A blog válaszol - Irány a káosz? II.

 Előzmény: ITT!

Az utolsó dolgot, gondolom kaskantyúi mintára szeretnék a házirendbe beemelni.

Emlékszem, hogy ha valaki háromszor berúgott, kirakták az ápoló-gondozó otthonból! Hozzánk is kerültek emiatt alkoholbetegek, pedig nem a mi profilunk az ő ellátásuk. A problémás betegektől a "sikeres" intézmények mindig is megpróbáltak megszabadulni. Így volt ez Budapesten, Szegeden és a megyénkben is. Oka a hozzáértés hiánya, a rosszindulat, s részben a sikerorientált központú megközelítés, ami szakmailag is erősen megkérdőjelezhető. Átnyomni a „problémát” egy másik intézménybe, ahol az ellátottak nyugalmát naponta megzavarja a nem odavaló beteg... ahol sem a munkatársak, sem az intézmény nem rendelkezik, (nem is rendelkezhet) azzal az eszköztárral (képesítés, házirend, szakorvos, therápia), mellyel kezelhetné a beteget.

Egy ilyen bentlakásos, szociális otthonból fegyelmi okok miatt nem lehet kirakni rászorult ellátottakat, - kivéve ha bűncselekményt követ el, de akkor egy másik intézménynek kell átvennie - mert a betegek egy része pont azért került be az intézménybe, mert nem képes az önellátásra, az együttélési szabályok megtartására, sem az együttműködésre, és kifejezetten hozzáértő(!) szakemberek segítségét igényli.

Szerencsés helyzet a mostani integráció abból a szempontból, hogy már nem kell gazsulálni a másik intézmény vezetőjével, hogy ugyan vegye már át az ő intézményi profiljába tartozó betegeket… Azzal se kell játszmázni, hogy melyik intézményvezetőnek van nagyobb respectje a fenntartónál, mert ugye „igaza” is csak annak lehetett, lévén, hogy a szakmai szempontokat, törvényi előírásokat is felülírták… Legfeljebb kapott egy kis pót-diagnózist, és máris fel kellett venni… Arról már nem is beszélve, hogy a betegek soros felülvizsgálatát is ugyanazok a sikerorientált intézményvezetők végzik, akiket a fenntartó (megyei önkormányzat, vagy kormányhivatal, vagy minisztérium) támogat… Tehát, ma egyszerű lehetne a profiltisztítás: az integrált intézmény vezetője az egyik intézményéből átrakja a másik intézményébe a beteget.

A tervezet azonban - miszerint, ha háromszor vét a házirendbe foglaltak ellen megszűnik a férőhelye -, mintha más irányt mutatna és nem kis aggodalomra adhat okot. Megoldás helyett a problémát eltávolítják, sőt visszanyomják oda, ahonnan érkezett (utcára, családhoz...). Veszélyes út a jövőre nézve: a rövidlátó, antihumánus megközelítés nem segítség, márpedig ezért hozták létre az ilyen intézményeket, ezért épült fel az egész szociális ellátórendszer… S ezért is adózunk.

Butaság azt gondolni, hogy majd mi megmutatjuk – gyakorlat és tapasztalat nélkül, amit pl. a pszichiátriai betegek ellátása megkövetel -, és csak azért is változtatunk mindenen, mert nem mi találtuk ki. Ilyenkor szokott előfordulni az, hogy „a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntik”.

Nem feltétlen a struktúra rossz, vagy a koncepció, hanem a kivitelezés, a megvalósítás. Nem szabad kísérletezgetéssel újabb zavart kelteni a munkatársak és a lakók körében, hanem a minőségen kell változtatni, no meg a morálon.

Ahogyan meg van írva: „Mindent megvizsgáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!”  (1 Thess. 5,21)

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Blog válaszol - Irány a káosz?

.

Az anonim levél tartalma a következő:

„Az a baj az integrációs hozzászólással, hogy csak két területet érint az intézmény részlegeiből.

Sokkal több a baj, a gond és az új vezetés általi szervezetlenség az osztályokon, és a többi kiszolgáló részlegnél.

Az ápoltakkal fizettetni akarnak gyógyszert, TV, rádió, hajszárító, számítógép, mobil telefontöltő által felhasznált áramot.

Korlátozni akarják a kimenőket, motoztatni akarják az ápoltakat ki és belépéskor.

Az új házirend megszegésekor, ha háromszor történik, ki akarják utasítani az intézetből.

És még rengeteg más…”

----

Köszönjük bizalmát és észrevételét… Nem az én dolgom a fentiek véleményezése, de annak örülök, hogy nemcsak az ellendrukkerek körében, hanem a józanul gondolkodók táborában is akadnak olyanok, akiknél valami még „kiveri a biztosítékot”.

Hogy mi mindent megpróbáltunk korábban, ezt a blog olvasói pontosan tudják. Nincs az a fórum, melyet ne kerestünk volna meg, hogy segítséget kapjunk – a hatóságtól, a szakmai fórumokon át, a fenntartótól, a civil és hivatalos érdekvédőkön keresztül, a médiumokon át egészen a politikai „magasságokig”. Az eredmény ismeretes…

Mégsem tehetnek mást, minthogy a rendelkezésre álló eszközöket újra mozgósítják. Van szakszervezet, közalkalmazotti tanács, érdekképviselet – akiknek úgy tudom aláírásukkal is hozzá kell járulni az új szabályzatokhoz (házirend, pénzkezelés, stb.)… Léteznek továbbra is utak és lehetőségek, nem kell belenyugodni abba, ha ezek nem helyesen működnek.

Az emberek, így a betegek méltóságát sem  veheti el senki. Ehhez ragaszkodni kell.

Ha már a lakók további anyagi terheléséről esik szó, a figyelmükben ajánlom azt, hogy elsősorban az intézménynek kell biztosítani a lakók számára a törvény által előírt szolgáltatásokat (tisztasági felszerelés, eü. papír, ruhanemű, tisztasági festés, gyógyszer…). Aztán vissza kellene fizetni a lakók felé a tartozást (nyaraltatások idejére is fizettették velük a teljes havi térítési díjat), ha még nem rendezték, valamint a lakók pénzéből vásárolt bútorok árát (nővérszobák, stb.)...

Sok-sok nyugtalanító információt hallottunk már, amiből nem lett aztán semmi, vagy helyette még eszementebb dologgal rukkolnak ki… Zúgolódást váltott ki a jelenléti ív aláírása a portán, ezért lesz majd helyette több százezerért beléptető rendszer… Mint egy nemzetbiztonsági cégnél! Valakik biztosan jól járnak vele… Szóval ne keseredjenek el, nem igaz, hogy nincs pénz...

Sokáig én is azt hittem, hogy a káosz, csak rosszindulatból és hozzánemértésből adódik, de sajnos nagyon is úgy tűnik, hogy igenis tervezett, sőt szervezett és felülről támogatott… A káoszban, a zavarosban ugyanis még többet lehet halászni… meg különben is, „hadd pusztuljon a férgese”…

Óvakodjon mindenki azoktól, akik nem szeretik a rendet, a tisztességet… s akik nem szeretik az embereket, így a rászorultakat sem, mert tőlük semmi, de semmi jó nem várható. 

Folyt. köv.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Új vezetés, régi szelek, avagy merre tart az integráció?

Előzmény: ITT!

Túljutva az év végi esetleges fogadkozásokon, tanácsos lenne megvizsgálni, mi is az oka az érdemi változás hiányának…

Sokan megpróbálnak ugyan változtatni, de változnak is ettől?

Vannak akik belátják, hogy nekik ez nem megy, s vannak, akik továbbra is magukat tartják legalkalmasabbnak a leendő vezetői pozícióra… Valószínűleg az önjelölteket az sem ébreszti tisztánlátásra, hogy érdemi szavazatot nem kaptak a csoportjukban… Igaz, ez is csak olyan szavazósdi volt, mint évekig a legjobb dolgozóra voksolás, ahol csak arra voltak kíváncsiak, hogy a többség, mit gondol… Miután megtudták, maradt a központi koncepció…

V. Ágnes a mentálhigiénés csoport vezetője nem vállalta januártól a csoport vezetését. Indoklása szerint férje jövendő pozíciója több odafigyelést kíván a részéről, s ezért mond le posztjáról. Az összmunkatársi értekezleten, az integrált intézmény vezetőjének – véleményem szerint nem túl etikus leleplező - bejelentése szerint, V. Ágnes azért mond le, mert összeférhetetlennek tartja, hogy két korábbi intézményvezetőnek is a felettese legyen (Simon Ilona és Vincze István)... T. Andrást – érdemei elmarasztalása mellet és ellenére - az új vezetés még feljebb helyezte. Az integrációt követően az összes intézmény hozzá tartozik majd, mint fő-TMK-s, vagy ki tudja mi...

Félő, hogy a jövőben az intézmény vezetését eddig ellátó megbízott vezető, - minden igyekezete ellenére - beleroppan a nagy vállalásba, hiszen nemcsak az intézmény, hanem a főápolói munkakört és a mentálhigiénés csoport vezetését is elvállalta. Szakmai „kiskoromban” megtanultam, hogy nem kell beugrani a „Jaj, te olyan ügyes vagy… kezdetű, tartalmú biztatásoknak, amik csak arról szólnak, hogy még több bőrt nyúzzanak le rólunk, s ők még több pénzhez, elismeréshez, tekintélyhez, pozícióhoz, stb.-hez jussanak… Mert ugye azt sem gondolták komolyan, hogy egy ember az összes integrált intézményt – Solt, Kaskantyú, Lajosmizse, Szabadszállás, Kiskunhalas… Tass? – felelősen vezethetné? (Lásd még: ITT!)

Az ember a hozzánemértését persze úgy is palástolhatja, hogy állandóan hárít, és/vagy a munkába temetkezik, vagy sosem elérhető, így aztán senki sem tud hozzá fordulni szakmai kérdésekkel. Pedig egy jó vezetőnek nem kell feltétlenül mindenhez értenie, hanem jó és megbízható szakemberekkel kell körülvennie magát… Az én tapasztalatom azonban a közszférában, ennek az ellenkezője… Szakmailag, sőt emberileg is gyenge vezetők, náluknál is fajsúlytalanabb személyekkel veszik magukat körbe, hiszen őket könnyen lehet „irányítani”, s ráadásul a bizalmatlanság is elősegíti a rossz működést… Így maradnak a csimpaszkodók, haszonlesők… Csak azt nem értem, hogy miért nem akar senki mások, vagy legalább saját hibájából tanulni…

Arról nem is beszélve, ha ismét olyan vezetőket is állítanak a dolgozók fölé, akiknek a szakmai végzettsége, tapasztalata, rátermettsége, tekintélye messze alulmarad a munkatársaihoz képest…

Persze a szekér azért halad… hiszen elég sokan tolják. Ha az irány azonban nem változik, csak időnként a szekéren ülők és a gyeplőt tartók cserélődnek, akkor bizony nem remélhetünk érdemi változást. Ráadásul némely ex továbbra is a szekéren ül, de csak a lábát lógatja… jó alaposan, közpénzből… „mert én megérdemlem”!

Félő, hogy ez az integráció inkább dezintegrációt okoz majd.

Ezek a trendek nem jót sugallnak… Eszembe juttatják azokat az időket, amikor a tsz-elnöknek és a gyárigazgatónak, vagy a pedagógusnak nem volt végzettsége, sem hozzáértése, de a sok senkiházi, jó kádernek tartotta őket…

Ez utóbbi megerősíti korábbi felismerésünket, miszerint a jobb és baloldali csatározások csupán színjátékok a mi kárunkra, melyet a mi intézményünk múltjából oly sokszor felismerni véltünk már… Mindegy, hogy jobb, vagy baloldali kormányzás, vagy fenntartás regnál, a rászorulók sorsa és a dolgozóké továbbra sem érdekel senkit sem…

Tehát kár fogadkozni, kár reménykedni, mert ha mi nem változunk, s nem változtatunk, semmi sem fog változni…

Pedig a becsületeseknek nem kellenek a hamisan tanúzók, az összeférhetetlenek, a táppénzcsalók, a munkakerülők, a hűtlenek, a hozzánemértők…

Ha a közszférában a köz gondolkodása nem a közért van, akkor a közt kell kicserélni… Vissza kell állítani azokat a régi normákat, melyben csak olyan emberek tölthettek be közfunkciókat, vagy láthattak el közfeladatokat, akik közmegbecsülésnek örvendtek…

S ha már nem lett vége a világnak, legalább a gonosznak vesznie kellene!

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

BÚÉK!

.

 „Fölszállott a páva, vármegye-házára,
Sok szegény legénynek szabadulására.”

Kényes, büszke pávák, Nap-szédítő tollak,
Hírrel hirdessétek: másképpen lesz holnap.

Másképpen lesz végre, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.

Újszelek nyögetik az Ős-magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.

Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.

Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok vagy ismét semmi ködbe mentek.

Vagy láng csap az ódon, vad vármegyeházra,
Vagy itt ül a lelkünk végleg leigázva.

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

„Fölszállott a páva a vármegye-házára,
A szegény raboknak szabadulására.”

„Fölszállott a páva a vármegye-házára,
De nem ám a rabok szabadulására!”

Vagy lesz új értelmük a magyar Igéknek,
Vagy marad régiben, a bús, magyar élet. 

posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

A „Csapat”

Munkaügyi perem folytatásaként újra szembesültem azzal, milyen is egy igazi „csapatjátékos”… Nos, az állításaik szerint ez nem én vagyok.

Igazuk lehet, amennyiben ugyanarra a „csapatra” gondolunk… Bár én inkább klikknek nevezném…

Nekem, - aki a csapatsport kebelében nőttem fel – visszás ezt egy olyan ember szájából hallani, aki sohasem sem volt csapatjátékos, sőt még csak nem is sportolt… ennél furcsább már csak az volt, amikor az utána következő sportember szájából hangzott el ugyanez… Mintha csak összebeszéltek volna… Még a szószerkezet is megegyezett.

Nyilván nem véletlen, hogy egyikük sem csoportról beszélt, hiszen abból nem csak én szorultam ki, hanem lassan közel a fele a csoportnak!

Az első tanú – szakmája etikai kódexének ellentmondva -, nevét adta az összeférhetetlenségi indítványokhoz, sőt az egyik legterjedelmesebb indoklást igyekezett jegyzőkönyveztetni, azt állítva, hogy  velem nem lehet együtt dolgozni… Hogy a dolgozáson mit értett, azt nem fejtette ki, igaz nem is lett volna könnyű dolga, hiszen a csoportban uralkodó két munkamorál élesen elkülöníthető volt egymástól, sőt nagyjából ennek mentén vált ketté a közösség… (Mint megtudtam, távozásom óta, olyannyira kettévált a csapat, hogy néhányukat a megbízott igazgató „átmentette” a főépületbe a csapat szárnyai alól.)

A bírónő a tanúnak intézett kérdésében a mi blogunkkal kapcsolatos véleményét firtatta, mire ő egy szóval válaszolt: Undorító!

Hogy a szakmai-, etikai-, morális-, vagy az igazságfeltáró – soha, senki által meg nem cáfolt – tényfeltáró írások közül melyik volt számára undorító, azt nem taglalta. Azt sem, hogy az volt-e undorító számára, ami visszaélések és visszásságok megtörténtek az intézményben, vagy az, hogy ezt mi feltártuk, miután mindenhol süket fülekre találtunk… Vagy azt találta-e undorítónak, hogy őket is raporta hívogatták az én kiállásom miatt? Netán azt sérelmezte ekképpen, amit róla névtelenül (s)írdogáltak a blogon, ez sem derült ki. Ahogy azt is elmulasztotta megemlíteni, hogy telefonhívására azonnal töröltük a számára kellemetlen bejegyzést, amiről mi nem is tudtuk, hogy róla szól… Persze az, hogy minket a bíróságon csak egy hangyányit is jó színben tüntessen föl, ez nem fér bele a központi koncepcióba… pedig ő volt az egyetlen, akinek a kedvéért a párom egy bizonyos szűrést is elvégzett, hogy kizárjon egy települést, ahonnan nem érkezhetett az a bizonyos komment, nem mellesleg az ő oldalukról… (Mert sokan közülük, – mint már néhányszor megírtuk – arra használták blogunkat, hogy egymásnak névtelenül beszólogassanak.)

Nem említette, hogy a csoport szószólójaként sérelmezte szerinte ellentmondásos viselkedésemet, hogy a volt korábbi vezetőt, a csoport "jogos" bosszúja miatt védelmembe vettem, sőt egyedül nem voltam hajlandó igazgatónő azon kérésének eleget tenni, hogy egy esetleges munkaügyi perben, ellene tanúskodjak…

Tagadta a bíróság előtt azt is, hogy amikor már naponta raporton voltam, bejött hozzám az irodába és azt mondta négyszemközt, hogy tudom, hogy neked igazad van, de én nem fogok kiállni melletted, mert nekem a gyerekem mindennél fontosabb és fel kell nevelnem… (Egyébként ezt a gesztust a csoportból többen is megtették, hasonlóan egzisztenciális kifogásokkal.)

S amikor a tanúmeghallgatás végén egyet nem értésemet fejezhettem ki és végre megcáfolhattam néhány kijelentését, akkor felemelt hangon és erőteljes testbeszéd kíséretében vitába szállt velem, mondván, hogy nincs igazam, majd a bíróság felé fordulva megjegyezte: Látják, pontosan erről beszéltem, nem lehet másnak igaza, mindig csak neki!

Erre már én sem tudok mit mondani…

A másik tanúnak az édesanyja az intézmény régi megbecsült dolgozója. Már ez az egyszerű tény is elég indok lehet arra, hogy tanúnk ne mondjon ellent a főorvosnő által támogatott „csapatnak” (aminek vele együtt a főorvos házaspár lánya is a tagja).

Ő is aláírt minden indítványt ellenem, sőt önállóan is megfogalmazta, hogy miért nem lehet velem együtt dolgozni… Igaz, elmondta a legelején a bírónőnek, hogy velem soha semmilyen konfliktusa nem volt, mindig tisztelettel viseltetett irányomba. (Ez kölcsönös volt.) Leszögezte azt is, hogy ő soha nem olvasta a blogot. Az ezzel kapcsolatos tevékenységemet az írásos indoklásában mégis elítéli, sőt pocskondiázásnak nevezi!? Amikor erre rákérdeztem, akkor azt mondta, hogy ugyan ő nem tud konkrétumokat, de hallotta, s ő megbízik a közvetlen munkatársaiban, s elhiszi, amit mondtak rólam… Ő egyébként nem foglalkozott a blogos témával, ő ment és tette a dolgát… A bírónő megkérdezte tőle, hogy ezek szerint mégis lehetett dolgozni abban a légkörben? Válaszul elmondta, hogy ő férfi, más beállítódású, (ezeket a nők gerjesztik) s ő nem foglalkozik ilyenekkel… Van, ahol öt férfi van, s nincs konfliktus, de ahol két nő van, ott már nincs egyetértés, valamiért nem férnek össze… Ez a kijelentése volt, amiben azt hiszem a teremben lévők, mind egyetértettünk vele… Elmondta még, hogy én megkérdőjelezem a kollégák szakmai hozzáértését, pedig minden kollégájának pedagógusi végzettsége van. Nem akartam megkérdezni, hogy azt tudja-e, hogy a munkahelye nem oktatási, hanem szociális intézmény, mert nem akartam kötekedőnek tűnni. Ráadásul van pedagógiai végzettségű kolléga, nem is egy, akikre felnézek, igaz ők nem tartoznak a „csapatba”, „csak” a csoportba.

Amit nem mondott el, de bizonyosan megerősítené, hogy őt, ez a női „csapat” tenyerén hordozta, kényeztette, csakúgy, mint másik fiatal férfi kollégáját is. Zavart ugyan a csapatban lévő néhány kolléganő infantilis, affektáló viselkedése, de igyekeztem nem foglalkozni vele… Elfogultsága, egyoldalú tájékozódása azonban nem lehet kérdés…

Úgy tűnt a bírónő is felüdüléssel hallgatott végre egy férfi tanút… aki – gondolom az érdeklődésnek köszönhetően - hosszasan taglalta a munkáját, a gerinctornától a body buildingig…  

A legközelebbi tárgyalásig sokat kell még „kondizni”, hiszen három hónap múlva kerül csak rá a sor… Arról nem is beszélve, hogy a következő tanúk a csapatból, - Nográdi Krisztina gyógypedagógus és Molnár Alíz a főorvos házaspár lánya - fajsúlyosnak számítanak...

Addig azonban még sok víz folyik le a Dunán…

"Csapat"kivonás

S hogyan lehetne a csapatból és a perifériára szorulókból újra csoport? Kellene egy adekvát vezető, aki átlátná az erőviszonyokat, s rendezné a sorokat… S persze mindenki munkáját, valós szakmai teljesítmények alapján kellene értékelni… Legelőször is megszüntetni az elkülönülés privilégiumát…

Arról nem is beszélve, hogy véleményem szerint a nővérszállón a mai napig jogellenesen tartózkodik a mentálhigiénés csoport, hiszen az egyetlen jóléti szolgáltatást az intézmény vezetése a Közalkalmazotti Tanács véleményezése, beleegyezése, sőt tudta nélkül szüntette meg, a dolgozók érdekeinek figyelmen kívül hagyásával.

Egyet nem értésemről – mint a Közalkalmazotti tanács elnöke – nemcsak a helyi vezetés, de a fenntartó is mélyen hallgatott…

Véleményem szerint a nővérszálló visszaállítása sokak megelégedését szolgálná, s a csoportban is elkezdődhetne végre a lakók érdekeit szolgáló, közös szakmai munka…

.


posta@pszicho.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek