.
Előzmények:
Kapcsolódó:
Az ítélet
Eddig
elhallgattam egy mégiscsak fontosnak tűnő tényt, mely
mára beigazolódni látszik… Amikor másoknak magyarázni próbáltam az
ítéletet, nem igen találtam szavakat... amint azonban a bírónő nevét
megemlítettem, már nem is kívánták, hogy
megmagyarázzam: Kispálné dr. …
Ezt gondoltam én is az első tárgyalás után, de
megtanultam, hogy nem szabad előítéletesnek lenni… Két évi tapasztalás után
azonban előítéletről már nem igazán beszélhetünk…
Utolsó tárgyalásomra megérkezett az ex igazgató asszony is,
Simon Ilona…
Meghallgatása előtt Martinov Tibor ügyvéd úr újabb
bizonyításként átnyújtott két 2010. júniusában keletkezett blog bejegyzést: az
egyiket nem én írtam, a másik pedig egy olvasói levél volt, mely több
hozzászólást tartalmazott – igaz, köztük az enyémet is… Át akarta nyújtani
ismét az engem elmarasztaló bírósági ítéletet (becsületsértés), amit már
korábban csatoltak… (Az ítélet, mely a feljelentések elutasítását követően ismételt
feljelentések nyomán született – ezúttal Polt Péternél, Orbán Viktornál, Bányai
Gábornál, Lukács Lászlónál és a megyei rendőrkapitánynál jelentettek fel
minket.)
Simon Ilona – meglepetésemre – fekete, konzervatív
nadrágkosztümben jelent meg a bíróságon… Akkor még nem értettem… Ő is benyújtotta
volna az ítéletet, de már nem volt rá szükség. Ekkor újabb bizonyítékul
átnyújtott egy bejegyzést, melyet a
múltkori tárgyalásomról írtam…
Lásd: Ítélethirdetés Átfutott rajtam, csak nem gyászol?
A bírónő kérdőn rám nézett, majd rosszallóan megkérdezte:
„Maga ír a tárgyalásról?” – „Igen.”, bár bevallom a kérdést sem értettem…
A tanú a bírónő kérésére elmondta, hogy nem is a munkámmal kapcsolatban merültek fel kifogások, hanem az
általam üzemeltetett bloggal… A munka minden nap ezzel indult, akadályozva
ezzel a munka menetét… Megtudtuk, hogy Gyenizse Imre kereste meg őt, hogy velem
nem tud tovább együtt dolgozni (igaz, nem is dolgoztunk együtt), s ehhez
csatlakoztak a kollégák is. Azt nem említette meg, hogy a csatlakozásban ő volt
a kezdeményező, amint azt Nográdi Krisztina korábbi tanúvallomásából is megtudhattunk…
Gyenizse Imre korábbi tanúvallomásából tudtuk meg azt is, hogy közösen kérték
az elmeorvosszakértői vizsgálatomat a kollégák az igazgatónőtől, aki ezt
esetemben elutasította… Korábban volt olyan kolléganő akinél eljártak és leszázalékolták…
senki sem mossa le róla, hogy súlyos pszichiátriai beteg…
Elmondta, hogy osztálytársak voltunk – amit a bírónő
kérdésére megerősítettem, - sőt, elmondtam, hogy barátnők is voltunk az
általános iskolában… Ezért neki, - mint mondotta - komoly morális dilemmát
okozott, hogy engem elbocsásson!!
Valószínű, hogy állítását – metakommunikációmmal - erősen
megkérdőjelezhettem, mert a bírónő szót adott, amire megjegyeztem, hogy nekem
nem csak morális dilemmát jelent a férjénél segélyért sorba állnom, hanem egzisztenciális
ellehetetlenülést is.
Elmondtam, hogy nem árultam zsákbamacskát, mert ő pontosan
tudta, hogy személyemben kit vesz föl a munkahelyre… Tudta, hogy kiállok az
elesettek, a szakma és a kollégák mellett is… Ezt korábban – mint helyi rádiós - helyeselte
is.
Igazgatónő minden
állításomat tagadta… Amikor kértem, hogy legalább azt az egyet erősítse meg, hogy: miután engem elbocsátott,
lemondott, kinevezte magát a helyemre, de azóta - áprilisban múlt két éve, - a
munkát még nem vette fel, mert vagy betegszabadságon, vagy tanulmányi, vagy
rendes szabadságon van… A mondatomat nem fejezhettem be, mert még mielőtt
válaszolhatott volna, a bírónő imígyen intett meg: „Azt
ugye nem gondolja komolyan, hogy az ő betegségét itt a bíróságon felhozza, mert
az már nagyon erkölcstelen lenne az ön részéről!”
Igen, jól olvassák: „részemről!”
Megerősödött az a kezdeti – első tárgyalást követő -
érzésem, hogy az ítélet már réges-régen elkészült, a tanúk vallomásától
függetlenül…
Ítélethirdetés előtt az intézmény ügyvédje – mintegy
összegzésként – felolvasott a KJT. kézikönyvéből néhány kiragadott részletet,
melyet a bírónő is igyekezett rögzíteni… Pontosítás okán
a bírónő hangosan felolvasta a hivatkozást, s véletlen továbbolvasta a
magyarázatot is, mely szerint az együttműködés hiánya okot adhat a dolgozó
felmentésére… olyan súlyos esetekben, mint pl. az
agresszivitás, vagy a munka
megtagadása, rendszeres alkoholfogyasztás… (Erre azért is emlékszem, mert egy alkalommal igazgatónő
munkamegtagadásért akart velem (rólam) jegyzőkönyvet felvenni, amikor nem
kívántam elfogadni egyik munkaköröm módosítását… Lásd: Rossz válasz A példák
felsorolásánál az ügyvéd úr gyorsan megjegyezte,
az már nem tartozik hozzá… No persze – gondoltam -, hiszen akkor
kiderülne, hogy a hivatkozása közelsem állja meg a helyét… Hiszen
agresszivitással, alkoholfogyasztással, vagy
munka megtagadással senki se merne megvádolni, még az összeférhetetlenséget
kezdeményező kollégák közül sem…
Ha önismeretet tanul az ember, az elsők között megtanulja,
hogy gyakran azért nem szimpatikus valaki, mert valakire emlékeztet, bár
valójában nincs köze hozzá. Ezért figyelnünk kell magunkra, nehogy
előítéletesek legyünk. Igyekeztem ezt szem előtt tartani, annak ellenére, hogy a tárgyalássorozat folyamán végig ellenségesnek
éreztem a bírónőt… A félreértések elkerülése végett, nem azért mert a neve –
Kispálné – rossz emlékeket idéz fel bennem, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy
a hazudozó, ellentmondásba keveredő tanúkat védi és figyelembe veszi, míg a komoly,
hiteles tanúk véleményét figyelmen kívül hagyja… Persze, hogy mi a komoly és mi
komolytalan, abban legalább annyira nem értünk egyet, mint pl. az
erkölcstelenség megítélésében…
Az ügyvédem védelmemre elmondta, hogy véleménye szerint nem
tudták bizonyítani egyik állításukat sem, mire a bírónő – én lekezelőnek érezve
– közbevágott: „Ugyan mondja már meg, hogy ön szerint hol nem bizonyították be,
ha lehetne konkrétan!”… Válaszában kifejtette, hogy két konkrét példát tudtak
felhozni a tanúk, azok sem állták meg a helyüket… az egyik a nyaraltatás, ami
önkéntes volt, a másik pedig a székpakolás – amit cáfoltunk… Ahogy a
feljelentés vádját is.
Mindenesetre felkészültem az ítéletre. Papírom – véleményem
szerint – nem is lett volna mit tárgyalni, nemhogy két évig elhúzni… Azt is
tudtam, hogy Magyarországon vagyunk, ahol az igazságszolgáltatás helyett
jogszolgáltatás folyik, s lassan minden a visszájára fordul… Mégis az utolsó
pillanatig reménykedik az ember…
Amikor kiküldtek minket az ítélethirdetés előtt, már tudtam
mi lesz az ítélet: amit sejtettem előre. Jó előre… Ideje korán, az első
tárgyalást követően… S hogy ebbe politikai, vagy pártdöntés volt-e, az is kiderül
majd…
Elmarasztaltak, de nem akárhogyan: fizessek 110.000 Ft költséget
15 napon belül… Hogy miből, azt nem taglalták, pedig a bírónő kérésére
benyújtott - egy hónapig 4 órában, minimálbérért történt foglalkoztatásomból
származó - jövedelemigazolásomat teátrálisan tanulmányozták át, s a bírónő
külön megkérdezte az alperesi képviselőt, hogy elfogadja-e?
Kispálné dr. Józsa
Adrienn bírónő bizonyítottnak és megalapozottnak látta az elbocsátásomat.
Minden tárgyalás úgy kezdődik, hogy a tanútól megkérdezik,
áll-e perben, haragban, rokonságban, stb. a felperessel? A bírónőtől ezt senki sem kérdez(het)i
meg, pedig ennek fennállása nemcsak elfogultságot jelentene, hanem véleményem
szerint ez valódi összeférhetetlenségre adna okot… Ezért én most azt kérdezném
tárgyaláson és jegyzőkönyvön kívül a bírónőtől, hogy: Nyilatkozzon legyen
szíves, áll-e rokonságban az alperessel, Simon Ilonával, vagy közeli rokonával
Kispál Ernőnével?
Remélem, hogy csak névrokonságról van szó… Bár én azt is
megtanultam, - talán önök is tapasztalták – hogy a nevek azonossága mögött
gyakran hasonló normákat lehet felfedezni az egyes embereknél… Higgyék el, ez
sem véletlen.
Hogy melyik a rosszabb – politikai befolyás, rokoni
elfogultság, vagy egyszerűen csak rossz ítélőképesség – döntsék el önök… Nekem
mindegyik.
posta@pszicho.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
