.
M. Alíz kollégámat megverte egy fiatal fogyatékos, férfi beteg, munkavégzés közben. Ököllel verte és rugdosta, és a vele dolgozó, tapasztalt kolléganő nem tudott segíteni rajta…
A hír mélyen megrendített, együttérzek vele… Mintahogy, azzal a kolléganővel is, aki vele volt… Talán neki még nehezebb…
Ilyenkor mindig azt kérdezzük, mit tehettünk volna, hogy megelőzzük.
Nem bűnbakot keresek, hanem felelőst… Körültekintő volt-e aki megbízta a munkával, ki nem tájékoztatta a beteg állapotáról… Felvetődik
a munkáltató felelőssége, – tételezzük most fel, hogy segíteni akart - aki azzal, hogy szakképzetlen munkaerőt alkalmaz, helytelenül cselekszik… Felmerül
szülei felelőssége, akik saját, veszélyes munkahelyükre felvetették dolgozni lányukat… (Lásd:
ITT!)
Elsősorban a szülők a felelősök, még akkor is, ha nekik fájt a legjobban, ami történt... Ugyanis ők mindketten, már többször szenvedtek el lakók részéről bántalmazást … Tudták, hogy a betegek veszélyesek lehetnek… S ha velük megtörténhetett, annak ellenére, hogy ezt tanulják, gyakorolják, tapasztalják hosszú évtizedek óta… Ha velük is megesett, annak ellenére, hogy a lakókkal szinte csak ápolói felügyelet mellett érintkeznek… Akkor mennyivel inkább megtörténhet azzal, aki nem tanulta, nem tapasztalta, nem gyakorolta… Ráadásul, annak ellenére történt mindez, hogy az éles helyzetektől igyekezték gyermeküket megóvni, megkímélni… Egy újabb kolléga, akire vigyázni kell, akit óvni kell… Ezután még jobban… Olyan ez, mint egy nő, vagy egy homoszexuális a seregben, vagy a rendvédelemben… Eltereli, elvonja a többiek figyelmét a lényegről, s ezzel veszélybe sodorja őket is és a feladat elvégzését is!
Persze, van egy friss nyelvtanári egyetemi végzettsége… papíron, akár még foglalkoztatható is. Arról most ne beszéljünk, hogy a törvényalkotók miért nem látták be, hogy egy mezei pedagógust nem lehet szociális területen foglalkoztatni, ilyen betegek mellett… Más identitása van egy pedagógusnak (oktató), mint egy szociális szakembernek (elfogadó)…
Hosszú évekig tanuljuk a segítségnyújtást, hogy felismerjük a helyzeteket, értelmezzük a történéseket, megelőzzük a konfliktusokat… megnyugtassuk, elengedjük, kihátráljunk… felmérjük az állapotukat, hangulatukat, bevonhatóságukat, pillanatnyi készségüket, elvárható teljesítőképességüket…
Akinek nincs élettapasztalata, aki ezt nem tanulta, aki nem szerzett gyakorlatot, sem speciális ismeretet, azt nem lehet kitenni egy ilyen helyzetnek, csak azért, hogy szülei védőszárnya alatt munkához jusson. (Azt, hogy a lakóinkkal, szüleivel és barátnőjével együtt ő is (ingyen) nyaralhatott, azt ugye nem minősíthetjük gyakorlatnak…)
Ezek ismeretében bizony, akárhogy csűrjük, csavarjuk, veszélyeztetés történt… Szándékos, tudatos veszélyeztetés, még ha akaratlan is… Nemcsak a kolléganőt, a kollégákat, hanem a bántalmazó fiút is veszélyeztetvén ezzel…
És fájdalmas… mindannyiunknak…
U.I.: Nagyon remélem, hogy a fiút nem büntették meg (se kicsit, se nagyon)…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
