Ha valaki ilyen segítő munkahelyen, hivatástudattal látja el a munkáját, annak elvileg boldognak kellene lennie…
Ha valaki segít másokon, ha ad valamit másoknak, ami a másiknak is jó, akkor ő egy boldog ember. Ha valaki tudja magáról, hogy jó ügyet szolgál, pontos, megbízható munkájával, megelégedett lesz.
Tudjuk, mert jónak lenni jó. Mert boldog ember az, aki mit sem várva a viszonzásra, ad. Mert nem az a megelégedett ember, akinek sok van, hanem akinek elég van.
Nálunk azonban nem látunk sugárzó arcokat, csak lehajtott fejeket, elrejtett tekintetet, titkos érzéseket. Mert a bosszúra szomjazók vibráló idegrángása kíséri a kiválasztott áldozatokat, lesve, keresve, mibe köthetnek bele. Az elkerülhetetlen találkozásnál a szemkontaktus kerülésével igyekszik az ember a dúvad agresszivitását nem kihívni maga ellen, de hiába… Űzi, mert mást nem tehet, a gonosz nem hagyja nyugodni. Még nem elég… A hamis vádak, a legmélyebb bugyraikból törnek a felszínre, ezért nem lehet más, mint önmaguk tükörképe – egyszerű projekció: összeférhetetlenség, lopás, csalás, hazugság, sikkasztás, árulás, rosszhiszeműség, rágalmazás… Mindazt elkövették, amivel minket vádolnak, s amire mi nem vagyunk képesek.
Pedig nekünk, nincs miért lehajtani a fejünket… Nincs miért tovább titkolni sérelmeinket, megaláztatásunkat… Eltörhetik a gerincünket, úgy, hogy soha nem tudunk felegyenesedni többet járás közben, de megtörni még sem tudják. Elpusztíthatnak, megölhetnek, de soha nem uralkodhatnak életünk felett, sohasem pusztíthatnak el végérvényesen, mert ha meg is halunk tovább élünk… Nem csak az Örökélet miatt, hanem azért is, mert soha nem szabadulnak meg tőlünk… Végérvényesen beköltöztünk az elméjükbe, a (rém)álmaikba, mert nem hajoltunk meg gonosz akaratuk előtt, mert vesztesek maradtak. A büszkeséget, a becsületet, a méltóságot nem vehetik el, mert minél inkább erre törekszenek, annál becstelenebbé, méltatlanabbá válnak. Sosem győzhetnek végérvényesen, mert az igazsággal ők sem bírnak leszámolni. Értékeik, érdekeik mulandóak, indulataik, mint emésztő tűz, belülről pusztítja el őket…
Milyen sajnálatos, hiszen lehetett volna másképp is. Ha nem képesek azonban a belátásra, az azt jelenti, nincs esélyük az életre… az Örökéletre sem.
Nemcsak magukat fosztják meg a boldogságtól, - ehhez joguk van a liberális felfogás szerint,- hanem, mindenki mást is az intézményben… Ez utóbbihoz azonban, még nekik sincs joguk. Ezért kell majd felelniük …
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése