2011. május 16., hétfő

Új botrányok a pszichiátrián
2011. május 16. | 04:00

Magyar Nemzet

Csuklótáji töréssel szállítottak kórházba egy beteget a múlt héten a kiskunhalasi pszichiátriáról – tudtuk meg. A rendőrség súlyos testi sértés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomoz. Információink szerint az eset azon az osztályon történt, amelynek két alkalmazottja tavaly januárban feljelentést tett kollégái ellen, mert azok több alkalommal brutálisan megvertek betegeket, homoszexuális erőszakot követtek el kezelteken; az ügyben azóta bírósági eljárás zajlik. Ezen az osztályon a napokban tűz ütött ki, amikor az egyik beteg felgyújtotta ágyát.

Több ügyben folyik nyomozás a pszichiátriai intézetben történtek miatt, ezek közül az egyik kiterjed az intézet által évente lebonyolított nyaraltatásokra, amelyek elszámolása a gyanú szerint nem volt szabályos. Vizsgálják még a foglalkoztató építésének körülményeit és az intézet területén történt fakivágást is. Magánokirat- hamisítás, csalás és vesztegetés miatt már eddig is folyt nyomozás Kiskunhalason részletek a Magyar Nemzet hétfői számában.

Velkei Tamás

posta@pszicho.net                               netrefel.net
FELELET.net              Levél Uray Erzsébetnek

Nincsenek megjegyzések: