"Óvasnivaló"

Néhány dokumentum, amely teljes terjedelmében megtekinthető, egyen egyenként.

Presszió

…olyan nyomást gyakorolt rám a munkakör módosításának aláírásával kapcsolatban, hogy bár nem értettem egyet vele, mégis aláírtam. Ma sem értek vele egyet.

Teljes terjedelmében: ITT!

Szakmai presztízs megőrzése

Nem szerencsés tehát, egy olyan felkérés sugalmazása, amellyel a munkatársakat - egzisztenciális félelmükre alapozva - szakmai, törvényi, etikai, lelkiismereti dilemmák elé állítják.

Teljes terjedelmében: ITT!

A munkatársak védelmében…

…cselekménye vitathatatlanul életellenes indíttatású volt, melynek István hangot is adott.

Ez a megdöbbentő eset, valamint a sorozatos támadások, melyeket a beteg a személyzettel, betegtársaival szemben rendre elkövet, felveti a büntetőjogi felelősség kérdését. Javaslom a szükséges eljárás kezdeményezését… továbbá…

A felvetés és a válasz, teljes terjedelmében: ITT!

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

A fővárosból jöttem

A fővárosi ember nekünk mind pesti… A budaiak persze pontosítják, hiszen ők nem pestiek, hanem budaiak. Aki jobban ismeri a budapesti lakosságot, az tudja, miért mondják… (Én is kikérem magamnak, mert nem az Alsóvárosban, hanem Felsővárosban lakom. És fordítva is így van.)

Ha valaki vidékre költözik, nehezen szokja meg ezt az életformát… Ha hegyek vették körül, még nehezebb neki az alföldön… Reggel besüt a Nap, mindenféle állathangra ébred, amit korábban sosem hallott. Nem érti a tájszólást, ismeretlen szavakat használnak körülötte, ismeretlen ételeket esznek… A boltba nem lehet kapni az általa megszokott termékeket…

Az emberek papucsba járnak és otthonkát hordanak… Ki-bejárnak egymás otthonába, ráérősen beszélgetnek. Mindenkit megnéznek, mindent kitárgyalnak… elvárják, hogy mindenkinek, mindig köszönjön az ember.

A csend szokatlan, a település 1-2 óra alatt bejárható…

Nincs Whopper Junior, se Pizza Hut. A színház, hangverseny kimarad… A kütyüboltok kínálata szerény…gyakran bosszantó.

Aztán egy idő múlva megfordul a folyamat, és már őket is ugyanúgy fárasztja a főváros, mint minket... Nem érti, miért kell 15 féle tejfölből azt az egyet keresnie, cetlivel a kezében, s miért nem jó hozzátartozóinak az, amit mi veszünk… Miért kell minden nap közértbe menni, sorban állni, cipekedni…

Egy budapesti pályaudvarra megérkezve, felsóhajtott a párom, és ezt mondta:

„Látod ez hiányzik nekem, ezek a nagy terek, ezek a monumentális épületek, ez a hömpölygő áradat…” Akkor értettem meg mindent…

Egy Budapestről készült dokumentumfilmet láttam, amely bemutatta a főváros nevezetességeit, szépségeit… fantasztikus volt. Aztán a végén felemelkedett a kamera a háztetőket pásztázva és ezt mondta a narrátor: Lehet ezt a várost szeretni, vagy nem szeretni… de egyet nem lehet, sokáig nélkülözni! Pontosan azt fogalmazta meg, amit a szívemben érzek… Mert van a mi fővárosunknak élhető arca is, és olyan kincseket rejt magába, melyek a turista szeme előtt is rejtve maradnak – és csak azok előtt tárul fel, akik szeretettel csodálkoznak rá egy kapubejáró kilincsére éppúgy, mit egy belső udvarra, vagy egy fürdőre, egy eldugott szoborra, egy hegyi ösvény barlangjára…

Aki teheti, fedezze fel gazdagságát, a maga pompázatos egyszerűségében…

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Vidékről jöttem...

„Furcsán viselkednek a vidékiek Budapesten”, hallottam minap egy budai polgári családnál vendégeskedve.

Vidéki lévén megszólítva éreztem magam, s mivel én is végigjártam a kényszerű átalakulás iskoláját, megkérdeztem, tudják-e mit él át egy vidéki ember, ha a fővárosba kerül? Nem tudták…

Az csoda, hogy túléli! – mondtam. Ahogy kutatni kezdtem emlékeimben, akkori élményeimben és érzéseimben egyszeribe feltörtek bennem, és csak soroltam önkéntelen:

A végeláthatatlan beton, hatalmas épületek, óriási hangzavar, ismeretlen, éles zajok, állandó szmog, villódzó fények, hömpölygő tömeg…

Tájékozódási zavar, nem látni a napfelkeltét, sem a napnyugtát; földalatti közlekedés, abnormális, kirívó viselkedés, és megjelenés, szenvtelen arcok (mi csak metróarcúaknak hívtuk őket), tolakodás, lökdösődés… Folyamatosan megsértik a számára addig sérthetetlen intimszféráját: kényszerű összezáródás, összetapadás különböző tömegközlekedési eszközön, mindenféle emberrel… Bizony az emberek elveszik egymás életterét! Ha segítséget kérnek, elfordulnak tőlük, vagy útbaigazításnál elküldik őket egy rossz irányba. Úgy érzi, hogy folytonos erőszaknak van kitéve… Annyi impulzus éri, hogy napokig nem képes feldolgozni, kipihenni a fizikai, szellemi és pszichés fáradalmakat.

A szerencsésebbje, megússza egy fejfájással, izomlázzal, mert rohan haza, és fogadkozik, hogy ő ugyan semmi pénzért ott nem lakna! Aki mégis elszánja magát, hogy ott éljen, dolgozzon, tanuljon, hát annak alapos változáson kell átesni. Egyébként nem fogja túlélni… Meg kell tanulnia közlekedni, más szinten kommunikálni, például, nem veheti föl a szemkontaktust közlekedés közben, nem kell köszönni mindenkinek, nem szokás bemutatkozni, sem bemutatni másokat… Nem kell keresni ismerős arcokat… Semmin sem szabad meglepődni… Nem bámuljuk meg a közismert embert… Hozzá kell szoknia, hogy az emberek intimitása, magánélete a köz előtt zajlik, mindez hihetetlen közöny kíséretében…

Szóval, olyan stressz-áradat éri a fővárosba látogató vidéki embert, hogy minden természetes védettségére szüksége van ahhoz, hogy egészséges maradjon…

A napokban hallottam egy kifejező megállapítást, hogy a vidéki ember, csak a budapestieknek vidéki…

Nekem lokálpatriótának, pedig mindenki vidéki, aki nem idevalósi… természetesen a fővárosiak is.

Folyt. köv.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Harccal szemben

A bosszúálló nem felejt… Megtervezi, leosztja a szerepeket, mint az akciófilmekbe, ha valakit meg akarnak törni… Jó zsaru, rossz zsaru,… vagy mint Pilátus esetében… mosom kezeimet…

Igaz a rendőrök esetében a bűnözőt próbálják megtörni a jófiúk, nem fordítva. Ma az igazakat próbálják félreállítani, ahogy ők mondják, „ki kell lökni azt, aki nem közénk való”! A másik esetben a bűntelent ártatlannak ítélik, mégis bűnösként kell lakolnia, hogy a bosszúállók vérszomja kielégíttessen. Aki pedig a törvénytelen halálos ítéletet hozza, azt mondja, mosom kezeimet…

Nekem is mondták, hogy keressek magamnak más munkahelyet, ha nem tetszik a rendszer, ne pedig írogassak… Én pedig azt gondolom, nem nekem kell elmennem erről a munkahelyről, hiszen azt szolgálom amit, és akiket kell, legjobb tudásom szerint… Ahogyan a hazámat sem nekem kell elhagyni, ha nem tetszik, ami itt folyik…

De hát tudjuk, hogy a világ a fejetetejére állt, s mindenki próbál talpon maradni, bármilyen módon is kell csimpaszkodnia…

Nem tudom tudják-e, hogyan fogták be a csimpánzokat régen? Egy dobozba kókuszdiót tettek, s a tetején akkora lyukat vágtak csak, hogy a majom keze beleférjen. Amikor megfogta a kókuszdiót, nem tudta elengedni. Hiába látta, hogy jön az ellen(ség), nem volt képes elengedni… Ez lett a veszte. Így járnak a bosszúra szomjazók is…

Az asszisztálók pedig sokan vannak… Mindenki a megélhetésére hivatkozik, s már-már hajlamosak az ötödik pecséti dilemmával védekezni, tudniillik, azért nem áll ki az igaz mellett, mert akkor nem tudja otthon az üres szájat etetni… Nem is veszi észre, hogy éppen azt hagyja cserben, aki azért küzd, hogy soha ne legyen kifosztva, kiszolgáltatva senki kénye, kedve szerint, kiszámíthatatlan, idegen érdekeknek, embertelen ideológiáknak. 

Sokszor megkaptam már, neked könnyű…  

Én pedig azt mondom, nem szeretném, ha a gyerekeim azt látnák, tanulnák a szüleiktől, hogy ők azért nem állnak ki a gyengébbek, vagy az igazság mellett, mert ebből nekik hátrányuk származhat!?… Azt szeretnénk, hogy a szüleink, testvéreink, gyerekeink felnézzenek ránk, és büszkék legyenek!

Akinek van füle hallja…

Folyt. köv.

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray

Számadás

Egy évtizede már, hogy az óév végén számadást tartunk. Leírjuk, hogy milyen események érintették, befolyásolták életünket. Miben gyarapodtunk anyagi, lelki és szellemi területen és milyen veszteség ért bennünket. Milyen döntéshelyzetek voltak, hogyan hordoztuk a nehézségeket, miként éltük meg a sikertelenséget, mit kezdtünk a kihívásokkal, és hogyan sikerült túlélni békességgel a vélt és valós válságot.

Idén a számvetésnél a legnagyobb meglepetést az okozta számunkra, hogy a hihetetlen megszorítások mellett – saját erőből -, sokkal többet költöttünk beruházásra, mint korábban bármikor. Valószínűleg erre úgy kerülhetett sor, hogy az árak emelkedésével – ijedtünkben -, nagy mértékben csökkentettük fogyasztásunkat, elsősorban az élelmiszer, telekommunikáció, utazás, és nyaralási költségek tekintetében.  Gyakorlatban ez úgy történt, hogy például megszüntettük a napi bevásárlást, és csak a felírt dolgokat vásároltuk meg, azt is gyakran pár héttel elhalasztva. Ismerősöm jegyezte meg, hogy nem élünk rosszabbul mint régen, csak mások az elvárások… Az emberek a család és közösség szeretete, biztonsága helyett, éhségüket az állandó vásárlással kompenzálják, ez társadalomtudományi tény.

Évről évre csodálkozva nézem a szilveszterezők hadát, mit és miért ünnepelnek? Mi okuk lehet az ujjongásra, miközben elfelejtetik őket emlékezni, gondolkozni, kérdezni. Sokan fogadalmat tesznek, amit vagy megtartanak, vagy nem, de életük iránya semmit nem változik.

Reménykedve szeretnénk nekiindulni az újesztendőnek, de megint ugyanabba a hibába esünk: a múlt tanulsága nélkül akarunk jövőt tervezni.

Bátorítok mindenkit, hogy nézzen szembe az elmúlt időszakkal, és úgy tekintsen a jövőbe! A változást, önmagunkon kell kezdeni, mert senki sem tud másként cselekedni, gondolkodni, ha nem újul meg legbelül. Sokan abban bíznak, hogy változások lesznek, egy új vezetés, új kormányzás hátha megjobbítja az életüket. Közben pedig észre sem vesszük, hogy mi tartjuk fenn őket a „trónjukon” félelmünkkel, feltétel nélküli odaadásunkkal, örökös bólogatásunkkal… Amit a hegyekről kellene hangoztatni, azt suttogva mondjuk… Fenyegetésekkel hazugságokba, törvénytelenségbe, erkölcstelenségbe kényszerítenek bennünket, mindezt egzisztenciális félelmünkre alapozva! Az igazságtalanság az égbe kiált, de mi még mindig szolgalelkülettel toljuk a gazemberek szekerét, akik közben kirabolnak minket és az egész országot, nemzetet!? Minden a feje tetejére állt. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy az ország legalja került a legtetejére. A szél összefújta a szemetet…

Nagy örömmel és bizakodással töltött el köztársasági elnökünk újévi köszöntője, mely megerősíti gondolatainkat a változás szükségszerűségéről. (Új alapok – ITT!)

A többség politikai változásban reménykedik, - bevallom én is - , de mégsem ebben bízom… csak egyedül Isten képes a káoszban rendet teremteni. Ha kell bábeli zűrzavart idéz elő - összekeverve a nyelveket -, hogy megállítsa a bűn tobzódását. Ha kell, egy nyelven érteti a különböző népeket, hogy új alapot teremtsen. (Nem az angol nyelvre gondolok.)

Így legyen!