Évek óta, sokat vívódtam azon, hogy hogyan lehet a kötelességet és a kegyességet összeegyeztetni.
A dolgok normális menetében nem is okozhatna ez gondot, hiszen minden megfelelően működne…
Az adófizetők pénzét arra fordítanák, amire irányozzák, a beteg a lehető legjobb ellátásban részesülne, soha senkinek nem jutna eszébe megfosztani a beteget méltóságától, javaitól, ahogyan a gondnokok a gondnokoltak vagyonával jó gazda módjára bánnának, a vezetés pedig a színvonal emelésén, a betegek jobblétén fáradozna… A betegeket szakemberek vennék körül, az osztályokat a legkiválóbbak vezetnék, az orvosok gyógyítanának, kezelnék a betegeket…
Nekünk, szólnunk se kellene… Soha, elő nem fordulhatnának azok a dolgok, amiket itt a blog hasábjain taglalni vagyunk kénytelenek…
Minap beszélgettem valakivel, és nem értette a dilemmámat… Azt mondta, nem azt tanultad, hogy jelezned kell, ha visszaéléssel találkozol? De igen. Akkor, mi a kérdésed?
Jeleztem, de nem történt semmi… Akkor feljebb kell jelezned! Ha bűncselekmény gyanúja fölvetődik, bejelentést kell tenni! Ez minden állampolgár kötelessége!
Tanúként hallgattak meg, eltelt jó pár hónap… Kérdeztem, egy elöljárótól pár hónap elteltével, hogy mi van abban az ügyben, amelyben tanúként hallgattak meg? Széttárta a kezét, majd azt mondta: Ja, kérem, feljelentést kell tenni! Amíg nincs feljelentés, nincs nyomozás, nincs eredmény! Ezt többször hallhattam, több helyről…
Egy segítő hivatással bíró személy, nem könnyen tesz a hatóságok fele bejelentést… Meg kell tennie ugyan a szakmai felettes szervek fele, a többi azonban, más hatóságok dolga lenne… Nehezen egyeztethető össze a kétféle – ellentétesnek tűnő – mentalitás. Azért is van ez így, mert emlékeinkben a feljelent(get)ő személyisége a besúgók jegyeit hordozta leginkább…
Hamis kérdés: Hogyan lehetek jó, ha másoknak rosszat okozok? Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem én okozok rosszat… Hiszen a rosszat, a bajkeverőt, a károkozót, a veszélyeztetőt félreállítani, az nem rossz cselekedet, hanem jó! Mert nekünk azokkal kell jót tennünk elsősorban, akiket ránkbízattak… Ráadásul hosszútávon, még a jelzésemmel is a javát szolgálom… esélyt kaphat a jó felismerésére, a megbánásra, az újrakezdésre. Az egyetlen rendező elv, a REND. Ezért viszont lépéseket kell tenni…
Emlékszem a Kórház a város szélén sorozatra, melyben a nagy elméleti tudással rendelkező orvos, csapnivaló sebész volt, és a betegekkel és a kollégákkal is állandó zűrje volt. Az idős főneke tisztelte tudását, ezért megtűrte. Utódja egy fiatal, agilis orvos, az első probléma után elbocsátotta… Mindenki jól járt, a betegek, a kollégák, s az elbocsájtott orvosból, mint kutatóorvos, elismert szaktekintély vált… Sohasem lett volna sikeres, boldog ember, ha nem rúgják ki az állásából…
Hiszem, hogy mindenkinek van olyan terület az életben, amelyben becsületesen, példamutatóan és jól boldogulhat… Meg kell találni…
Ezzel tehát, a dilemma megoldódni látszik…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése