Zavar a köbön
Mi lehet a fejekben, a szívekben, a lelkekben? Sok esemény szolgál tanulságul, ami a blogunk hasábjain megjelent már…
Szomorúan szembesültünk azzal a ténnyel, hogy kiket is alkalmaz a közszféra a segítő szakmákban (is). Hogy milyen mély indulatok lappangnak az emberekben, melyekről eddig talán ők maguk sem tudtak. Hogy mivé válnak az emberek az intézményi terror következtében… Mindenképpen hasznos tapasztalatokat szerezhettünk, még akkor is, ha ezek többségében negatívak voltak.
Van, ami azonban minden eddigi képzeletünket felülmúlja…
Mindannyian követünk el hibákat, bűnöket, kisebbeket, nagyobbakat… majd’ minden esetben félünk, hogy lelepleződünk… Erre ma már egy „iparág” épült: politikusok, vezetők, pénzemberek, potenciális jelöltek titkait kifürkészve a kezükben tartanak embereket, hogy bábként rángatva elérhessék alantas céljaikat…
Van úgy, hogy ez kiderül, s van úgy, hogy bár bebizonyosodik, de aztán mégis megússzuk valahogy…
Ilyenkor a hétköznapi ember – szándékosan nem a normálist használom, - fellélegzik, hálát ad és fogadkozik, hogy soha többet nem követ el törvénytelenséget! Persze aztán újra megtörténik, mert az ember nem bújhat ki a saját bőréből…
Van, aki viszont az ellenkezőjét teszi… Ő nem a „hétköznapi” ember: tudom, hogy elkövettem, de nem érdekel, bosszút forralok és támadok… Érthetetlen… Nem hogy örülne, hogy megmenekült, hogy megúszta, hogy lezárták… Nem. Ő, az indulatainak, haragjának teret adva, s az ostobák tanácsára hallgatva, feljelentést tesz! Mert, bizonyosan nem magától szorgalmazta a feljelentést, hiszen melyik rászoruló venne ezek után a nyakába, egy újabb vizsgálatot, nyomozást és ügyészi, bírósági eljárást? Ráadásul úgy, hogy kockáztatja újabb tanúk bevonását, akik megint csak az ő bűnösségét igazolnák… Ilyet, véleményem szerint, egy ember sem tesz önszántából… Láthatjuk, hogy milyen nagy a zavar…
Mindezt akkor érthetjük meg, ha újabb kérdést teszünk fel:
Lehet, hogy ezért igyekeztek olyan gyorsan lezárni az ügyemet? Hogy a döntést, (elfogadom-e a megrovást, vagy sem) azért kellett azonnal kikényszeríteni belőlem, hogy nehogy jogos panasszal éljek, továbbvíve az ügyet, hogy nyilvánvalóvá váljon az igazság, és a gazság?
Támad, annak ellenére, hogy tudja mit követett el, és hogy mi az igazság… mi is tudjuk…
Kastyják János ügyvéd urat csak a hozzá hasonlók érthetik meg… Rendőrtisztként, - mondják - jó szakember volt… (Nem véletlen, hiszen az én pótapám volt a mentora!) Hivatása volt a bűnüldözés, a bűnözők kézre kerítése… Aztán rendőrkapitány lett, s már nem szolgálhatta maradéktalanul az igazságszolgáltatást… Gergényi-Pintér idejében jogtalanul menesztették a kapitányság éléről. Biztonsági cége lett; ami rendjén is van, ha a védelmet szolgálja, nem a támadást… Közben, a Rotary klub tagjaként rendre jótékonykodásban tűnik fel… Ügyvédként pályát módosított, immár a bűnözők védelmezője lett… Ez bizony már meghasonlás… kivéve, ha a rendőri pálya választásánál nem a hivatástudat, hanem a garantált előnyök és az előmeneteli lehetőség motiválta…
Bűnüldözőből bűnpártoló… Ez már önmagában is sokkoló, de ő itt nem áll meg… ártatlanok, becsületesek támadója lesz, pedig ő is ismeri az igazságot… sőt, ha valaki tudja, hogy mi történt a színfalak mögött, akkor ő pontosan tudja… De ez őt már nem érdekli…
Mégis elgondolkodtató… Ennyire félnek a becsületes emberektől? Pedig nem tőlünk kell félniük, hanem saját maguktól… Attól a változástól, melyet már észre sem vesznek magukon…
Remélem, e rövid gondolatébresztéssel segítettem figyelmüket a valós problémára irányítani, s még nem késő ezt a folyamatot megállítani és helyes irányba téríteni… Mert félő, ha ez így marad, menthetetlenek lesznek… Ezt pedig kinek lenne jó? Szerintem senkinek…
Ha belegondolok… micsoda veszteség… akár állhatnánk egy oldalon is, hiszen milyen nagy szükség lenne ilyen agilis emberekre az igazság oldalán… Igaz, nem a jog, hanem az igazság eszközeivel…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése