2010. február 24., szerda

Rossz válasz III.


Minap a rendőrség tanúként meghallgatásra hívott… Nem értettem, de kötelességből elmentem. Előtte két órával a vezetőség négy tagja az igazgatói irodába hívatott a blog miatt, tudniillik, nekem állítólag információim vannak a 7-es osztályon történtekről… Nincsenek. Mégis jegyzőkönyvet vettek föl velem, a korábban lezárt belső vizsgálatban feltett kérdések alapján. Érdemi információval nem tudtam szolgálni. Ezen a jegyzőkönyv felvételen nem csak én csodálkoztam.

Javasoltam, hogy a blogot tekintse a vezetőség úgy, mint egy szelepet, mely a jelen helyzetben mentőöv is lehet a pattanásig feszült légkörben.  De nem ez történt, hanem bevetették az általuk már többször alkalmazott, egyedüli módszerüket, a legjobb védekezés a támadás elvét. Immár nemcsak elvben, hanem a gyakorlatban is. Magánindítvánnyal kívánnak élni a blog szerzői és hozzászólói ellen… különböző indokokkal, ehhez toboroznak beosztottakat, aláírásra.

Értik a probléma lényegét?

Vezetőm tájékoztatott arról is, hogy az intézményben nincs demokrácia, hanem hierarchia van! Hm?! A hierarchia mint államforma… Legalább azt mondta volna, hogy diktatúra, vagy terror…

Megjegyeztem, hogy az egészségügyi szféra hierarchikus – ezt örökítették át az egészségügyi dolgozók az intézményre. A szociális szférában ez ismeretlen,  nincs ilyen… Csak a felelősségek és kompetenciák oszlanak meg, minden ember egyformán értékes és fontos. A takarítótól az orvosig.



A hierarchia görcsös erőltetése, érdekek mentén, nem mozdítja előrébb a szakmát. A hatalom szavával élni pedig, megoldáskeresés helyett, bizony: rossz válasz.




posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Nincsenek megjegyzések: