtak magukról valami durva hangnemű elmarasztalást blogunkra, majd másokat is feltüzelve bennünket megvádolva rohantak vele a bíróságra, hogy becsületsértésért, rágalmazásért feljelenthessenek minket! Kérdezem én, ha eddig semmi lényeges elem (névtelenségbe burkolózás, üzengetés, beszólogatás, építő kritika hiánya, hamis vádaskodás, fenyegetés…) nem változott a kommunikációban, akkor miért pont most változna meg, és miért is történne másként?

Beszámol, hogy a jelenléti ívet a portán kell aláírniuk a dolgozóknak…

Nem találja ellentmondásosnak, hogy az nem zavarta önt korábban, hogy a dolgozók nem érnek be időben dolgozni? Az ellen sem szólt, hogy a jelenléti ívek titkosak voltak a lógások miatt… Ahogy az ellen sem emelte fel a hangját (tollát), hogy  voltak, akik hetekig, hónapokig – sőt voltak akik évekig -  be sem tették a lábukat az intézménybe, mégis beírták, hogy bent voltak… Az ellen sem tiltakozott, hogy a delikvensek a köz számára (kollégák, vagy közvetlen felettesük előtt) hazugságot állítva, iskolába, táppénzen, avagy „külső” munkán voltak, miközben a jelenléti íven utólag mégis bentlétet regisztráltak… Az ellen sem fejezte ki rosszallását, hogy mások munkaidőben randizgattak, maszek ügyeiket, vállalkozásukat intézték a közt megkárosítva…

Hogy a kontroll zavarja-e, vagy az, hogy nem tudja időben felvenni a munkát, az nem derül ki leveléből… 

Hozzászólása – másokkal ellentétben – nem szakmai, munkajogi javaslatot tesz, sőt sértettsége azt sem engedi, hogy építő jellegű kritikát fogalmazzon meg, ha egyáltalán ismeri ezt az alternatívát.

A munkakezdés alatt mi bizonyára mást értünk… nem azt, amikor begördül a dolgozó a kapun, hanem amikor átöltözve kész a munkavégzésre… Az viszont kiderül, hogy ha valakinek  magán „dolga” akad munkaidőben, annak ez a rendszer - a korábbihoz viszonyítva – nem kedvez. Főleg a lógáshoz szokottaknak jelent súlyos korlátozást, de hát valahol el kell kezdeni a munkamorál helyreállítását… Ezen intézkedésüket – bár én sem tartom a legpraktikusabbnak - mégis alátámasztja az az eset, amikor a munkaidő kezdetekor bezáratták a nagykaput, s igen sok munkatárs szorult intézményen kívülre… Olyan nagy volt az ijedtség, hogy másnap már mindenki pontosan beért!

Szerintem, bár nem tartozik rám, de fogja fel építő jellegű intézkedésnek… Nekem nem lenne ilyen gondom… Nemcsak azért, mert nem késnék, hanem azért sem, mert ön sem késne, ha rajtam múlna… Az is lehet, hogy már a portán sem kellene beírnia. De tudja mit, én az ő helyükben megszabadulnék az előző vezetéstől is, mert minden egyes új intézkedésüket ellenhangolják és aláássák a régi, "hűséges" dolgozóikkal egyetembe.

Tudja, ha kiállt volna akkor, amikor ki kellett volna állnia, akkor most nem panaszkodna… Nem mellettem, mert akkor önt is üldözték volna, s ebben ön bizonyosan alulmaradt volna… nem is a betegverők mellett, ahogy ezt tette pl. a lufis tüntetésen… Én a betegek melletti kiállásra gondolok… Nemcsak ön nem állt ki, hanem a társai sem, akik most szintén háborognak…

Így hát Antall Józsefet újra idézve azt mondom: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Bár nem vagyok híve a forradalomnak, de itt, már lassan nemcsak forradalmi változásra van szükség, hanem igazi szabadságharcra…

Elsősorban a fejekben.

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Szélsodort fohász…

Néhány halottunk temetésén magam is jelen voltam, hivatalból…

Amíg megengedték… (Lásd: ITT!)

A kegyelet, a végtisztesség megadása, az emlékezés éppoly fontos, mint az élők tisztelete, méltóságuk megőrzése…

Ismét elsétáltam arra, ahol halottaink többsége nyugszik… Felkerestem Péli József sírját és mécsest gyújtottam… Megállok, s azon töprengek, hogy nem kellett volna ennek megtörténnie… Talán sokan emlékeznek még rá, tragikus halálára, s az előzményekre… (Lásd: ITT!) 

Az emlékezés lángját – minden igyekezetem ellenére - elfújta a hatalmas szélvihar… Néhány másodpercnyi pislákolás csak és egy halk ima, melynek szavait viszi a szél minden irányba… Ez a tudat nyugalommal tölt el… Nemcsak rá gondolok, hanem a többi elhunytra is. Mennyi értelmetlen, hirtelen, oktalan halál…

Tovább sétálok, fürkészve a fejfákat, meg-megállva… Szabó László, Máté Ottó Balázs… Ilyen fiatalon… Megdöbbenek… Még két áldozata az intézménynek, a szakmának, a visszaéléseknek, a politikának… Gondolom az ő haláluk okát sem vizsgálták meg, s nem volt igazságügyi orvosszakértői boncolás, ahogy a többi hirtelen elhunyt áldozat esetében sem… (Lásd: ITT!) 

Szomorú. Mégis inkább arra gondolok, hogy most már nem bánthatja őket senki, nem vehetik el a pénzüket, a cigarettájukat… Tudom, hogy a legjobb helyen vannak, s minden elszenvedett testi-lelki fájdalmukat mennyei vigasztalás orvosolja…

Bár ez a tudat az én bánatomat is enyhíti, ugyanakkor mégsem lehetek nyugodt, hiszen a hozzáállásban, mentalitásban, azóta sem történt érdemi változás. Hogy lesz-e áttörés ezt nem tudhatjuk, csak remélhetjük.

Mert mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Kis ünnep

Tárgyalásról tárgyalásra II.

Munkaügyi per
.

A másik perrel kapcsolatban – munkaügyi perem - beidézhetném az előző írásomat, s nagy valószínűség szerint az összes ezt követő tanúvallomásra is (lásd: ITT!).

Aznap két tanú meghallgatására került sor.

B. Brigittát mint kismamát hallgatta meg a bírónő, ezért, ő ülve tehetett tanúvallomást. A szemkontaktust egyszer sem vette föl velem. Ő volt az intézmény tanúja, vallomása alatt ő is többször keveredett ellenmondásba… pl. hogy „én csak egy embert foglalkoztattam, mással nem voltam hajlandó foglalkozni”! Ezen állítását nemcsak én, hanem az általam benyújtott hálóterv is cáfolta. Nem beszélve az előző ellentanúkról, - akik szintén aláírták az összeférhetetlenségi nyilatkozatot ellenem – s elmondták, hogy nem egyeztünk a termek elosztásában, mert nekem voltak a legnagyobb létszámú csoportjaim s ezért igényt tartottam a legnagyobb helyiségre, a könyvtárszobára.

Elmondta, hogy én „a foglalkozásaimon nem jelentem meg – közel fél évig -, s ő egyedül tologatta a tolókocsis betegeket az udvaron”. Mellesleg ezt a foglalkoztatási formát én vezettem be, a korábbi osztályos foglalkoztatáson szerzett tapasztalataim alapján, s nem mellesleg, erre én fordítva emlékszem, gyakran tartottam egyedül a foglalkozásokat… Ezt – elmondása szerint - bepanaszolta csoportvezetőmnek, Visnyei Ágnesnek is. Némi ellentmondásnak tűnik, hogy a vezetőm, mint közvetlen felettesem nem marasztalt el, nem is észrevételezte, sőt a főorvosnő sem kérte ezt tőlem számon, pedig minden percemről írásban el kellett számolnom… Az általa rólam lefestett munkamorál ellenére nem kaptam sem szóban, sem írásban figyelmeztetést, sem fegyelmi eljárást nem kezdeményeztek ellenem a munkámmal kapcsolatban, soha, egyetlen egyszer sem a hosszú évek alatt… B. Brigi pedig kérdésre válaszul megerősítette a bíróságon: pedig a főorvosnő, Dr. Szűcs Erzsébet nagyon szigorú volt, és nem tűrte a lógást. Ez is több, mint ellentmondás. Megjegyzem, ez a magatartás hiányzik a mi kultúránkból és ellenkezik a neveltetésünkkel is.

S hogy én róla írogattam a blogon 10 oldalakat! Hát ez engem is meglepett. „Népszerűségét” beosztásának köszönhette, s annak, hogy ismeretlenül is kikezdte Perennis pszichiátriai betegségét, a saját fizetős blogján. Meg lehet nézni hozzászólásait, melyben ő a páromat az intézménybe költözésre invitálja, hogy csak a legenyhébbet tegyem szóvá… Engem a végzettségeimmel a Tescoba küldött árufeltöltőnek (ez volt az ő korábbi munkája). Nem mellesleg nevével ellátott ellenséges hozzászólásaival ő lett a „nagy felvállaló”, s kitartó „munkája” meghozta gyümölcsét: idő előtt – elmondása szerint szabálytalanul - visszafoglalkoztatták mint munkanélkülit, hamarosan véglegesítették, szakképzettség nélkül, sőt diplomás besorolást kapott diploma nélkül… Sérelmezte a bíróságon, hogy ezt többen megkifogásolták velem együtt, mire a bírónő rákérdezett, és bár hímelt-hámolt, bizony be kellett ismerje, hogy így igaz! Nincs nyelvvizsga, nincs tanítónői diploma, csak diplomás bér… „Azért kellett megelőlegezni a diplomás bért, mert a mentálhigiénés csoportban csak diplomások dolgozhatnak.” – magyarázta a bírónőnek (ez ugyan jól hangzik, de nem igaz – szociális asszisztens, gyógypedagógiai asszisztens, masszőr…). Bár van szociális végzettsége, amivel dolgozhatna ápolási osztályon, - így nem kellett volna a mentálhigiénés csoportba felvenni diploma nélkül - de ezt elhallgatta a bíróságon is és a csoportban is. Tulajdonképpen minden szavába beleköthettem volna, de akkor a kívülállók számára, valóban összeférhetetlennek tűntem volna... Tény, hogy a hazugságot és az igazságtalanságot nem fogadom el.

Paradox helyzet: el kell tűrnöm a rágalmazást, a hamis tanúzást, még akkor is, ha az nyilvánvaló! El kell hallgatnom a tejes igazságot azért, hogy igazságot szolgáltasson a bíróság!? Pedig a tanúvallomását ő is úgy kezdte, hogy tudomásul vette, hogy a hamis tanúzást a törvény bünteti.

Kérdezem én ezek után ismét, mikor és mivel bünteti a törvény a hamis tanúzást?

Az én tanúm, becsületére legyen mondva, kitett magáért… Elmondta – próbálta – az okokat és az összefüggéseket feltárni, ami az intézetben kialakult, s ami a közalkalmazotti tanácstagságom és szakmai kiállásom miatt vezetett az eltávolításomhoz, s bár a bírónő többször megállította, mondván, hogy ez nem tartozik a tárgyhoz, mert én még attól lehettem összeférhetetlen a kollégáimmal, hogy engem központilag üldöztek… Ez – bár valószínűtlen – de elméletileg igaz is lehetne, mindenesetre, nem úgy történt. Ezt a tanúm, újra megpróbálta bizonyítani a probléma lényegére való rávilágítással, s akkor a bírónő azt mondta, neki, hogy „Mondja csak, legfeljebb majd nem veszi figyelembe!” Aztán a bírónő keresztkérdést intézett a tanúmhoz, hogy „Írt e blogra?” Hogy ennek mi köze van az én elbocsátásomhoz, azt végképp nem értettem… Mindenestre Martinov Tibor, az intézmény ügyvédje, ekkor élénk érdeklődést mutatott… Elvesztettem volna a fonalat? A kérdéstől azonban, ezúttal a tanúm határolódott el, - mondván, hogy ez, véleménye szerint nem tartozik a tárgyhoz, s ezért erre a kérdésre nem kíván felelni. Újabb felszólításra sem válaszolt, amit a bírónő helytelenített. Martinov Tibor – kissé teátrálisan - ki is jelentette, „Neki ehhez a tanúhoz nincs több kérdése!”

Rossz érzésem volt, mintha a tisztességes tanút próbálták volna nem együttműködő tanúnak beállítani.

Egy külső szemlélő szerint, B. Brigitta alá adta a lovat a bírónő, míg a másik tanú mondandóját ellehetetlenítve próbálta nem tudomásul venni…

Szomorú, de az elfogultság manapság nem meglepő…

Ennek ellenére egyik bírónőt sem érzem ellenségesnek, ahogy naivnak sem… Reméljük ez az ítéletben is megmutatkozik majd. Egyszer csak… Ha megérjük.

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Tárgyalásról tárgyalásra I.

Rágalmazási per

Két perről történő beszámolóval is adós vagyok az érdeklődőknek… Úgy volt, hogy bezárjuk a blogot, mert részben okafogyottá vált (öt érintett vezető hagyta el az intézményt, az igazgató asszony pedig már nem igazgató), részben pedig pozitív változásokat vélelmezünk, és azt is reméltük, hogy túlléphetünk a blogot érintő perek egy részén, de sajnos, tévedtünk.

A rágalmazási perünk tovább húzódik, majd két hónappal elnapolásra került a tárgyalás… Olyan hosszúra sikeredett K. Z. beosztásainak változásáról szóló beszámoló, hogy kifutottunk az időből… Így, Nográdi Krisztina és Borbás Andrea feljelentők meghallgatására már nem kerülhetett sor.

Találgatások helyett, K. Z.-tól tudtuk meg, hogy bár már nem dolgozik az intézménynél, továbbra is gazdálkodási osztályvezető a megyénél, igaz már nem tartozik hozzá a szociális ágazat, hanem a közművelődési és közgyűjteményi részlegért felel.

A pernek több érdekessége mellett egy jellemző gondolatát ki kell ragadnom. A bírónő megkérdezte K. Z.-tól, hogy szerinte én miért írogattam róla a blogon azokat, amiket ő sérelmez? Azt válaszolta, hogy véleménye szerint azért, hogy én ellehetetlenítsem, kirúgassam és lejárassam a családját!

Hogy mindezt ki tette velem és miért, abba ne menjünk most bele, mindenesetre furcsa, hogy ő azt gondolja rólam, hogy engem vezetett az a szándék, amit velem szemben vetettek be… Érdekessége a mondandójának, hogy pont velem történt meg mindaz, amiről beszélt, s nem vele… Az elszólásokról és a projekcióról oly sokat szóltam már, hogy ettől most inkább eltekintek. A feltételezést visszautasítottam, hiszen ha így lett volna is, nem én voltam abban a helyzetben, hogy ezt megtehessem. Egyébként pedig sosem tenném meg. Amit még hozzáfűznék, mivel ott a bíróságon – megrökönyödésem közepette - nem jutott eszembe: Miért is kívánnék neki rosszat? Kinek lenne az jó, ha munkanélkülivé válva *.............................................................................................................................. Mellesleg, ha én lennék az igazgató, nem tehetne olyat, amiért ki kellene rúgnom. Nem engedném. Ha ennek ellenére mégis megkárosítaná a rábízottakat, hát nem haboznék a döntéshozatalban. (Nem a feljebb „bukásra” gondolok.)

K. Z. előadta még Perennissel kapcsolatban, hogy ő nem érti miért ír róla, amikor ő korábban személyesen nem is találkoztak. Perennis elmondta, hogy ő nem róluk írt, hiszen nem is ismeri őket. Valóban, a korábbi meghallgatásokon elhangoztattak újabb moralizáló írásra indították, amit a feljelentők magukra vettek… Elmondta még Perennis, hogy elkerülhettük volna a tárgyalást és az ezzel járó költségeket, ha ő(k) is élnek a lehetőséggel, - ahogy ezt sokan megtették -, s a blogon közölt nyilvános e-mailcímen megkeresve kérték volna a sérelmesnek tartott írás(ok) törlését. Aminek, mi minden alkalommal eleget tettünk. Ekkor a bírónő Perennisnek megjegyezte – mihez tartás végett hangnemben -, hogy „nehogy már úgy csináljon, mintha ő lenne itt a sértett!”

A bírónő nem ismerheti a benti eseményeket, a terrort és a megaláztatást, melynek következtében több kolléga önkezével vetett véget életének… Nem dolga olvasni a blogunkat, sem az ellenblogot (melyet pusztán lejáratásunkra, rágalmazásunkra hoztak létre), ezért nem is ítélheti meg reálisan ezt a részét az eseményeknek. Engedje meg, hogy ezúttal ellenkezzek önnel. Tisztelt bírónő, igenis a párom a sértett fél! (Mellesleg velem együtt.) Igaz, nem ezen a tárgyaláson, hanem az üggyel kapcsolatban. Először is ő a beteg, aki ismeretlenül és önzetlenül is kiállt a betegtársaiért, az érdekeikért… saját idejét, energiáját, anyagi lehetőségeit, eszköztárát, és infrastruktúráját feláldozva, önmagát nem kímélve, éjt-nappallá téve fáradozott védelmükért, jobblétükért, a tisztességes ellátásért… Ellentétben azokkal, akik viszont ezért kapják a fizetésüket. Ráadásul, soha nem engedte eldurvulni a személyeskedést, nem tűrte az öncélú sértegetést, kivéve, ha ez rá, rám, vagy ránk irányult… Ehhez képest azok, akiknek a beteg emberek képviselete lenne a dolga, *................................................................ megsértve a legelemibb szabályok sokaságát (kommunikáció, betegjog, becsületsértés, rágalmazás, fenyegetés…). Visszás, hogy most ő áll a bíróság előtt azért, amit ellene elkövettek… Igaz, megjósolták előre. Ezúttal, több mint két éve húzódó, mondvacsinált eljárást akasztva a nyakába, oly módon, hogy semmi elmarasztalót nem tett. Sőt…

Tehát, véleményem szerint, igenis neki lehet sérelme, s erre minden oka megvan. Ezt nem a védelmére szántam, hanem közbevetésnek, még ha így utólag is…

Azt azért elmondtam az új ügyvédjüknek, aki hosszasan olvasta fel a szerinte általunk elkövetett „bűn”lajstromot, köztük többször is hangsúlyozva, hogy aljas indokból, vagy valami hasonló… Aljas indokból? Ahogy az egyik barátnőm szokta volt mondani, ahhoz hogy mi aljasak legyünk, vagy, hogy az aljasság vezéreljen bennünket, nekünk újra kellene születnünk!

folyt.köv.

*törölve, megelőzés végett

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Az ártó pszichiátria

Betegnek, hozzátartozónak, orvosnak, ápolónak, terapeutának és szomszédoknak…

Minap egy előadást hallgattunk a Mindentudás Egyetemén. Ezúttal egy pszichiáter, Kéri Szabolcs gondolatainál ragadtunk a képernyő előtt. Lásd: ITT! 

Megdöbbenten hallottuk vissza pár évvel ezelőtti – tudományos megerősítést nem nyert – gondolataimat (lásd: ITT!), hipotézisemet, melyet tanulmányaim és tapasztalataim során összegeztem: a pszichiátriai betegek felmenőinél a különböző nációk keveredése vélelmezhető… (lásd: ITT!)

Utánanéztem Kéri Szabolcsnak és az alábbi cikkre lettem figyelmes, mely ugyancsak megerősíti a munkám során tapasztaltakat éppúgy, mint férjem kálváriáját, melyet a pszichiátriai gyógyszeres kezelések kapcsán átéltünk és átélünk mind a mai napig. Tudniillik: "az antidepresszívumok hatástalanok, sőt kimondottan kártékony szerek"…

„…ha egy szer álmosít, lehet, hogy a beteg pocsékul van tőle, de "alvása javult" besorolást kap. Vagy kába, mint akit leütöttek, de ekkor "szorongása oldódott" címkét húznak rá. Vagy zabál, mint egy víziló, de "étvágya javult" minősítést kap. A tünetekre szétdarabolt páciens, miközben éppen belehal a mellékhatásokba és eredeti tüneteibe, az egyes tünetekben mutatott szelektív javulása alapján kikiáltják a szert hatásosnak.” - írja a cikkíró.

Kéri Szabolcs: „Mit kell tudnia egy optimális antidepresszívumnak ahhoz, hogy a skála szerint maximálisan hatékony legyen? Csináljon jó kedvet (de ne túlságosan, és függőség nélkül), oldja a szorongást, aktivizáljon (de ne okozzon nyugtalanságot), javítson az alváson és az étvágyon (de napközben ne idézzen elő tompaságot és fáradtságot, valamint ne "hizlaljon"), és végül tegye lehetővé, hogy az egyén ne érezzen bűntudatot, kilátástalanságot és reménytelenséget, még akkor se, ha most veszítette el mindenét. Nyilvánvaló képtelenség…”

A teljes cikk megtekinthető: ITT!

Ugyan a pszichiátriai megbetegedések nem gyógyíthatóak kizárólag gyógyszeres terápiával, eredményesen és tartósan csak pszichoterápiával és szocioterápiával kombinálva kezelhetőek, ennek ellenére a két utóbbi gyógymód a mai napig nem áll a betegek rendelkezésére!

Úgy látszik a gyógyszerlobbi szereplői csak a gyógyszerek eladásában érdekeltek, a betegek egészségessé tételében már nem. Nagy kérdés, hogy az orvosok hajlandók-e a valódi gyógyítás oldalán síkraszállni? Képesek-e a gyógyszergyártók, -forgalmazók érdekeivel szemben a betegek mellé állni, és korábbi esküjüket megerősítve harcolni gyógyulásukért, egészségük megőrzéséért?

Mert ha ez nem változik, az marad, amit Papp Lajos professzor mondott korábban: ha a beteg nem hal bele a szívinfarktusba, vagy a műtétbe, a temérdek gyógyszer biztosan megöli majd…

Bár én reménykedek, de azért mégis azt mondom, Gyógyítók készüljetek!

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Részeg ápolók, megvert betegek...

.
Előzmény: ITT!

..."Egy nemrég felmondott ápolónő – nevezzük Gabriellának – több mint tíz évet lehúzott a Reménysugárban, a Hír24-nek beszélt tapasztalatairól. Azt mesélte, felháborító dolgok történnek az intézetben, amióta lecserélődött a vezetőség. Gabriella szerint a 60 ápoló között sok a szakképzetlen. Többször volt szemtanúja annak, hogy verik a betegeket. Hiába szólt a kollégáinak, hogy hagyják abba az ütlegelést, azok nem törődtek vele. Volt olyan eset is, amikor a vezetőségnek tette szóvá a problémát, akkor sem történt változás."...

A teljes cikk megtekinthető: ITT!

Kiváncsi lennék, itt milyen kifogásokkal kerülik el az azonnali intézkedést és a felelősségrevonást az illetékesek.

Hídvégi Klára küldte, köszönjük!
.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Agyonszabályozás

Vladimir Bukovszky:

Minél több törvény, meg szabály van bennünk,

annál robotiasabbak vagyunk,

mert annál kevesebb hely, idő és energia marad a megértésnek.

.

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Szakmahígítás…

.

Heti hír: Ezer cigány nőt vesznek föl a szociális ágazatba dolgozni… Ki is képzik őket!

Hurrá! Ez a nagy terv? - kérdezem.

Én személy szerint, mint szociális szakember, tiltakozom ez ellen az intézkedés és a mögötte megjelenő szemlélet ellen… Mégis mit várnak, mit képzelnek? Erre a pályára nem elég a szaktudás, a precizitás, a megbízhatóság, az empátia, a szorgalom, a türelem, a higgadtság, a gyengédség, a tapintat, stb… aminek egyébként is híján vagyunk, mint tapasztaljuk… Ide, a többi szakmákkal ellentétben, szív is kell!

Ha eddig is az volt a legnagyobb probléma, hogy nem szűrték a szakmát, akkor most ez az agyament ötlet, milyen szűrőt jelent? Származás szerint szelektálnak? A kulturális különbözőség, sőt ellentét által felvetődő problémákat hogyan kívánják megelőzni, kezelni? Vagy lesznek külön cigány iskolák, mint régen és immár cigány otthonok is? Hiszen a komfortérzés legfontosabb feltétele, hogy figyelembe vegyük, hasonló, a hasonlóval érzi jól magát!

A cigány munkavállalók indokolatlan számú jelenléte a szociális szférában már régóta, sok szakmai kérdést felvetett… amiről nem lehetett soha beszélni! (Lásd még: ITT!) Kezelésére ez lenne a kormány válasza? (Lásd korábban: ITT!)

A szociális területet mentesíteni kellene a munkanélküliek parttalan beáramoltatásától, nem pedig elárasztani! (Lásd: ITT!) 

Vagy az „oda, nekik ez is jó” szemlélet tovább erősödik - az általam mindig is javallt - „a legelesettebbek mellé kellenek a legjobb szakemberek” helyett!? (Lásd még: ITT!)

Sajnos azt kell mondjam, hogy örülök, hogy nincs hozzátartozóm szociális intézménybe… Remélem, ez így is marad… Még jó, hogy született egy törvény, hogy a hozzátartozók kötelesek gondoskodni az elesett családtagjaikról… Igyekszem megfogadni, s ezt javaslom mindenkinek!

Akkor miért tiltakozom? Azért, mert sokan nem tudják hova vinni a hozzátartozóikat, nem tudják ellátni, nem tudják a felügyeletet biztosítani számukra és - az adófizetők és az igénylők pénzéből fenntartott - intézményeknél kénytelenek elhelyezni szeretteiket, azért, hogy a lehető legjobb, legszakszerűbb ellátásban legyen részük… És nem utolsó sorban, hogy biztonságban tudják őket…

De ez úgy látszik, ma még mindig egyetlen döntéshozót sem érdekel. A szakmahígítás folytatódik tovább, csak még rosszabb irányba, immár nemcsak szakképzetlenül, hivatástudat nélkül, alkalmatlanul, hanem faji alapon szelektálva, kulturális szempontok figyelmen kívül hagyásával és szakmai kritériumok mellőzésével…

Ez kérem nem pozitív diszkrimináció, hanem ez a legnagyobb tudatlanság, és arrogancia… Vagy ami még rosszabb, szándékos rombolás! A cigánysággal szemben is… Akinek ilyen elképzelései vannak, az kérem szorítkozzon a saját kultúrájában előhozakodni a nagy ötleteivel… lehetőleg minket és honfitársainkat kíméljen meg saját magától… No, nem feltétlen a rossz hír hozójára – felolvasójára – gondoltam, hanem az értelmi szerző(k)re, akikből csak az értelem és a jószándék hiányzik.

Kérem gondolják újra, már azok, akik még képesek egyáltalán gondolkodni…
.

.
posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Kemikáliák helyett…

.
.

„Az elmebetegügy jelen kérdései Magyarországon”című, 1947. június 7-8-án megrendezett ankét részeként előadást tartott a magyar pszichiátria híres humanistája. Dr. Hollós István, a „Lipót” (később Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet) korábbi igazgatója is előadásában a következőkről ejtett szót:

„Második feladatunk, hogy az intézeti rendszerről más rendszerre térjünk át.

Az elmebeteg gondozás történetének van egy fejezete, amely erre a rendszerre világosan rámutat: ez a családi ápolás.

A családi ápolást nem orvosok találták ki, hanem az elmebetegek ösztöne teremtette meg.

Élt Kr. után a 6-ik században Írországban egy király, aki Dymphna nevű leányát szerelmével üldözte. A királyleány elmenekült, de atyja mindenhova követte. A leány megőrült és a mai Gheel helyén meghalt. A  környékbeli elmebetegek az őrült királyleány sírjára zarándokoltak, ahol a betegek hosszabb-rövidebb idő után meggyógyultak, amiért Dymphnát szentté avatták. A Gheelbe zarándokló betegeket a helység családjai befogadták, akiknél azok hosszabb-rövidebb ideig megmaradtak. Így lett Gheel elmebetegek családi ápolásának ősi telepe. …

Gheel igazolja, hogy nincs szükség nagy elmeintézetekre, ahova a betegeket tömegében helyezik el. Gheelben 2000 elmebeteg él a 20.000 lakosú város családjainál. Csak egy kis zárt osztály, az Inlermerie, szolgál 100 férőhellyel oly betegeknek, akik átmenetileg nyugtalanok vagy más okból elkülönítésre szorulnak. Így a 2000 betegnek legfeljebb 5 százaléka kerül átmenetileg zárt osztályra. A 2000 beteg legtöbbje dolgozik, a tehetetlen is valamiképp hasznos a házban, vagy a család távollétében a gyermekekre felügyel. Ön-vagy közveszélye cseleket nem fordul elő. … A zárt intézetekkel sokkal szomorúbb a statisztikájuk. De ott is az volt a tapasztalatom, hogy amint a régi zárt rendszerből a nyitottabba tértünk át, a szerencsétlenségek száma jelentékenyen csökkent.”

Hollós István szavai a pszichiátriai kezeltekhez való hozzáállásról legalábbis elgondolkodtatóak.

Egy olyan hely, ahol a mentálisan zavart embereket biztonság és nyugalom veszi körül, ahol nem háborgatják őket, ahol megfelelően táplálkoznak és eleget alszanak, teljes orvosi kivizsgálásban részesülnek, meghallgatják őket és olyan tevékenységeket végezhetnek, ami javítja önbecsülésüket, sokkal többet tehet ezekért az emberekért, mint napjaink elsősorban kemikáliákra épülő pszichiátriai kezelései.”

Forrás: ELMEEGÉSZSÉGÜGY: A pszichiátriai kezelések alternatívái

Javasolt irodalom (szakdolgozóknak kötelező olvasmány): Hollós István: Búcsúm a Sárga Háztól



posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Hamis a hamis vád III.

.

Zavar a köbön

Mi lehet a fejekben, a szívekben, a lelkekben? Sok esemény szolgál tanulságul, ami a blogunk hasábjain megjelent már…

Szomorúan szembesültünk azzal a ténnyel, hogy kiket is alkalmaz a közszféra a segítő szakmákban (is). Hogy milyen mély indulatok lappangnak az emberekben, melyekről eddig talán ők maguk sem tudtak. Hogy mivé válnak az emberek az intézményi terror következtében… Mindenképpen hasznos tapasztalatokat szerezhettünk, még akkor is, ha ezek többségében negatívak voltak.

Van, ami azonban minden eddigi képzeletünket felülmúlja…

Mindannyian követünk el hibákat, bűnöket, kisebbeket, nagyobbakat… majd’ minden esetben félünk, hogy lelepleződünk… Erre ma már egy „iparág” épült: politikusok, vezetők, pénzemberek, potenciális jelöltek titkait kifürkészve a kezükben tartanak embereket, hogy bábként rángatva elérhessék alantas céljaikat…

Van úgy, hogy ez kiderül, s van úgy, hogy bár bebizonyosodik, de aztán mégis megússzuk valahogy…

Ilyenkor a hétköznapi ember – szándékosan nem a normálist használom, - fellélegzik, hálát ad és fogadkozik, hogy soha többet nem követ el törvénytelenséget!  Persze aztán újra megtörténik, mert az ember nem bújhat ki a saját bőréből…

Van, aki viszont az ellenkezőjét teszi… Ő nem a „hétköznapi” ember: tudom, hogy elkövettem, de nem érdekel, bosszút forralok és támadok… Érthetetlen… Nem hogy örülne, hogy megmenekült, hogy megúszta, hogy lezárták… Nem. Ő, az indulatainak, haragjának teret adva, s az ostobák tanácsára hallgatva, feljelentést tesz! Mert, bizonyosan nem magától szorgalmazta a feljelentést, hiszen melyik rászoruló venne ezek után a nyakába, egy újabb vizsgálatot, nyomozást és ügyészi, bírósági eljárást? Ráadásul úgy, hogy kockáztatja újabb tanúk bevonását, akik megint csak az ő bűnösségét igazolnák… Ilyet, véleményem szerint, egy ember sem tesz önszántából… Láthatjuk, hogy milyen nagy a zavar…

Mindezt akkor érthetjük meg, ha újabb kérdést teszünk fel:

Lehet, hogy ezért igyekeztek olyan gyorsan lezárni az ügyemet? Hogy a döntést, (elfogadom-e a megrovást, vagy sem) azért kellett azonnal kikényszeríteni belőlem, hogy nehogy jogos panasszal éljek, továbbvíve az ügyet, hogy nyilvánvalóvá váljon az igazság, és a gazság?

Támad, annak ellenére, hogy tudja mit követett el, és hogy mi az igazság… mi is tudjuk…

Kastyják János ügyvéd urat csak a hozzá hasonlók érthetik meg… Rendőrtisztként, - mondják - jó szakember volt… (Nem véletlen, hiszen az én pótapám volt a mentora!) Hivatása volt a bűnüldözés, a bűnözők kézre kerítése… Aztán rendőrkapitány lett, s már nem szolgálhatta maradéktalanul az igazságszolgáltatást… Gergényi-Pintér idejében jogtalanul menesztették a kapitányság éléről. Biztonsági cége lett; ami rendjén is van, ha a védelmet szolgálja, nem a támadást… Közben, a Rotary klub tagjaként rendre jótékonykodásban tűnik fel… Ügyvédként pályát módosított, immár a bűnözők védelmezője lett… Ez bizony már meghasonlás… kivéve, ha a rendőri pálya választásánál nem a hivatástudat, hanem a garantált előnyök és az előmeneteli lehetőség motiválta…

Bűnüldözőből bűnpártoló… Ez már önmagában is sokkoló, de ő itt nem áll meg… ártatlanok, becsületesek támadója lesz, pedig ő is ismeri az igazságot… sőt, ha valaki tudja, hogy mi történt a színfalak mögött, akkor ő pontosan tudja… De ez őt már nem érdekli…

 

Mégis elgondolkodtató… Ennyire félnek a becsületes emberektől? Pedig nem tőlünk kell félniük, hanem saját maguktól… Attól a változástól, melyet már észre sem vesznek magukon…

Remélem, e rövid gondolatébresztéssel segítettem figyelmüket a valós problémára irányítani, s még nem késő ezt a folyamatot megállítani és helyes irányba téríteni… Mert félő, ha ez így marad, menthetetlenek lesznek… Ezt pedig kinek lenne jó? Szerintem senkinek…

Ha belegondolok… micsoda veszteség… akár állhatnánk egy oldalon is, hiszen milyen nagy szükség lenne ilyen agilis emberekre az igazság oldalán… Igaz, nem a jog, hanem az igazság eszközeivel…

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Hamis a hamis vád II.

Lebukás után feljebb bukás

S. István, Simon Ilona férje, továbbra is a kiskunhalasi Polgármesteri Hivatal Népjóléti Irodájának a vezetője… immár osztályvezető. Vizsgálat nem indult, sem belső, sem külső, sem etikai vizsgálat…

Simon Ilona lemondott az igazgatói székéről, de az általa megjelölt fejlesztő pedagógusi munkakörét a mai napig nem vette föl… Magas jövedelmét viszont továbbra is felveszi, bár senki sem tudja, hogy miért… Újra beiskoláztatta magát – természetesen közpénzből -, így reménység szerint megszerezheti végre szakirányú felsőfokú végzettségét, amit sokan, oly sokszor megkifogásoltak már. Továbbra is tagja a – Kohout Zoltán újságíró szerint magas erkölcsiségű –  kiskunhalasi Rotary Klubnak, Kastyják János ügyvéd úrral együtt.

F. Gyöngyinek jól a szájába rághatták a szavakat, hogy azt se tudta megnevezni ki a munkáltatója, aki aláírja a munkáltatói igazolásait… Sőt, a munkaügyes helyettesét sem tudta megnevezni…

Ő továbbra is főnővér, immár diplomás bérrel… Igaz, saját elmondása szerint novembertől márciusig a törvényi kritériumok szerint, nem volt már rászorult a szociális támogatásra, ennek ellenére valószínűleg „elfogadta” azt. A jogosulatlanul felvett segély visszafizetéséről (4-5 hónap) nem szólnak az iratok (sem). Ezzel, mellesleg maga cáfolta meg a vád hamisságát - jogosulatlanul – pénzbeli, illetve természetbeni előnyökhöz jussanak”! Az első rendőrségi vallomásában még nem tudta, hogy elkövette-e a bűncselekményt, vagy sem, de az ellenem tett feljelentésben már azt írta, hogy természetesen tagadta a bűncselekményt…

Tudjuk, hogy a memória lehet szelektív, de ellentmondásos is?

F. Istvánné maga cáfolta meg igazgató asszony azon határozott állítását, miszerint „Tőlem soha nem kért senki munkáltatói igazolást”, azzal, hogy azt állította, „2010-ben kértem az igazgatónőtől jövedelemigazolást”. Ezzel immár két tanú is akadt igazgató asszony ellenében. Neki nem tanácsoltak amnéziát… így, ő nyilvánvalóan hamis tanúvallomást is tett…

F. Istvánné esetét nem tudom értelmezni… tagad, majd lelepleződik, visszafizetésre kötelezik, majd mégse, megegyeznek, kiegyeznek bocsánatkéréssel? Felfüggesztik, de meddig is?

Egy bizonyos, nem régen esküt tett a munkahelyén, mivel ezek után érdemesnek tartotta a Kormányhivatal, hogy közalkalmazottból, kormánytisztviselővé léptesse elő, gondolom az ezzel járó fizetésemeléssel és egyéb juttatásokkal együtt jutalmazva… Reméljük, hogy az esetből tanulva, nem felejti el visszavonni a munkahelyi ingyenes ékeztetését, hiszen már nem rászoruló többé..

Döbbenetes, hogy ugyanaz a büntetése annak, aki elkövette a bűncselekményt, mint azoknak, akik becsületességüknek köszönhetően kaptak megrovást?

Az üzenet, mindenki számára érthető… igaz, nem értünk vele egyet, nem fogadjuk el, ahogy a többiekét sem…

Apropó, a kormánytisztviselői tisztség betöltéséhez nem kell tiszta erkölcsi bizonyítvány? Vagy errefele elég egy bocsánatkérés, s máris tiszta lappal indulhatok?

Bocsánat…

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Hamis a hamis vád I.

.

A tények

Előzmény: ITT!

Mint korábban írtam, nem volt lehetőségem a gyanúsításom, majd rabosításom és végül a megrovásban részesítésem kapcsán keletkezett iratanyagba betekinteni…

Így, utólag kértem annak postázását… Áttekintve a vizsgálat dokumentációját megdöbbentem, ugyanakkor visszaigazolta korábbi sejtéseimet…

Íme, a tények:

1. Dr. Téglás Péter vezető ügyész úrhoz küldött e-mailem, amire ellenem a hamis vádat alapozta Dr. Kastyják János ügyvéd úr és F. Gyöngyi:

„Névtelen bejelentést kívánok továbbítani, miszerint S. Ilona, a Kőrösi úti otthon igazgatója, hamis adatokkal jövedelemigazolásokat bocsát ki, kiváltságos beosztottainak, évek óta.

A jövedelemigazolásokra a bejelentő szerint, valótlan jövedelmet tüntettet föl, hogy így az illetők - jogosulatlanul – pénzbeli, illetve természetbeni előnyökhöz jussanak.

Az igazolások egy részét, különböző kérelmekhez csatolva, nyújtják be férjének S. Istvánnak a Polgármesteri Hivatal szociális osztályának vezetőjének, aki a jogosultságot – a bejelentő állítása szerint - kedvezően bírálja el. Ugyanez az aggodalom, az adócsoport vezetőjéhez benyújtott kérelmek esetében is megfogalmazódott.

A bejelentést tevő magát nem kívánja megnevezni, de elmondta, hogy tudomása szerint, évek óta, több személyről is tud, - melyek közül kettőt megnevezett (F. Gyöngyi főnővér, F. Istvánné könyvelő) -, akik jogtalan módon jutottak különböző jogosulatlan kedvezményhez, támogatásokhoz, sőt az utóbbi önkormányzati lakáshoz is.

A 2010-es, és az azt megelőző években bizonyosan történtek visszaélések!

Kérem, szíveskedjen megvizsgálni, hogy van-e alapja a bejelentésnek!

A Sztv. Egyértelműen kimondja, hogy aki jogosulatlanul vesz fel pénzügyi támogatást, az visszafizetni köteles.

Amennyiben a vizsgálat alaptalannak bizonyul, úgy erről tájékoztatom az illetőt, és a cáfolatot nyilvánosan is közöljük, blogunkon (netrefel.net)!

Szeretnénk elejét venni a hamis vádaskodásnak, ezért kívánunk bizonyosságot szerezni a fenti ügyben is!...”

2. Attól tartottam, hogy a tanúvallomás, mely a hamis vádat cáfolhatja, nem szerepel az iratok között… Szerencsére, tévedtem:

„ …feladatom volt a dolgozók igazolásainak elkészítése, szinte mindig valós adatot tartalmazott, kivéve, ha arra külön utasítást kaptam, hogy csökkenteni kell, ilyen időtávlatból sajnos minden névre nem emlékszem.

…F. Gyöngyinek én csináltam hamis munkáltatói igazolást, de azt már nem tudom megmondani, hogy ő hol használta fel, de a F. Istvánnénak is készítettem az utóbbi években hamis munkáltatói igazolást és ő a polgármesteri hivatalban használta fel.

Ez úgy zajlott, hogy az igazgatónő S. Ilona utasított, hogy bizonyos pótlékokat ne rögzítsünk a munkáltatói (jövedelem)igazoláson, sőt azt is megmondta, hogy milyen összeghatár alatt kell lennie… Az ellenőrzés lehetősége szempontjából volt fontos, hogy munkáltatói igazolás két példányban készüljön és ebből az egyik mindig a munkáltatónál kellett, hogy maradjon. Ezekben az esetekben, amikor hamis adatok szerepeltek az igazoláson, akkor utasítást kaptam, hogy csak egy példányba készítsem. Én ezeket soha nem másoltam le és őriztem meg.

Kitöltöttem az adatokat az igazoláson és bevittem az igazgatónőhöz, aki aláírta, majd én adtam át a dolgozónak… minden alkalommal a dolgozó kérte az igazgatónőtől, hogy munkáltatói igazolást állítsunk ki… ezeket utasításra hajtottam végre…

…ennek a két embernek biztosan készíthettem hamis munkáltatói igazolást, sőt…

S. István rendszeresen bejárt az intézetbe, ott ebédelt… S. István az ebéd befizetési listán nem szerepelt…

… a munkáltatói igazolásokat pedig időrendi sorrendben egy dossziéban tároltuk, kivéve a hamisakat.”

A tanú az igazság elmondásával önmaga ellen is vallott, ami nem maradt következmény nélkül, – hozzám hasonlóan – megrovást kapott az ügyészségtől!

3. F. Gyöngyi gyanúsított vallomásából (dr. Kastyják János ügyvéddel):

„… az igazolást a munkaügyi ügyintéző tölti ki, aki F. Istvánné volt, de ha ő nem volt, akkor a helyettese töltötte ki, akit nem tudok megnevezni… az igazolást az arra illetékes írja alá, akit nem tudok megnevezni… az igazolást átadtam a munkaügyesnek, aki kitöltötte és aláíratta és átadta nekem, de én soha nem néztem meg, hogy mi szerepel rajta.

…november körül kaptam meg a diplomás béremet és ezt jeleztem is az Önkormányzat felé… 2011. április 22-én meg is kaptam róla a határozatot S. Istvántól. (S. István március 31-ig folyósította a támogatást – 5 hónap!)…

Arra nem tudok nyilatkozni, hogy miért nem szerepel a munkáltatói igazolásom a lefűzött munkáltatóik között…

…soha nem kértem senkit, hogy kevesebbet írjanak a munkáltatóimra…

Én a bűncselekményt szándékosan nem követtem el… Amennyiben jogosulatlanul vettem fel a pénzt akkor annak visszafizetését részletekben vállalom visszafizetni.”

Mondja már meg valaki, a törvény a szándékos amnéziát még nem bünteti?

4. S. Ilona gyanúsított vallomásából (dr. Kastyják János ügyvéddel), mely lényegében megegyezik a médianyilatkozataival:

„… A munkáltatói igazolásokat nem én állítottam ki, hanem a munkaügyes… nem ellenőriztem a tartalmát, mivel nagyon sok aláírni valóm van és képtelenség minden ügyiratot ellenőriznem, csak a fontosakat olvasom át…

… arra nem emlékszem, hogy ha ő (munkaügyes) nem volt, akkor ki lehetett helyette…

… a munkaügyesnek is nagyon sok dolga volt, így lehet, hogy csak elszámolta vagy elírta a munkáltatói igazolásokat.

… a dolgozó kérte a munkaügyestől… én aláírtam, de nem ellenőriztem, mivel megbíztam a munkatársaimban.

Tőlem soha nem kért senki munkáltatói igazolást, sőt azt sem kérte*, hogy kevesebbet írjunk rá. (elszólás* A szerk.)

Én alá sem írtam volna olyan igazolást, ami nem a valóságot tartalmazza, de ilyen szóba se került.

… két példányban készült mindig… biztos, hogy 2 példányba írtam alá.

Többször előfordult, hogy a munkaügyes munkaidő után kellett, hogy elvégezze a feladatát, mivel munkaidőben nem volt rá ideje.

Az igazgató asszony tudta, hogy a munkaügyesnek nagyon sok dolga volt, de nem intézkedett semmit, hogy el tudja látni munkaidőben a munkáját?

Érdekes, hogy ő sem emlékszik semmire… főleg azt a személyt nem tudták megnevezni, aki szintén az igazság mellett tanúskodott volna…

5. F. Istvánné tanúvallomásából (még védőügyvéd nélkül):

„2010-ben* kértem* az igazgatónőtől jövedelem igazolást (Ez a „soha nem kért senki” második cáfolata * A szerk.) …

A jövedelem igazoláson az az összeg szerepelt, amennyi a fizetésem..

S. Ilona kislánya és az én lányom egy osztályba járnak… nem vagyunk baráti viszonyba, nem is járunk össze, ő sem és én sem voltam még nála.”

2004. novembere körül kaptam… az önkormányzati bérlakást, melynek bérleti díja 7.000,- Ft. …Gép Károlyné volt a bizottság elnöke…” (ügyintéző viszont S. István volt* A szerk.)

A dokumentumok beszerzése után kiderült, hogy a tanú nem mondott igazat!

6. Gyovai István polgármester úr tanúvallomásából:

„Tudomásul veszem az előadónő azon közlését, hogy F. Istvánné munkáltatói igazolása hamis adatokat tartalmazott és ez alapján jogosulatlanul vette fel 2009-2010-ben a rendszeres gyermekvédelmi és lakásfenntartási támogatást.

A polgárjogi igényem az Önkormányzat nevében 165.385,- Ft, mely az ingyen ebédből, a felvett támogatásokból tevődik össze.

Kérem a közvetítő eljárás lefolytatását, ha lehetséges és az okozott kár megtérítését.”

A későbbiekben, mégis elállt az okozott kár megtérítésétől, elegendőnek tartotta elfogadni a bocsánatkérést!

7. F. Istvánné ügyében a városi ügyészség határozatot hozott az eljárás 6 hónapos felfüggesztéséről és a közvetítői eljárás elrendeléséről.

A határozatot kapja dr. Kastyják János megbízott ügyvéd (!), és a BKM-i Kormányhivatal Igazságügyi Szolgálata…

… a gyanúsított ellen indult eljárást – tevékeny megbánás miatt megszüntetem…

…jóvátétel módjában megállapodás született. …gyanúsított a sértett által elfogadott jóvátételt (bocsánatkérés) teljesítette, így a büntetőeljárást megszüntetem.

Tevékeny megbánás³⁷

36. §³⁸ (1)³⁹ Nem büntethető, aki a személy elleni (XII. fejezet I. és III. cím), közlekedési (XIII. fejezet) vagy vagyon elleni (XVIII. Fejezet) vétség vagy háromévi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett elkövetését a vádemelésig beismerte, és közvetítői eljárás keretében a sértett által elfogadott módon és mértékben a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátette. Az elkövető nem büntethető a Be. 221/A. §-a (1) bekezdésének második mondata szerinti halmazatban lévő bűncselekmény miatt sem.

Figyelemreméltó, hogy Kastyják ügyvéd úr (volt rendőrkapitány) megbízásával, az ügy 180 fokos fordulatot vett.

8. „S. Ilona a bűncselekmény elkövetését határozottan tagadta, a szembesítés nem vezetett eredményre.

S. Ilona ellen indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntetem.”

Furcsa, hogy a szembesítés másik szereplője – aki sohasem hazudik, még akkor sem, ha igazmondásával maga ellen vall, s tudja, hogy az ügyészség ezért elmarasztalhatja – úgy érezte, hogy a szembesítés eredményes volt, mivel igazgató asszony nem állta a tekintetét, sem a szemkontaktust… s nem tudta cáfolni a vádakat sem…

Ráadásul, - a határozatban foglaltakkal ellentétben - nem tagadta meg a tanúvallomást… Tőle elmulasztották megkérdezni, hogy munkájában ki szokta őt helyettesíteni!

9. S. Istvánt – a dokumentumok tanúsága szerint – nem idézték be tanúkihallgatásra sem a segélyezésekkel kapcsolatban, sem az intézeti ingyen étkeztetéssel kapcsolatban… Erről róla, – a többiekkel ellentétben – nem kértek intézményi tájékoztatást, sem az intézményvezetőtől, sem a konyha vezetőjétől, sem a pénztárosoktól… Úgy tudjuk, etikai vizsgálatot sem kezdeményeztek az ügyében.

Pusztán tájékoztatást kértek tőle a szociális (gyermekvédelmi és lakásfenntartási) támogatások igénylésének feltételeiről, melyre S. István a jegyző megbízásából néhány soros választ közölt.

………………….

Egyéb nyomozás, más esetek és bizonyíték feltárása, beszerzése… - más ügyekben, más személyek ellen – az iratanyag tanulsága szerint nem történt. Annak ellenére nem történt további nyomozás az ügyben, hogy a koronatanú elmondta, hogy sok esetben kapott utasítást erre. Megerősíti ezt a kecskeméti nyomozó ügyész azon megjegyzése, hogy a rendőrség eleinte nem igen akart nyomozni, sőt egészen addig nem is nagyon csinált semmit, amíg az ügy ügyészi felügyelet alá nem került.

Hát, ha megengednek nekem egy személyes megjegyzést, szerintem, utána se…

10. F. Gyöngyi és Kastyják János ügyvéd úr feljelentése hamis vád miatt ellenem:

„Uray Erzsébet bejelentést tett a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságon… (nem tett * A szerk.)

Természetesen tagadtam (!*), hogy bűncselekményt követtem el, hiszen nekem senki sem állított ki hamis munkáltatói okiratokat.

…a bejelentő – bár igyekezett egy névtelen informátor mögé bújni és bejelentését állítása szerint azért tette meg, hogy „elejét vegye a hamis vádaskodásoknak” magatartásával megvalósította a Büntető törvénykönyvben írt tényállást. Ellenőrizetlen információt tényként jelentett be… (Ellenőrzőtt információ volt és nem tényként jelentettem be.)

…bűncselekmény el nem követő emberekkel szemben büntető eljárás indul annak összes negatív hatásával. Különösen igaz ez egy olyan intézmény esetében, amelynek vezetőit és dolgozóit sorozatosan érték (érik) utóbb valótlannak bizonyult támadások…”

Az eset tanulsága szerint, sajnos nem sikerült „elejét venni a hamis vádaskodásoknak”, sőt… Ennek ellenére bizonyosak lehetnek abban, hogy nem szokásom „névtelen informátor mögé bújni” (sem), annál is inkább, mivel nevemmel továbbítottam…

A hamis ügy miatt beidéztek Kecskemétre gyanúsítottként, ahol kihallgattak… tanúvallomást tettem és a gyanúsítás ellen panasszal éltem... Közölték velem, hogy az iratanyagba az iratismertetés alkalmával tekinthetek be, aminek az időpontjáról értesítenek, de nem értesítettek, így nem is tekinthettem bele… Tájékoztattak arról, hogy rabosítanak… Az utazási költségeimet nem térítették meg, mivel gyanúsítottnak nem jár…

Kiskunhalason, egy bűnügyi technikus révén bekerültem a bűnügyi nyilvántartásba… Iratismertetés helyett újabb idézést kaptam Kecskemétre, ahol azonnal döntenem kellett, hogy elfogadom-e a megrovást, vagy panasszal élek, de akkor máris írják a vádemelést… Ha elfogadom, vége az eljárásnak és törölnek a nyilvántartásból, ha nem, járhatok megint bíróságra (ha futja az útiköltségre) és a többire…

Mivel átvettem a megrovásról szóló határozatot, lezárult az ügy… Tehát, egyelőre ennyi kárt okoztak nekem… Hamarosan, nevesíteni is tudom…

Folyt. köv.


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek