Nevén nevezzük! V.

Az osztályos foglalkozás bevezetésénél mindenki rettegett, hogy az 1-es, vagy 2-es ápolási osztályra kell mennie. Rajtam kívül mindenki szóba került, de főorvosnő ragaszkodott személyemhez. Ekkor vették el tőlem az előgondozási munkát, melyet 4 évig kifogástalanul végeztem, s így kerültem mindkét ápolási osztályra felváltva, annak ellenére, hogy a többi potenciális kollégámmal ellentétben, nekem nem volt egészségügyi képzettségem.
Meg is kérdeztem főorvosnőtől, szakmai vezetőmtől, hogy nem baj, hogy nem értek hozzá?
„Nem!” - válaszolta.
Munkám részét képezte, ebédidőben, megtanítani egy idős, súlyos fogyatékos asszonyt a kulturált étkezésre!

Ekkoriban Dr. Sz. Erzsébet főorvosnő sorra ellenőrizte az étkeztetést az osztályokon, és úgy találta, hogy az ápolók visszaélnek a helyzetükkel, mert a maradékból ettek, esetleg félreraktak estére... Nagy fölháborodásának adott hangot, hogy „a dolgozók lopják az ételt”, és sorra osztogatta a fegyelmiket.
Szóval éppen mentem ebédeltetni a nénit, a folyosón, már a nővérszoba előtt volt a lakók ételes kocsija. Kétféle leves, több másodikféle, mert néhányan epés, vagy cukros diétán voltak. Bementem kezet mosni, a nővérszobába, amikor a terápiás nővér telefonon egyeztetett a főorvos asszonnyal, hogy mit választ ebédre a lakók ételéből, amit még étkeztetés előtt kiszedtek neki. Az étkezésért térítést nem fizetett. A főnővér hevesen integetett helyettesének, hogy hallgasson, de már késő volt, mindent hallottam. A két - egyébként kitüntetett - dolgozó, már nyugdíjba ment. Másnaptól már nem kellett mennem, étkeztetni a nénit!

. 

Tiborc panasza jutott eszembe:
 „S aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak,
akit a szükség garast rabolni kényszerít!”

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray