Kommunikációs és értelmezési zavar

.
Minap összefutottam, egy régi ismerősömmel, aki tudván, hogy régen a Kőrösin dolgoztam, megkérdezte, hogy ott vagyok e még… Majd részvétéről tanúsított azért a sok rágalomért, amely az intézményünket érte, éri…

Kérdeztem, hogy honnan hallott az ügyről, mire elmondta, hogy a keresztgyereke dolgozott ott, akinek a nevét is említette… Azt mondta neki, „engem is bebörtönözhetnének, vagy elítélhetnének, és ezzel az erővel bárkit, aki ott dolgozik…”

Emlékszem, hogy a 7. osztály főnővére ország-világ előtt elszólta magát, s azt mondta, hogy az biztos, hogy ok nélkül itt senkit sem bántanak az osztályon… Ez az én olvasatomban azt jelenti, hogy okkal nyugodtan bánthatjuk a betegeket!(?) Meggyőződésem, hogy sokan elhiszik azt, hogy egy-két pofon az nem bántás, főleg, ha szerintük „megérdemli” a beteg… Ha ezt figyelembe vesszük, és azt, amit igazgatónő a tüntetés kapcsán a Halas Tv-nek nyilatkozott, hogy a dolgozók veszélyben vannak a lakóktól, akkor nem szabad csodálkoznunk, hogy az emberek félreinformáltak lesznek… Ráadásul, erre még a helyi médiumok is ráerősítenek. 

Azt kérdeztem ismerősömtől, ha a te hozzátartozódat hátulról nyakon vágják, vagy megrángatják, mert lassabban teszi meg a várt dolgot a kelleténél, arról te mit gondolsz? Bántják, vagy nem? A válasza egyértelmű volt.

A történtek megítélése a válaszoló értékrendjétől is függ…

Ha valaki a gyerekét pofonnal is neveli, azt némelyek már bántalmazásnak tartják, sőt még a makarenkói pofont is…

Ha valakinek sűrűbben eljár a keze a kelleténél(?), azért ő még nyugodtan állítja, hogy ő nem bánt senkit, hiszen megérdemelte… Úgy érzi, nem hazudik!

Ha valaki veri a gyerekét rendszeresen, és megkérdezik tőle, hogy igaz-e, akkor azt fogja mondani, hogy ő nem veri, csak a szomszédja, aki rugdossa is… A verés az, amit a másik csinál, ami súlyosabb az ő tetténél, tehát ő vétlen, más szóval ártatlan…

Az, hogy egy-egy történést hogyan látunk, láttatunk, függ attól is, hogy minket hogy neveltek, s azt mi, az idő távlatából, hogyan ítéljük meg… Az is tükröződik véleményünkben, hogy mely szerepünkbe kerülünk egy ilyen helyzetbe: hozzátartozó, segítő, hatóság… Kérdés lehet, hogy az adott kultúrákban, hogyan viszonyulnak a bántalmazáshoz.

A liberális neveltetés szerint nem lehet bántalmazni a gyereket, egy újjal se…

A keresztény kultúrkörbe belefér, sőt helyénvaló az időben, okkal, és mértékkel történő fenyítés…

A cigány kultúrában egymás bántalmazása, egyfajta kommunikációs eszközként is működhet, sőt időnként elvárásként is megjelenik... Belső magánügynek tekintik, az intim szférájukhoz tartozik. (Aki pedig ebbe beleavatkozik, az az összessel találja magát szembe!) Mégsem élik meg verésként, vagy büntetésként. S ha így van, miért számítana bűnnek?

Minden egyes eset vizsgálatakor felül kell helyezkedni látásmódunkon, hogy reálisan tudjuk értékelni a helyzetet, megállapítani a tényeket, hogy megnevezzük a felelősöket.

Sajnos túlnyomórészt, még mindig csak a vezetőkről, dolgozókról folyik a diskurzus. A lényeg felett nem szabadna elsikkadni: mi van a betegekkel… Hogyan kárpótolhatjuk a betegeket, akiket fájdalom, és sérelem ért… Mármint azokat, akik még élnek… Mert az eset óta, váratlanul, két áldozat is elhunyt…

Minden elvesztegetett perc, újabb potenciális áldozatot rejt magába. Beteget, munkatársat egyaránt...

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net                              Uray & Uray