.
Ismét sok feltáró, segítségkérő
hozzászólás érkezik blogunkra. Nagy dilemma ez nekem, hiszen már nem az
intézménnyel kellene foglalkoznom, hanem miképpen korábban többször megírtam,
tovább kellene lépnem. Ahogyan sokaknak…
Bár vannak fórumok, keretek,
valahogy mégsem azokat használják a munkatársak… sőt, ahelyett, hogy egyre
jobban összefognának, annál többen rekesztik ki magukat a még meglévő
védő hálókból, (pl. szakszervezet) s temetkeznek saját kis önző érdekeikbe, mondván,
csak az állásom megmaradjon.
Könnyebb lenne a dolguk, ha
megtanultak volna a köz szolgáiként
közösségi emberré válni és rájönni, hogy a közösség (család, haza, nemzet) előbbre való az egyéni érdekeinél…
Mert mi (magyarok, keresztyének) csak akkor
érezzük jól magunkat, ha mindenkinek jó… Önnek mi a fontosabb?
Ezzel az egy kérdésre adandó
válasszal mindenki eldöntheti magában hovatartozását is… Ez lehetne az én
utolsó segítségem az önismerettel, identitástudattal nem, vagy vajmi kevéssel
rendelkezők felé… Mert hiábavaló a segítségnyújtás, ha valaki nem képes az
elfogadásra, befogadásra, vagy tanulásra és változásra. Ahogy ezt, az „Egy
pályázat felolvasó est margójára” (lásd:
ITT!) című írásban kifejtettem.
A munkaügyi peremben kértem a
visszahelyezésemet, s erre csak az az egy dolog kötelezheti a munkáltatót, hogy
a közalkalmazotti tanács tagjainak járó egy év felmentési tilalmat sem tartották
be… Azóta eltelt több mint másfél év, de az intézményben a helyzet nem javult,
az esélyek a változásra, igazságra nem növekedtek… Sőt…
Tehát, megértik talán, hogy nincs
kedve az embernek egy olyan munkahelyre visszamenni dolgozni, ahol továbbra is
a káosz uralkodik… Mivel azonban nagy úr a muszáj, nem lehet tudni hogyan
alakul a jövő… Felkészülök a legrosszabbra, de várom a legjobbat. Ezért nekem nem mindegy, hogy ahova a legrosszabb
esetben visszatérni kényszerülök, ott milyen állapotok uralkodnak… Ezért
írok még mindig, hiszen az építő kritika minden normális embernek segítségül
szolgálhat, s hátha valami pozitív változás is elkezdődik… Nem a
rossz kérdéseket kellene már folyton feltenni, hogy ki és mit írt fel a blogra,
s honnan származik az info, hanem azt, hogy a kialakult helyzetben hogyan
lehetne továbblépni eredményesen, mindenki számára megnyugtatóan… Mert a
rosszból már volt elég, irányt kellene végre változtatni!
Mindenesetre állást keresek továbbra is. Tisztességes munkát, tisztességes
körülmények között, tisztességes bérért. Tudom nagy kérés, de nem szeretném
az igényeimet lejjebb adni.
Minap erről panaszkodtam egy
ismerősömnek, hogy azt hiszem nem nagy kérés ez részemről, mire ő azt mondta
nekem, hogy nincs ilyen, felejtsem el! Ő is közszférában dolgozik, és éppen ezért nem lehet tisztességes… Nem
csak a szokásos „nekem el kell tartanom a gyerekeimet, ezért behunyom a szemem,
befogom a szám” kifogásra gondolok, hanem arra, hogy ha betartja a törvényeket,
rendeleteket, határozatokat és a különböző utasításokat, már nem lehet
tisztességes, mivel maguk a rendelkezések is a kliensek ellen vannak!
Emlékszem egy vezető köztisztviselő azon sajnálkozott,
hogy milyen kár, hogy ő még nem volt itt Kiskunhalason az olaj és benzin-biznisz
idején, mert ő már biztos, hogy milliárdos lenne! (A sorozatos
bűncselekményekből!)
Tudom, hogy szélmalomharc a mi
harcunk, mégsem ismerek más utat, ami célhoz vezet. Nem igaz az, hogy a cél szentesíti az eszközt - lásd: Cél-egyenes. A mi utunk, a keskeny ösvény. Ez az út pedig jelenleg a széles úttal, a
tömegekkel éppen szembe megy… Egyébként ezen a keskeny ösvényen mindnyájan
elférnénk, de csak rendezett sorokban, azonos ritmusban, megfelelő tempóban…
A döntés mindenkinek a kezében
van, s a felelősség is az övé… Az ürügyet, melyet ennek elodázására felhoz, nem
kenheti rá többé a vezetésre, politikára, gyerekei jövőjére… Ha most nem dönt és nem cselekszik helyesen,
nemhogy nem alapozza meg a gyerekei jövőjét, hanem pontosan aláássa azt. Mert az ön gyerekei – az ön birkasága miatt
- az ő gyerekei irányítása alatt fognak
nyögni a jövőben is! Nem lesz kire felnézniük, már nemcsak a
munkahelyen, de az életbe sem… S ha már ön továbbra sem tesz semmit sem, legalább
imádkozzon, hogy a gyerekei megtérjenek, keresztyénné legyenek, s kiálljanak a
jó és az igazság mellett… Sőt, még ön mellett is.
posta@pszicho.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése