2013. december 12., csütörtök

Az ítélet első fokon...

.
Előzmények:


Kapcsolódó:


Az ítélet

Eddig elhallgattam egy mégiscsak fontosnak tűnő tényt, mely mára beigazolódni látszik… Amikor másoknak magyarázni próbáltam az ítéletet, nem igen találtam szavakat... amint azonban a bírónő nevét megemlítettem, már nem is kívánták, hogy megmagyarázzam: Kispálné dr. … 
Ezt gondoltam én is az első tárgyalás után, de megtanultam, hogy nem szabad előítéletesnek lenni… Két évi tapasztalás után azonban előítéletről már nem igazán beszélhetünk…

Utolsó tárgyalásomra megérkezett az ex igazgató asszony is, Simon Ilona…
Meghallgatása előtt Martinov Tibor ügyvéd úr újabb bizonyításként átnyújtott két 2010. júniusában keletkezett blog bejegyzést: az egyiket nem én írtam, a másik pedig egy olvasói levél volt, mely több hozzászólást tartalmazott – igaz, köztük az enyémet is… Át akarta nyújtani ismét az engem elmarasztaló bírósági ítéletet (becsületsértés), amit már korábban csatoltak… (Az ítélet, mely a feljelentések elutasítását követően ismételt feljelentések nyomán született – ezúttal Polt Péternél, Orbán Viktornál, Bányai Gábornál, Lukács Lászlónál és a megyei rendőrkapitánynál jelentettek fel minket.)
Simon Ilona – meglepetésemre – fekete, konzervatív nadrágkosztümben jelent meg a bíróságon… Akkor még nem értettem… Ő is benyújtotta volna az ítéletet, de már nem volt rá szükség. Ekkor újabb bizonyítékul átnyújtott egy bejegyzést, melyet a múltkori tárgyalásomról írtamLásd: Ítélethirdetés  Átfutott rajtam, csak nem gyászol?
A bírónő kérdőn rám nézett, majd rosszallóan megkérdezte: „Maga ír a tárgyalásról?” – „Igen.”, bár bevallom a kérdést sem értettem…
A tanú a bírónő kérésére elmondta, hogy nem is a munkámmal kapcsolatban merültek fel kifogások, hanem az általam üzemeltetett bloggal… A munka minden nap ezzel indult, akadályozva ezzel a munka menetét… Megtudtuk, hogy Gyenizse Imre kereste meg őt, hogy velem nem tud tovább együtt dolgozni (igaz, nem is dolgoztunk együtt), s ehhez csatlakoztak a kollégák is. Azt nem említette meg, hogy a csatlakozásban ő volt a kezdeményező, amint azt Nográdi Krisztina korábbi tanúvallomásából is megtudhattunk… Gyenizse Imre korábbi tanúvallomásából tudtuk meg azt is, hogy közösen kérték az elmeorvosszakértői vizsgálatomat a kollégák az igazgatónőtől, aki ezt esetemben elutasította… Korábban volt olyan kolléganő akinél eljártak és leszázalékolták… senki sem mossa le róla, hogy súlyos pszichiátriai beteg…
Elmondta, hogy osztálytársak voltunk – amit a bírónő kérdésére megerősítettem, - sőt, elmondtam, hogy barátnők is voltunk az általános iskolában… Ezért neki, - mint mondotta - komoly morális dilemmát okozott, hogy engem elbocsásson!!
Valószínű, hogy állítását – metakommunikációmmal - erősen megkérdőjelezhettem, mert a bírónő szót adott, amire megjegyeztem, hogy nekem nem csak morális dilemmát jelent a férjénél segélyért sorba állnom, hanem egzisztenciális ellehetetlenülést is.
Elmondtam, hogy nem árultam zsákbamacskát, mert ő pontosan tudta, hogy személyemben kit vesz föl a munkahelyre… Tudta, hogy kiállok az elesettek, a szakma és a kollégák mellett is… Ezt korábban – mint helyi rádiós - helyeselte is.
Igazgatónő minden állításomat tagadta… Amikor kértem, hogy legalább azt az egyet erősítse meg, hogy: miután engem elbocsátott, lemondott, kinevezte magát a helyemre, de azóta - áprilisban múlt két éve, - a munkát még nem vette fel, mert vagy betegszabadságon, vagy tanulmányi, vagy rendes szabadságon van… A mondatomat nem fejezhettem be, mert még mielőtt válaszolhatott volna, a bírónő imígyen intett meg: „Azt ugye nem gondolja komolyan, hogy az ő betegségét itt a bíróságon felhozza, mert az már nagyon erkölcstelen lenne az ön részéről!”
Igen, jól olvassák: „részemről!”
Megerősödött az a kezdeti – első tárgyalást követő - érzésem, hogy az ítélet már réges-régen elkészült, a tanúk vallomásától függetlenül…
Ítélethirdetés előtt az intézmény ügyvédje – mintegy összegzésként – felolvasott a KJT. kézikönyvéből néhány kiragadott részletet, melyet a bírónő is igyekezett rögzíteni… Pontosítás okán a bírónő hangosan felolvasta a hivatkozást, s véletlen továbbolvasta a magyarázatot is, mely szerint az együttműködés hiánya okot adhat a dolgozó felmentésére… olyan súlyos esetekben, mint pl. az agresszivitás,  vagy a munka megtagadása, rendszeres alkoholfogyasztás… (Erre azért is emlékszem, mert egy alkalommal igazgatónő munkamegtagadásért akart velem (rólam) jegyzőkönyvet felvenni, amikor nem kívántam elfogadni egyik munkaköröm módosítását… Lásd: Rossz válasz  A példák felsorolásánál az ügyvéd úr gyorsan megjegyezte, az már nem tartozik hozzá… No persze – gondoltam -, hiszen akkor kiderülne, hogy a hivatkozása közelsem állja meg a helyét… Hiszen  agresszivitással, alkoholfogyasztással, vagy munka megtagadással senki se merne megvádolni, még az összeférhetetlenséget kezdeményező kollégák közül sem…
Ha önismeretet tanul az ember, az elsők között megtanulja, hogy gyakran azért nem szimpatikus valaki, mert valakire emlékeztet, bár valójában nincs köze hozzá. Ezért figyelnünk kell magunkra, nehogy előítéletesek legyünk. Igyekeztem ezt szem előtt tartani, annak ellenére, hogy a tárgyalássorozat folyamán végig ellenségesnek éreztem a bírónőt… A félreértések elkerülése végett, nem azért mert a neve – Kispálné – rossz emlékeket idéz fel bennem, hanem azért, mert úgy éreztem, hogy a hazudozó, ellentmondásba keveredő tanúkat védi és figyelembe veszi, míg a komoly, hiteles tanúk véleményét figyelmen kívül hagyja… Persze, hogy mi a komoly és mi komolytalan, abban legalább annyira nem értünk egyet, mint pl. az erkölcstelenség megítélésében…
Az ügyvédem védelmemre elmondta, hogy véleménye szerint nem tudták bizonyítani egyik állításukat sem, mire a bírónő – én lekezelőnek érezve – közbevágott: „Ugyan mondja már meg, hogy ön szerint hol nem bizonyították be, ha lehetne konkrétan!”… Válaszában kifejtette, hogy két konkrét példát tudtak felhozni a tanúk, azok sem állták meg a helyüket… az egyik a nyaraltatás, ami önkéntes volt, a másik pedig a székpakolás – amit cáfoltunk… Ahogy a feljelentés vádját is.
Mindenesetre felkészültem az ítéletre. Papírom – véleményem szerint – nem is lett volna mit tárgyalni, nemhogy két évig elhúzni… Azt is tudtam, hogy Magyarországon vagyunk, ahol az igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatás folyik, s lassan minden a visszájára fordul… Mégis az utolsó pillanatig reménykedik az ember…
Amikor kiküldtek minket az ítélethirdetés előtt, már tudtam mi lesz az ítélet: amit sejtettem előre. Jó előre… Ideje korán, az első tárgyalást követően… S hogy ebbe politikai, vagy pártdöntés volt-e, az is kiderül majd…
Elmarasztaltak, de nem akárhogyan: fizessek 110.000 Ft költséget 15 napon belül… Hogy miből, azt nem taglalták, pedig a bírónő kérésére benyújtott - egy hónapig 4 órában, minimálbérért történt foglalkoztatásomból származó - jövedelemigazolásomat teátrálisan tanulmányozták át, s a bírónő külön megkérdezte az alperesi képviselőt, hogy elfogadja-e?

Kispálné dr. Józsa Adrienn bírónő bizonyítottnak és megalapozottnak látta az elbocsátásomat.  

Minden tárgyalás úgy kezdődik, hogy a tanútól megkérdezik, áll-e perben, haragban, rokonságban, stb. a felperessel? A bírónőtől ezt senki sem kérdez(het)i meg, pedig ennek fennállása nemcsak elfogultságot jelentene, hanem véleményem szerint ez valódi összeférhetetlenségre adna okot… Ezért én most azt kérdezném tárgyaláson és jegyzőkönyvön kívül a bírónőtől, hogy: Nyilatkozzon legyen szíves, áll-e rokonságban az alperessel, Simon Ilonával, vagy közeli rokonával Kispál Ernőnével?
Remélem, hogy csak névrokonságról van szó… Bár én azt is megtanultam, - talán önök is tapasztalták – hogy a nevek azonossága mögött gyakran hasonló normákat lehet felfedezni az egyes embereknél… Higgyék el, ez sem véletlen.
Hogy melyik a rosszabb – politikai befolyás, rokoni elfogultság, vagy egyszerűen csak rossz ítélőképesség – döntsék el önök… Nekem mindegyik.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Nincsenek megjegyzések: