Bár felmentettek összeférhetetlenség miatt, de mivel rosszul számolták ki a szabadságomat, le kell dolgoznom még négy napot… Ne kérdezzék, én sem értem… A pénteki volt az első…
Hazafele jövet vetették észre velem, hogy bezárták miattam a főnöknő irodáját. Nem tudom miért, hiszen nekem nincs ott dolgom a főnököm távollétében, tehát eszem ágában se volt bemenni…
De hát, mindenki magából indul ki… ez is csak egy projekció. Gondolom, az a kolléganő tette, aki a főnöke távollétében előszeretettel ül az ajtó mögé, kihallgatva a kollégák társalgását, hiszen sohasem reagál a hangos köszönésre, megszólításra… Sokat tartózkodik ott, áhított főnöki státuszán ábrándozva, s matatva mindenben, hogy a „titkok” tudója lehessen, és szokásához híven találjon valamit, amit a mostani főnöke ellen fordíthat… Ehhez már megszerezte - magához hasonló – „alattvalóit” és joggal remélheti, hogy mellbedobással győzedelmeskedik, s - a hatodik főnök után –, fáradozását végre siker koronázza…
Egy kolléganőmet helyettesítve, a lakók sétálását kísérve, B. Brigitta kolléganőm – telefonált az osztályra a műszakfelelős nővérkének, hogy „U. E. elhagyott egy beteget, aki tudvalevő csikkezik!” No, nem hozta utánam, mert nem volt kit…
A nővérke azonnal hozzánk sietett, hogy segítsen… A séta végére érve ekkor már (kb. 10 perce) a szökőkútnál üldögéltünk és néztük a kőműveseket munka közben. Látva, hogy a szóban forgó beteg nem maradt le, beszámolt a telefonhívásról… Nyugtázta, - amit a betegtársak is bizonygattak -, hogy a lakó nem is csikkezett.
A nővérke nem értette… Én igen…
posta@pszicho.net netrefel.net
FELELET.net Levél Uray Erzsébetnek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése