2011. május 28., szombat

Bukszamentés másként

   

Pénzeket, intézményvezetőnőket úgyis át lehet menteni, ha a vezetőt lemondásra szólítjuk fel, vagy  egy adott intézményt bezárunk, összevonunk, más telephelyre helyezünk.

Így az intézmény megszűnésével a korábbi vizsgálatok okafogyottá válhatnak, s a folyamatban levő fegyelmi eljárások megindítása és lefolytatása is (Kimpián, Simon, Molnár A., Zöldhegyiné, Borbás, ....................) Sőt, Kimpián Ildikó a Juhar utcai intézmény felfüggesztett igazgatója, így még tekintélyes végkielégítésben is részesülhet. Meg sem lepődnénk, ha nem ajánlanának föl mindjárt egy másik vezetői posztot megyei támogatói…
Simon Ilonát lemondatják, de marad, igaz nem kell dolgoznia, az új megbízott igazgató jóváhagyásával. (Mellesleg ez is milliók kilapátolása a szűk intézményi költségvetésből!*)

Persze ebbe még beleszólhat a kecskeméti önkormányzat is, hiszen nem szép dolog a vidéki politikusoktól az, hogy egy nagymúltú (103 éves) kecskeméti oktatási-nevelési intézményt önös érdekből, a gyerekek hátrányára szándékoznak egy kis település iskolájába integrálni, a kecskemétiek tudta, megkérdezése és belegyezése nélkül!

Lassan mindenki számára bizonyossá válik, hogy az egész „mi majd gondoskodunk rólatok duma” csak a pénzről, és a teljes elbutításról szól, politikai hovatartozástól függetlenül…
„Adjátok ide a pénzeteket, a többit bízzátok ránk!” Idegen szemlélet lett úrrá, mely a blogunkon is gyakran megjelenik a vezetés oldaláról: Örülj, hogy ennyid is van! Ezt is nekünk köszönheted! Ha sokáig ágálsz az ellen, amit mi kényszerítünk rád, kicsinyes bosszúnkat nem kerülheted el! Majd azt harsogjuk, hogy mindenről te tehetsz!
Látjuk hova vezet a fenti látásmód… Azt hazudják, hogy pénzünkért cserébe gondoskodnak a betegekről, öregekről, gyerekekről, miközben hagyják, hogy bántalmazzák, veszélyeztessék őket, holott nincs másról szó, csak a hatalmuk átmentéséről, illetve a bukszák kimentéséről...

Szégyellhetnék magukat!


posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Nincsenek megjegyzések: